A mára legnagyobb magyar tulajdonú flottakezelőként számon tartott Mercarius az elmúlt 25 év alatt saját szervizhálózat kiépítésével és úttörő üzleti szemléletével családi, hagyományos rent-a-car cégből vált piacvezetővé. A flottapiacon ma már megkerülhetetlen cég dinamikus fejlődését a koronavírus-járvány sem állította meg. A 25. évforduló alkalmából a tavalyi évet is sikeresen záró vállalat vezetőjével, Koleszár Róberttel az elmúlt két év nehézségeiről, a hazai piaci viszonyokról, a jövőbeli tervekről és további érdekességekről is beszélgettünk.
Bár a koronavírus-járvány lassan két éve velünk van, továbbra is jelentős közvetett hatása van több iparág, így az autószektor alakulására is. A Mercarius tevékenységét milyen mértékben befolyásolta a pandémia és milyennek értékeli a vállalat 2020-as évét?
A tavalyi év, ahogy minden cégnél, nálunk is a koronavírusról szólt. A pandémia és a korlátozások okozta folyamatos bizonytalanság minket is nehéz helyzetbe hozott, a járvány első hulláma alatt napról-napra kellett újraterveznünk. Emellett viszont pozitívumokat is hozott ez az időszak, hiszen megtapasztaltuk, hogy mekkora versenyelőnyt jelent a piacon az erős csapatunk és a saját kézben lévő szolgáltatásaink.
Ennek köszönhetően a járvány alatt is folyamatosan tudtunk szolgáltatni, természetesen a kollégáink és ügyfeleink egészségét, biztonságát, valamint a hivatalos kormányzati szabályozások betartását szem előtt tartva. Erre azért is szükség volt, mert vannak olyan partnereink, akiknek ez idő alatt is működnie kellett, ehhez pedig mi biztosítottuk a stabil hátteret. Ezt nagyon értékelték a régi ügyfeleink, de azt tapasztaltuk, hogy az újak számára is fontos szempont volt abban, hogy minket válasszanak. Így a pandémia ellenére 2020-ban is jó évet zártunk és tovább tudtunk növekedni: 5 ezer autóról év végére 9 ezerre növeltük a flottaautók számát és ma már jó úton haladunk a 11 ezer autó felé.
A tavalyi, nehézségekkel teli év után, hogyan értékeli a vállalat idei évét? Mi okozza most a legnagyobb kihívást?
2020 után azt gondoltuk, hogy idén már könnyebb lesz, de sajnos azzal is szembe kellett néznünk, hogy a COVID gazdasági hatásai még csak most jelentkeztek, ami az autóipart is jelentősen érinttette. Gondoljunk csak a beszállítói láncok összeomlására vagy a chiphiányra. Úgy látjuk, hogy az autóipar egyik legnagyobb válságát éli, hasonló a helyzet, mint a 2008-as devizahitel-válság után. Akkor a finanszírozás tűnt el a piacról, most pedig az autók. A Mercariusnál ebben a nehéz helyzetben is az a feladatunk, hogy a körülmények ellenére is a megszokott magas minőségben szolgáljuk ki az ügyfeleinket és rugalmasan, gyors döntésekkel azonnal reagáljunk a piaci változásokra.
Vezetőként mit gondol, az autóiparban tevékenykedő cégként hogyan tudnak talpon maradni?
A kezdeti sokk után most érti meg a piac minden szereplője, hogy a mostani egy több éves válság lesz, nem csupán pár hónapos. Fontosnak tartom, hogy az ügyfeleinkkel továbbra is folyamatos legyen a kapcsolat, partnerként kezeljük őket és őszintén tájékoztassuk őket arról, hogy a jelenlegi helyzet mivel jár, nekünk, mint szolgáltatónak. Emellett biztosítsuk őket arról, hogy ebben a kihívásokkal teli időszakban is a korábban megszokott minőségben vehetik igénybe a szolgáltatásainkat. Abban bízunk, hogy a stabil hátterünk miatt az ügyfeleink sokkal kevésbé fogják megérezni a válság hatásait.
Mit gondol, mikorra lábalhat ki az autóipar a mostani nehéz helyzetből?
A kérdés nagyon összetett, mert nem csak az ellátási rendszerben levő csúszásról van szó, az autós szektorban jelenleg forradalom zajlik, aminek még nem látni a végét. Az biztos, hogy a mindennapi mobilitás terén most minden az elektromobilitás felé mutat, bár ehhez itthon a megfelelő infrastruktúra és töltési hálózat kiépítése még várat magára.
A korábban hagyományos autóértékesítési modell is, amely szerint az importőrtől a márkakereskedőn és flottakezelőn át jutott el az ügyfélhez az autó, az elkövetkezendő három-öt évben nagy változáson fog átmenni. Mi, az országos szervihálózatunkkal és a saját kézben lévő szolgáltatásainkkal arra törekszünk, hogy a változások hatására átalakult igényeknek is megfeleljünk. Ennek ellenére arra számítunk, hogy a következő két év nagyon nehéz lesz, de talán a jövő év végére mérséklődhet a válság és látjuk majd a fényt az alagút végén.

Az idén elért eredmények közül mire a legbüszkébbek?
Büszkék vagyunk arra, hogy 2021 végére a két legjelentősebb energetikai vállalattal, az EON-nal és az MVM-mel is szorosabbra fűztük az együttműködést és olyan jövőbe mutató projekteket sikerült közösen megvalósítani, mint például az MVM Go, amely elektromos autókat töltési megoldással együtt kínál az ügyfeleknek. A szolgáltatásnak köszönhetően a tartósbérlet magányszemélyek számára is elérhetővé vált, ami teljes mértékben úttörőnek számít a hazai piacon, hiszen ezt a konstrukciót eddig csak a vállalatok vehették igénybe. A lízingelt elektromos járműveket ráadásul otthontöltési lehetőséggel biztosítja a cég.
Milyen terveik és céljaik vannak a jövő évre? Milyen fejlesztések, beruházások vannak folyamatban, illetve terveznek a közeljövőben?
A céljaink nem változtak a mostani nehéz helyzet ellenére sem. Egy-két éven belül szeretnénk az ország négy-öt pontján vidéki szervizbázissal üzemelni, ennek érdekében 2022-ben több vidéki szervizpontot is nyitunk. Emellett a szolgáltatásaink terén is a fő hangsúlyt a digitalizációra helyezzük. Olyan ügyfélbarát informatikai megoldást tervezünk, ami jelenleg még nincsen a magyar piacon azzal a céllal, hogy egy klasszikus flottakezelőből valóban 21. századi mobilitási szolgáltatóvá válhassunk. Töretlenül hiszünk abban, hogy saját kézben levő szolgáltatásaink, szakmai csapatunk és a saját innovációink kiemelnek majd minket a mezőnyből, így továbbra is elégedett ügyfeleket tudhatunk magunk mellett.
Ön szerint melyek azok a szolgáltatások, amelyek megkülönböztetik a Mercarius-t a hazai flottapiac más szereplőitől és hozzájárultak az elmúlt 25 év sikeréhez?
Azt gondolom, hogy az elmúlt negyed évszázad sikerének a kulcsa elsősorban a vállalat tudatos növekedési stratégiájának, az összetartó csapatmunkának és a saját szolgáltatásainknak köszönhető. Fontos látni, hogy az ügyfelek gondolkodásmódja sokat változott az elmúlt években, korábban a finanszírozás volt a fontosabb, ma viszont már a szolgáltatásfókuszú cégek tudnak inkább sikeresek lenni. Ebből adódóan jelentős versenyelőny, hogy saját szervizekkel, saját hozom-viszem és assistance szolgáltatással, valamint csereautó parkkal és saját kárrendezéssel is rendelkezünk, így az autóink üzemeltetését nagyrészt önerőből végezzük. Ezek a szolgáltatások megkülönböztetnek bennünket a piacon és lehetővé teszik, hogy rugalmasabbak legyünk, mint a banki hátterű finanszírozó cégek.
