Szandányi Levente

Cikkeinek a száma: 425

Nagyot erősödhet a forint!

Ma reggel olyan erős volt a forint az euróval szemben, mint utoljára tavaly január elején. Az alábbiakban ezért megpróbáltuk fundamentális és technikai szempontból is megvizsgálni, hogy milyen kilátások tűnnek valószínűnek a most látott környezetben. Úgy látjuk, hogy a bő egyéves forintcsúcs ellenére most még további felértékelődés is elképzelhető.

A BMW i8 a világ legzöldebb autója - A pofám leszakad!

Vétkesek közt cinkos, aki néma. A felütés nem véletlen, a véleménycikk apropóját ugyanis az adta, hogy a World Car Awardson a szakmai zsűri a világ legzöldebb autói közé csupa olyan járművet szavazott be, amelyik szén-dioxidot juttat a légkörbe, vagyis káros anyagot bocsát ki felhasználása során. Pedig lett volna lehetősége arra, hogy zéró-emissziós járművet válasszon, ahogy azt a korábbi években tette. Vagyis jelentős visszalépés történt a szakma részéről, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül, ahogy az autógyártók felelőssége mellett sem.

Miért nem Magyarországon épít gyárat a BMW?

Angela Merkel magyarországi látogatását követően majdnem egy napig ringathattuk magunkat abba az álomba, hogy a német luxusautó-gyártók közül a BMW is hazánkban épít majd gyárat. A cáfolat viszont hamar megérkezett a bajoroktól, aminek elsősorban a románok örültek, ugyanis ők is harcoltak a vállalat kegyeiért. Aztán jött a kijózanodás. A BMW éves számait bemutató sajtótájékoztatón a menedzsment közölte, jelenleg esze ágában sincs a régiónkban beruházni, Mexikóba viszont örömmel viszik az euró százmilliókat. Ezzel nincsenek egyedül, az elmúlt években az amerikai, a japán és a német autógyártók és azok beszállítói egymással versenyezve létesítenek új gyártóüzemeket, illetve fejlesztik a már meglévőket az ország területén. Ennek a folyamatnak köszönhetően pedig a mexikói autóipar valósággal szárnyal. Felmerül a kérdés, mégis milyen tényezők eredményezik az ország népszerűségét és hová vezet mindez? Alábbi cikkünkben ennek jártunk utána.

Egy nem létező háború, ami szép lassan felőröl mindenkit!

Az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása óta egyre súlyosabb károk érik az Oroszországban tevékenykedő autógyártókat. A nyugati hatalmak által alkalmazott szankciók súlya alatt megrogyott orosz gazdaság és az elértéktelenedő rubel együttes hatására ugyanis az ország autópiaca valóságos mélyrepülésben van. A kialakult helyzeten pedig az orosz kormány által alkalmazott ösztönzők sem tudnak érdemben segíteni, így nem csoda, hogy az autógyártók egymás után szüneteltetik a termelésüket és vágják vissza az országba irányuló exporttevékenységüket. Ráadásul a jövő sem biztató, ezért nem meglepő, hogy akadt már olyan gyártó is, amelyik feladta a harcot: a General Motors nemrég bejelentette, hogy kivonul az Opellel Oroszországból.

Létezik egy képlet, ami elképesztően fáj az autóiparnak!

Az elmúlt hónapokban nagyon fut a német autógyártók szekere, sikert sikerre halmoznak, a részvényárfolyamaik pedig az egekbe emelkedtek. A felszínt megkapargatva viszont kiderül, hogy nem minden arany, ami fénylik. Az értékesítési adatok hajhászásának nagy ára van, aminek a profitábilitás látja kárát. A helyzetet pedig csak rontja Brüsszel egyre szigorodó előírása a flottaszintű károsanyag-kibocsátásra vonatkozóan. Utóbbi eurómilliárdokat emészthet föl, kibújni alóla viszont nem lehet. A fenti problémákat egyre több befektető látja, ráadásul más jelek is arra utalnak, hogy a részvénypiaci rali kifulladhat egy időre.

Folytatódott a Tesla-sztori, de már senki nem esett hasra

A kezdeti szárnypróbálgatásokat követően 2012-ben Elon Musk és a Tesla-csapat berúgta az ajtót, és fenekestül felforgatta az autóipart. Egy évvel később már a világ vezető elektromosautó-gyártójaként pózolhattak a Model S népszerűségének köszönhetően, aminek a kerekei előtt ott hevert a szakma levegőért kapkodva. Nem volt ez másként a fogyasztókkal sem, akik függetlenül attól, hogy volt-e geek vagy éppen környezettudatos becsípődésük, rajongtak a járműért. A Tesla-őrület pedig még tavaly is kitartott, hála Musk zsenialitásának, aki mindig jól időzítve irányította a világ figyelmét vállalatára. Valami mégis megváltozott, a Tesla amellett, hogy a támadások célkeresztjébe került, életünk részévé vált és nem dobjuk már hanyatt magunk, ha egy ott parkol a Kempinski előtt, vagy épp töltőre dugva várja gazdáját a Mammut parkolójában.

