
Az idén tavasszal nyíló Le Primore Hotel & Spa nemcsak a prémiumturizmus új szimbóluma kíván lenni Hévízen, hanem a természetvédelem és a fenntarthatóság iránti elkötelezettség mintapéldája is. A szálloda megvalósítása során kiemelt figyelmet fordítottak az építési terület alapjául szolgáló, súlyos környezeti károkat elszenvedett terület kitakarítására és a még megmenthető természetes élőhelyek megóvására, szoros együttműködésben a Zala Megyei Kormányhivatallal, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal és a helyi hatóságokkal.
Rekultiváció: a további károsodás megakadályozása
A szálloda alapjául szolgáló terület az 1960-as évektől kezdve illegális építőipari hulladéklerakóként működött, amit már az 1980-as években készült légifotók is dokumentáltak. Az elmúlt évtizedek során felhalmozódott építési törmelék és egyéb hulladék olyan mértékben károsította Hévíz védett tőzeglápjának ezen részét, hogy elvesztette természetvédelmi jelentőségét.
A rekultivációs munkálatok 2020-ban kezdődtek, melyek során 45 000 köbméter építőipari hulladékot távolítottak el a területről. Ezek a munkák a Zala Megyei Kormányhivatal felügyelete alatt zajlottak, és 2021-ben hivatalosan is befejeződtek. A beruházók nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a teljes területet megtisztítsák, ezzel megszüntetve az illegális szemétlerakás évtizedes nyomait és megóvva a még élő területek ökoszisztémáját.

A Hévízi-láp és élővilágának védelme
A számos ritka növény- és állatfajnak – köztük a mocsári gólyahírnek, a sárga nősziromnak, valamint a berki tücsökmadárnak és a keleti cickánynak – otthont adó Hévízi-láp a beruházás során érintetlen maradt. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakemberei a projekt kezdete előtt pontosították a még ép lápterület határait, hogy biztosítsák annak zavartalan fennmaradását.
„Az illegális hulladéklerakó rekultivációját követően a fejlesztés a láp területén kívül valósult meg. A láp zavartalan állapotának fenntartása kulcsfontosságú a terület természetvédelmi értékeinek jövőbeni megóvása érdekében. Az építkezés során az ex lege védett Hévízi-láp lehatárolt területét nem érintették sem a kivitelezési, sem a rekultivációs munkálatok, ezt a természetvédelmi hatóság és az illetékes őrszolgálat több alkalommal is ellenőrizte. A beruházása során a Le Primore Hotel & Spa építtetője kiemelt figyelmet fordított a Hévízi-láp érzékeny élővilágának megóvására, amely számos védett növény- és állatfajnak ad otthont.” – erősítette meg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága.
A projekt során több környezetvédelmi ellenőrzést is végeztek, amelyek igazolták, hogy a beruházás semmilyen módon nem károsította a Hévízi-lápot vagy annak különleges élővilágát. A szálloda építési munkálatai kizárólag a rekultivált területen folytak, amelynek a környezeti károsodása már nem volt visszafordítható.
A rekultivációs munka és a láp határainak pontos meghatározása lehetővé tette, hogy a beruházás helyreállítsa a természet egyensúlyát, miközben modern, fenntartható turisztikai központot hozott létre.
Fenntarthatósági megoldások és a helyi értékek támogatása
A szállodakomplexum üzemeltetése során a legmodernebb fenntarthatósági megoldásokra támaszkodik majd, beleértve a geotermikus és napenergia használatát, a zöldtetőket, a szelektív hulladékgyűjtést, valamint 16 elektromosautó-töltőállomás telepítését. A medencék visszaforgatható, szűrő-forgató rendszerrel lettek kiépítve, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy ne kerüljön vissza élővizeinkbe a fertőtlenítőszerrel kezelt víz. A hotel működése nemcsak közel 300 új munkahelyet teremt, hanem a helyi termelőkkel való szoros együttműködés révén hozzájárul Hévíz gazdasági fejlődéséhez és a kisebb ökológiai lábnyom eléréséhez is.
A Le Primore nemcsak egy szálloda, hanem egy fenntartható jövőkép megtestesítője. Bizonyítottuk, hogy a gazdasági fejlődés és a természetvédelem kéz a kézben járhatnak, példát mutatva a jövő nagyberuházásai számára.
