
A NÖF Nonprofit Kft. – az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkársággal közösen – új élményelemmel gazdagítja múzeumpedagógiai foglalkozásait „Állati jó kastélyprogram!” címmel. Az országossá váló program keretében a közoktatásban résztvevő gyermekek megismerkedhetnek az állatok világával, elsajátíthatják a velük való felelős kapcsolat kialakításának alapjait, valamint megérthetik az állatvédelem társadalmi és környezeti jelentőségét. Az első bemutatkozó foglalkozást a tiszadobi Andrássy-kastélyban tartották a szervezők, melyhez a jövőben csatlakoznak majd a bajnai, a dégi, a szabadkígyósi, a nádasdladányi, a keszthelyi, a füzérradványi, illetve a fenék- és szántódpusztai műemlékhelyszínek is.
A NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. kiemelt szerepet vállal - a belföldi és nemzetközi látogatóközönség fogadása mellett - a hazai és határon túli közoktatásban résztvevők tudásgyarapításában. Jelenleg országosan 18 műemlékhelyszínen tartanak múzeumpedagógiai foglalkozásokat 6 korcsoport részére, melyek rendkívül népszerűek. A NÖF műemlékhelyszínei csak a tavalyi évben több mint 11.000 közoktatásban résztvevőt fogadtak. Az érdeklődés fenntartása érdekében fontos a múzeumpedagógiai foglalkozások folyamatos fejlesztése, megújítása, bővítése. Ennek jegyében a NÖF Nkft. - az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkársággal közösen - új múzeumpedagógiai programelemmel gazdagítja kínálatát „Állati jó kastélyprogram” címmel. Az állatvédelmi programok kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy az adott térségben élő gyermekek megismerkedjenek az állatok világával, elsajátítsák a velük való felelős kapcsolat kialakításának alapjait, valamint megértsék az állatvédelem társadalmi és környezeti jelentőségét.
Oláh Zsanett, a NÖF Nkft. ügyvezetője hangsúlyozta:
Országos műemlékhálózatunk rendkívül gazdag építészeti, kulturális és természeti értékekben, kincsekben. Új múzeumpedagógiai programelemünktől azt várom, hogy a már nálunk megfordult diákcsoportok mellett újak is ellátogassanak hozzánk. A tiszadobi Andrássy-kastély megnyitása óta több mint 23.000 látogatót fogadott, és a két állandó kiállítás most új múzeumpedagógiai programelemmel is bővül, ami tovább fokozhatja a már most is kiugró érdeklődést.

A bemutatón részt vett és beszédet mondott Ovádi Péter, az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős kormánybiztosa, aki beszédében kiemelte:
Kiemelten fontosnak tartjuk a jövő generációjának állatvédelmi szemléletformálását, hiszen a ma gyermeke a jövő állattartója. A mai kor gyermekei formálják jövőnket, ezért is támogatunk minden együttműködést, mely segít empatikus képességeiket magasabb szintre emelni, ezáltal etikus állattartásra, állatvédelemre ösztönözni őket. Külön örülök, hogy az együttműködésnek köszönhetően a NÖF 9 műemlékhelyszínének átadhatom az Állatbarát Kastély címet.
Az „Állati jó kastélyprogram” bemutató foglalkozását a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány munkatársai tartották a tiszadobi Andrássy-kastély kertjében, vakvezető kutyák és kiképzők részvételével.
Komondi Piroska az Alapítvány képviseletében elmondta:
Interaktív érzékenyítő foglalkozásunkon a gyermekek megismerkedhettek a vakvezető kutyák különleges világával, megtanulhatták, mi látók, hogyan segíthetünk egy látássérült embernek és miként viselkedjünk egy vakvezető kutyával. Végül mindenki kipróbálhatta, milyen egy ilyen csodás kutyussal közlekedni.
A tiszadobi bemutatkozó foglalkozást követően, az „Állati jó kastélyprogram” országossá válik, hiszen csatlakozik hozzá a bajnai Sándor-Metternich–kastély, a dégi és keszthelyi Festetics-kastély, a füzérradványi Károlyi-kastély, a szabadkígyósi Wenckheim-kastély, a nádasdladányi Nádasdy-kastély, illetve a fenék- és szántódpusztai majorság. A NÖF NKft. szakmai elképzelésében szerepel az őszi Állatvédelmi témahéten való részvétel, amelyre izgalmas, interaktív foglalkozásokkal készülnek.
Kapcsolat: Szelei Balázs, 06 30 663 2228 balazs.szelei@nofnkft.hu
(x)
Támadásba lendülne az ukrán hadsereg, hatalmas katlan kezd kialakulni a Donbaszban – Ukrajnai háborús híreink szerdán
Cikkünk folyamatosan frissül.
Tombol a vihar: rekordszámú kárbejelentés érkezett az Allianzhoz
Sokba kerül a vihar a biztosítóknak.
Rézvámokkal bombázza Trump a világot, de mit jelent ez a dollárnak?
Inflációs hatásokat becsültünk.
Megjött a legújabb hivatalos adat – Ennyit drágultak a lakások a KSH szerint
És még el sem indult a 3%-os Otthon Start lakáshitelprogram.
Szét akarta bombázni Moszkvát Donald Trump - Ezt a Kreml sem hagyhatta szó nélkül
Itt van a kommentár Moszkvából.
Évi 4 százalék kockázatmentes hozam megy a kukába a Trump-kockázat miatt
A dollár trendszerű erősödésének vége, év eleje óta a világ egyik leggyengébben teljesítő fizetőeszköze a zöldhasú. Névrokonán, a hongkongi dolláron át mutatjuk be, hogyan dobnak...
Th
Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok Az utóbbi évek egyik legszélesebb körben elérhető felújítási pályázata mégis eg
GINOP Plusz-1.2.4-25: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
GINOP pályázat: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
Jogszerű lesz-e, ha tényleg teljesen automatizáltan bírságolják meg a Pride résztvevőit?
A június 28-án lezajlott rendezvény kapcsán már számos jogi kérdés felmerült, így - többek között - az arcfelismerő technológia alkalmazásával összefüggésben (lásd erről a korábbi po
Értékpapír és állampapír öröklése
A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért
Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz? A felújítási támogatások igénybevételénél az egyik legnagyobb félelem a kivitelező
Németország hűti legjobban a világot
Évi 201 ezer tonna fagyi külföldre - ezzel Németország messze a világ legnagyobb exportőre volt 2023-ban, a fagyi őshazájának tartott Olaszország a kanyarban sincs. Persze...
The post Németorsz


- Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
- Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
- Bármelyik pillanatban elsöprő támadást indíthat a nagyhatalom – Nyakunkon az újabb pusztító háború?
- Mit hozhat a lakáspiacon az első vásárlók 3%-os lakáshitele?
- Azt mondtuk, hogy ez lehet a következő aranyláz – Be is jött
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Egyre magasabbak az árak Magyarországon - Mégis, mi történik?
Friss adatok érkeztek.
Nagy árat fizetünk a kiköltekezésért: már látszik a csúnya elcsúszás
Sötét felhők a költségvetés felett.
El kell fogadni: ez már nem az a klíma, amire a világunk épült
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen