A világ összeomlása még elkerülhető, de nem így

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Az elmúlt évtizedekben a nyugati kormányok, különösen Európában, a magasabb gazdasági növekedés rovására a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését helyezték előtérbe, ezermilliárd dollárokat költve arra, hogy rávegyék a fogyasztókat az elektromos autók használatára, valamint a drágább, kevésbé megbízható szél- és napenergia elfogadására. Mindezek a költséges erőfeszítések alig hoztak kézzelfogható eredményt.

A globális dekarbonizáció üteme (a szén-dioxid-kibocsátás GDP-hez viszonyított arányában mérve) nagyjából változatlan az 1960-as évek óta, és a 2015-ös párizsi megállapodás sem hozott ebben változást. A globális emisszió mértéke jelentősen növekedett, 2024-ben újabb csúcsot ért el.  Ennek ellenére a klímaaktivisták továbbra is irreális követeléseket fogalmaznak meg, miszerint a dekarbonizáció globális ütemét meg kellene négyszerezni.

Miért nő mégis az emisszió mértéke, ha az EU és az USA 2024-ben több mint 700 milliárd dollárt költött zöld beruházásokra – például napelemekre, szélturbinákra, akkumulátorokra, hidrogénre, elektromos autókra és energiahálózatokra? Azért, mert

a gazdag országok kibocsátása a 21. századi klímaváltozás szempontjából már alig számít.

Míg a korábbi évszázadokban az emisszió fő forrása a Nyugat volt, a jövőben a kibocsátás túlnyomó része Kínából, Indiából, Afrikából, Brazíliából, Indonéziából és sok más, a szegénységből felemelkedő országból fog származni. Egy friss előrejelzés szerint a jelenlegi intézkedések mellett e század további részében a szén-dioxid-kibocsát mindössze 13%-a származik majd a javarészt gazdag, nyugati OECD-országokból.

A liberális Nyugat 2050-re vállalt nettó zéró széndioxid-kibocsátási célja több százezermilliárd dollárba fog kerülni, és alig hoz majd eredményt. Valószínűbb, hogy ez a politika csak azt fogja okozni, hogy további energiaintenzív termelés kerül a világ más részébe anélkül, hogy érdemben csökkenne a globális kibocsátást – ahogy azt már láttuk az elektromos autók akkumulátorainak gyártása terén, amely Kína szénalapú gazdaságába helyeződik át.

Ha a gazdag országok a szénre vonatkozó határadókkal (border tax) próbálják kezelni ezt a problémát, az még tovább növeli majd a költségeket mind a gazdag, mind a szegény országok számára, miközben megfosztja a szegény államokat az exportvezérelt növekedés lehetőségétől.

Még ha a lehető legoptimistábban azt feltételezzük is, hogy a Nyugat teljes mértékben megszünteti saját emisszióját 2050-re, az is csak azt eredményezné, hogy a század hátralévő részének globális szén-dioxid-kibocsátása mindössze 8%-kal csökkenne. Az ebből következő globális hőmérsékletcsökkenés az ENSZ saját klímamodellje szerint is elenyésző. 2050-re a Nyugat mindössze 0,02°C-tal mérsékelné a globális felmelegedést. Még a század végére is kevesebb mint 0,1°C-tal csökkenne a hőmérsékletemelkedés.

A Nyugat által betöltött e jelentéktelen szerep ellenére a klímacsúcsok és az erkölcsi felsőbbrendűséggel fellépő aktivisták továbbra is azt a témát erőltetik, hogy mit kellene tennie a gazdag világnak. A tüntetők Európában és az USA-ban autópályákhoz ragasztják magukat, miközben jórészt nem foglalkoznak Kínával, és teljesen figyelmen kívül hagyják Indiát, Afrikát és a világ többi részét.

Nem is csoda ez, mert az önfeláldozást hirdető üzenetük aligha hull termékeny talajra azokban az országokban, amelyek kétségbeesetten törekednek az energia által hajtott fejlődésre. A szegényebb országok nem akarnak a Nyugatra tekinteni, és követni Németország hatalmas költségekkel járó klímapolitikáját, Spanyolország zöld áramkimaradásait vagy az Egyesült Királyság rekord magas áramárait.

Van azonban egy olcsóbb és hatékonyabb megoldás: az innováció. A történelem során az emberiség nem korlátozásokkal oldotta meg a nagy kihívásokat, hanem innovációval.

Amikor az 1950-es években szmog borította Los Angelest, nem betiltottuk az autókat, hanem feltaláltuk a katalizátort, amely tisztábbá tette azokat. Amikor a világ nagy része éhezett az 1960-as években, nem arra kényszerítettünk mindenkit, hogy egyen kevesebbet, hanem magasabb hozamú növényeket fejlesztettünk ki.

Most hasonló áttörésekre van szükség a zöld energia terén – ám a világ szinte teljesen figyelmen kívül hagyja az innovációt. 1980-ban az olajársokk után, a gazdag világ GDP-jének minden 100 dollárjából több mint 8 centet költött zöld kutatás-fejlesztésre annak érdekében, hogy alternatív energiaforrásokat találjon. Ahogy a fosszilis üzemanyagok árai csökkentek, ennek a beruházásnak a mértéke visszaesett. Amikor a klímaválsággal kapcsolatos aggodalmak fokozódtak, a nem hatékony nap- és szélerőművek nagymértékű támogatásában ismét elhanyagoltuk az innovációt. E célra 2023-ban a gazdag világ minden 100 dollárból még mindig kevesebb mint 4 centet költött.

Összesen a gazdag világ 2024-ben mindössze 27 milliárd dollárt fordított innovációra, ami kevesebb mint az összes zöld kiadás 2%-a.

A Nyugatnak ezt az összeget évi 100 milliárd dollárra kellene növelnie. Ez lehetővé tenné, hogy számos, nagy potenciállal bíró technológia terén áttörést érjünk el. Befektethetnénk a negyedik generációs nukleáris technológiába kis, moduláris, típusengedélyezett reaktorokkal, vagy a zöld hidrogén előállításának bővítésébe a víztisztítással együtt, vagy új generációs akkumulátorok kutatásába, algából előállított szén-dioxid-mentes olajba, valamint a szén-dioxid kivonásába, a fúziós energiába, a második generációs bioüzemanyagokba és több ezer egyéb lehetőségbe.

Jelenleg ezen technológiák egyike sem hatékony, ám közülük az innovációnak csak egyet vagy néhányat kell jobbá tennie a fosszilis energiaforrásokhoz képest, és minden ország át fog állni. Ráadásul az innováció költsége töredéke a jelenlegi és jövőbeli nettó zéró emissziós célra vonatkozó kiadásoknak, így a zöld kutatás-fejlesztés lehetővé teszi, hogy sokkal többet érjünk el sokkal kevesebb pénzből.

Sajnos a klímacsúcsra Brazília esőerdőibe repülővel érkező vezetők továbbra is a kötelező előírások és támogatások bűvkörében maradnak, és nem ismerik fel az okos kutatás-fejlesztésben rejlő lehetőségeket. Itt az idő, hogy a Nyugat ráébredjen arra, korlátozott befolyással bír a globális felmelegedés elleni küzdelemben, és a pazarló költekezésről áttérjen a valódi eredményeket hozó, áttörést jelentő technológiai beruházások finanszírozására.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images