Kényelem felsőfokon az Ytong Kész Ház programjával (x)

Az Ytong Kész Ház programját pont azért találták ki, hogy ne az építtetőnek kelljen kézben tartani az építkezés minden egyes lépését, rábízhassuk magunkat a szakemberek javaslataira a tervezéstől egészen a családi ház megépítéséig.
A Kész Ház program első lépéseként mintatervek alapján választhatunk az egyszintes házak alaprajzai közül. Mindez nem azt jelenti, hogy ne lenne lehetőség változtatni, az igényeinkre szabott egyedi elképzeléseket belecsempészni a tervbe. Ezt követően a kiválasztott mintatervet a szerződött Kész-Ház Partnerek az adott helyszínre adaptálják, - szükség esetén némileg áttervezik -, majd az árkalkuláció kidolgozásával és az építési idő meghatározásával segítik a megrendelő dolgát.

Ennek az építkezési módszernek az egyértelmű kényelmi szempontok mellett az a legnagyobb előnye, hogy az Ytong Lambda falazóelemek alkalmazásával egyrétegű, alacsony energiaigényű családi házak valósíthatók meg kiegészítő hőszigetelés nélkül. Az Ytong tégla kitűnő épületfizikai tulajdonságokkal bírnak. A 3D hőszigetelésből adódóan az egyrétegű falazószerkezetek páraszabályozásban, energiahatékonyságban és hőszigetelésben verhetetlenek. Ráadásul a márka termékpalettája nemrég innovatív vasalt fal-, tető- és födémpallókkal gazdagodott. A Ytong vasalt pallós építési rendszer elemeit a készülő házhoz igazítottan a gyárban méretre vágják, ami jelentősen lerövidíti a kivitelezés idejét, továbbá csökkenti a szükséges élőmunkaerő mennyiségét - daruval mozgatható elemek -, mely a hagyományos kiselemes építéshez képest csupán az 1/3-nyi, így kiváló minőségű épületek valósíthatók meg gyorsan és gazdaságosan. A nagy elemekből és a gépi beépítésből adódóan egy munkanap alatt akár 100 m² falfelület is megvalósítható. Ez hozzávetőlegesen egy családi ház egy teljes szintjének felel meg!

Az Ytong Kész Ház programjában és az innovatív vasalt pallós építési rendszerben bátran megbízhatunk, ha energiahatékony, kitűnő hőszigetelő képességű és környezettudatos családi házat szeretnénk építeni. További információért látogass el a https://epiteniakarok.hu/ weboldalra!
(x)
Kelet-Európa profitál leginkább az amerikai devizapiaci fordulatból
A forint is a nyertesek között van.
Megérkeztek az 1 millió forintos fizetések a fizikai dolgozóknak!
Ez pár éve még álom volt.
Borús előrejelzés érkezett, beszakadt a Hugo Boss árfolyama
Nehézségekkel küzd a német divatmárka.
A határtól több száz kilométerre vált nappallá az éjszaka Oroszországban - Ismét lecsaptak Magyar Madarai
Két megyében is érkeztek hírek robbanásokról.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