(x)
Megtette a bejelentését Zelenszkij - Eldőlt az elnökválasztás kérdése Ukrajnában
Az Amerikai Egyesült Államok vetette fel ismét a kérdést.
Donald Trump az izraeli miniszterelnökkel egyeztetett az iráni atomtárgyalásokról
Lát esélyt a megállapodásra.
Megszólalt a dollárról az elemző, akinek a legutóbbi írása botrányt váltott ki
Még az amerikai pénzügyminiszter is reagált rá.
Aggódik Ukrajna: megjelent a fronton az UMPB-5, ez még a rettegett FAB-oknál is félelmetesebb lehet
Jobb, erősebb, veszélyesebb.
Kosztenko: nem ér véget a háború 2026-ban, az orosz fenyegetést csak egyetlen módon lehet kiiktatni
Ezt mondjuk egész Európa szeretné elkerülni.
Váratlan húzás: gigászi fogadást tett a világ egyik legismertebb befektetője a Metára
Alulértékeltnek tartják.
A pneumatikus hulladékgyűjtő rendszerek
A modern nagyvárosokban terjedő pneumatikus rendszerek vákuum segítségével, föld alatti csőhálózaton keresztül szállítják el a hulladékot a gyűjtőpontokra.
Új transzferár-korszak: Megjelent a végleges rendelet
A transzferárazás hazai szabályozása 2026 elején szintet lépett. A 2025. december 23-án kihirdetett és 2026. január 23-án hatályba lépett 45/2025. (XII. 23.) NGM rendelet nem csupán a korábbi
Az egyik legdrágább hiba megtakarításnál, ami miatt 30%-kal többet fizetsz
Sokan úgy gondolják, hogy a nyugdíjas éveikre gyűjtve a lehető legbiztonságosabb befektetési stratégiát kell választaniuk. A matematika azonban azt mutatja: ez a döntés akár 30 százalékkal
A pénzügyi nihilizmus a legrosszabbkor üti fel a fejét
"Az értelmetlen tartalékképzés helyett csak élvezd a játékot, amíg van zsetonod" - jött a tanács még a londoni befektetési bankártól is. Ez a pénzügyi nihilizmus,... The post A pénzügyi
Lehet előnyben a kisbefektető a profikkal szemben?
Ugyan a professzionális befektetők előnyt élveznek a lakossági kereskedőkkel szemben, a hosszú távú gondolkodás esetében a profik keze sokszor meg lehet kötve. Ez tovább erősíti... The post
Jövedelemletiltás - derült égből villámcsapás?
A jövedelemletiltás az egyik leggyakoribb végrehajtási forma Magyarországon, mégis rengeteg félreértés övezi. Mi a megoldás és milyen jogorvoslatok léteznek? Cikkünkben közérthetően bemu
Comcast Corporation - elemzés
Január végére vártam egy osztalékemelést a Comcasttól, de nem emelt. Előtte viszont kaptam a meglévő részvények mellé Versant Media részvényeket, 25 CCSA után egy VSNT-t. A Versant részvé
15 milliárd dollár rohan a füvön
Több tízezer honfitársunk virrasztja át a vasárnap éjszakát, vagy kel fel vállalhatatlan időben, hogy élőben lássa, ahogy bő 15 milliárd dollárnyi csapat dobálja a tojáslabdát.... The pos
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
"Elzárták a Brüsszeli csapot, megállt a magyar GDP" – biztos, hogy így van?
Megjelent a Portfolio Checklist szerdai adása.
Túlhúzták a forintot, vagy van még benne erő?
Hol áll meg az árfolyam?
Miért fontos még mindig a gazdaság növekedése egy országnak?
És lehet-e beszélni GDP nélkül sikeres gazdaságpolitikáról?