– hangsúlyozta Alfred Hackl, a szálloda CEO-ja.
Tanulságok és üzenet a jövőnek
A projekt rámutat arra, hogy a fenntartható fejlesztések nemcsak a környezet, hanem a gazdaság számára is hosszú távú értéket teremtenek. A beruházás bizonyíték arra, hogy a természetvédelmi szempontok érvényesítése nem akadály, hanem lehetőség a modern turizmus és gazdaság számára.
(x)
Megtette a hatását a Trump-tornádó: de nem pontosan úgy, ahogy szerették volna
Mozog az amerikai közvélemény, nem is akárhogy.
Döntő fontosságú amerikai-iráni tárgyalások indultak, órákon belül eldőlhet az irány
Komoly kísérlet zajlik az iráni atomprogram leállítására Trump közel-keleti útja előtt.
Közeleg az szja-bevallás és az 1+1 százalék felajánlásának határideje, 900 ezren már léptek
Itt vannak a legfontosabb tudnivalók az 1+1 százalékos felajánlásokról.
Tárgyalna Putyin, máris reagált Zelenszkij - Háborús híreink vasárnap
Cikkünk folyamatosan frissül.
Elárulta Putyin jobbkeze, hogy mit akarnak az újrainduló ukrajnai tűzszüneti tárgyalásokon
Két fő tényezőt vesznek figyelembe Jurij Usakov szerint.
Csúnya leépítések jöhetnek a bankszektorban az AI miatt
A Wall Street-i bankok akár 200 ezer állást is megszüntethetnek a következő 3-5 évben.
Máris megsértette India és Pakisztán a tűzszünetet, továbbra is feszült a helyzet
Az éj leple alatt tüzérségi tűz volt, egymást vádolják a felek.
Kemény üzenetek jöttek az új pápától: "soha többé háborút" és "tartós béke" jöjjön Ukrajnában!
Tömegek hallották a Szent Péter téren az első vasárnapi szentmiséjén elmondottakat.
Ez történt a héten 0511
Trump elnök rácsodálkozott, hogy a karácsonyi játékokat már májusban behozzák az országba az importőrök és nem karácsony előtti napon érkeznek az országba. A gond az, hogy a játékok 80-9
Marathon Digital Holdings - kereskedés
Február 11-én vásároltam a mostani csomagom első adagját, szerintem három hónapig még sosem tartottam a MARA-t, mindig sikerült viszonylag gyorsan 20-30%-kal kiszállni belőle. Most éppen +8,6%
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
A mester és a vállalkozó dilemmája
Feszült a viszony a világot jobbá tevő újítások két főszereplője, a tehetséggel érvényesülő mester és az emberi viszonyok alakításával sikert elérő vállalkozó között. Miért van ez
Az osztalék portfólióm - 2025. április
Kicsit megkésve, de itt vannak az áprilisi adatok. VáltozásokNem adtam és vettem semmit.Osztalékok: MO, T.Osztalékhozam (12 havi előretekintő): 5,47%.A portfóliómCompany NameSymbolCurrencyA
Hova tűnik a textilhulladék? Tényleg szükségünk van egy huszonhatodik szürke pólóra?
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű textilhulladékot termel. Az Európai Unióban fejenként 12 kg felesleges texti
Egy lágyéksérv politikai-gazdasági anatómiája
Zentai Péter, Zentuccio magáncélból térképezte fel egy orvosi beavatkozás külföldi lehetőségeit, ha már itthon két évet kellene várnia a műtétre. - A sérvét meg kell...
The post Egy lág
A legnagyobb hazugságok a pénzügyi szektorban
A pénzügyi szektor teli van hazugságokkal, ferdítésekkel, féligazságokkal. Ennek oka legfőképpen az érdekellentét az eladók és a vevők közt. Azonban erősen hozzájárul az is, hogy a szemé


- Kihúzzák a szőnyeget a magyar szankciós vétók alól
- Itt a friss inflációs adat, beütött az árrésstop
- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Megszólalt a szakértő: hónapokon belül 30 ezer forint lesz az OTP
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
Ingatlanpiaci elemző
Pannonhalmi főapát: komoly egyetértés lehetett a bíborosok között
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.