Mozgalmas volt 2014 a Teslánál:

  • Az év elején rögtön felröppentek a felvásárlási pletykák
  • Aztán robbant a Gigagyár-projekt
  • Sok ellenséget szerzett Musk
  • Pedig ő mindent megtett, hogy barátokra leljen
  • Az elemzőkből viszont többnyire sikerült hülyét csinálni
  • A Model S-t pedig addig reszelgették, míg jobb nem lett, mint valaha
  • Új csúcsra száguldott az árfolyam, a vége azért mégsem lett annyira szép
  • A befektetők viszont még így is boldogok lehetnek

Nyomul a Tesla! - Kettészakad az autóipar?

Egyre inkább úgy tűnik, hogy válaszút elé érkezett az autóipar, ahol mindenkinek el kell döntenie, hogy merre megy tovább: az elektromos vagy pedig a hidrogén hajtás mellett teszi le a voksát, ha alternatív hajtástechnológiáról van szó. Vannak, akik szilárdan ragaszkodnak eredeti elképzelésükhöz és szövetségekkel erősítik vezető pozíciójukat. Van, aki több vasat tart a tűzbe és természetesen vannak azok, akik vállalva a körhátrányt, inkább a biztosra mennek.

Így nyírhatja ki a kormány a Spart és az Auchant

Varga Mihály egy újabb törvényjavaslatot nyújtott be, ami alaposan átrendezheti a magyarországi kiskereskedelmi piacot. Az új törvény ugyanis a hazai szereplőknek kedvez, míg a külföldi tulajdonú vállalatoknak egyértelmű üzenetet fogalmaz meg: vagy elkezdenek nyereségesen működni Magyarországon, vagy sanyarú sors vár rájuk. A kormány ugyanis azt feltételezi, hogy szándékosan, versenypolitikai okokból veszteségesek a külföldi kiskereskedelmi szereplők. Ebben a helyzetben ha a cégek alkalmazkodni akarnak, akkor van három évük nyereségessé válni, azonban mindezt úgy kell megtenniük, hogy a durván megemelt élelmiszerlánc-felügyeleti díj is őket sújtja kimagaslóan. Ez alapján úgy tűnik, hogy a kör be is zárult a kiskereskedelmi multik számára. Vajon mit tesznek a prés alatt?

Pofátlan szerencséje van az autógyártóknak!

A német autógyártók nem csak a vásárlók, hanem a befektetők kegyeiért is ádáz csatát vívnak, így nem meglepő, hogy a döntéshozók egyre nagyobb figyelmet fordítanak a prfitábilisabb működésére. Az utóbbi időben pedig úgy tűnik, hogy a szerencse is melléjük szegődött, ugyanis nem csak a kemény munkával meghozott döntések, hanem a nyersanyagárak alakulása is segíti őket távlati céljaik elérésében. De vajon melyikük lehet a legnagyobb nyertese a mostani árzuhanásoknak?

A Mazda szép csendben beveszi Európát

Nincs megállás, már zsinórban tizenharmadik hónapja bővül az európai autópiac a legfrissebb statisztikák szerint, a sikerhez a luxusautó-gyártók és a volumengyártók egyaránt hozzájárultak. A gyártók teljesítményét vizsgálva pedig elmondható, hogy egyre szembetűnőbb az ázsiai szereplők előretörése. Ennek köszönhetően pedig a teljes értékesítésen belül egyre nagyobb szeletet hasítanak ki maguknak. Az ázsiaiak között is üde színfolt a Mazda, akinek az eladásai valósággal felrobbantak a SKYACTIV modellek megjelenése óta.

A melósokon spórolna csak azért is a milliárdos cégvezér

A Volkswagen vezére jelezte, hogy a cégcsoportnál az ideiglenes munkavállalók létszámának csökkentését tervezik, vagyis a menedzsment továbbra sem mond le arról a tervéről, hogy 5 milliárd euróval csökkentse kiadásait. Erre nagy szüksége is lenne annak érdekében, hogy elérhesse 2018-ra kitűzött célját és végre megnyugtassa befektetőit.

Ekkora húzást rég láttunk az autóiparban

Hétfőn új időszámítás kezdődik a Fiat-csoportnál, sor kerül ugyanis a Fiat Chrysler Automobiles New York-i tőzsdére történő bevezetésére. Ezzel kezdetét veszi az a nagyszabású terv, amit a cég vezére, Sergio Marchionne és menedzsmentje annak érdekében dolgozott ki, hogy jelentősen javítsa a FiatChrysler pozícióját az iparágban.

Aki bátor, most ül bele a BMW-be

Szerencsés az az együttállás, amikor egy fundamentálisan erős befektetési sztorihoz a technikai elemzés eszköztárát felhasználva is jó beszállási pontot találunk. Az autóipari szereplőket vizsgálva kiderült, hogy a BMW pont ilyen lehetőséget kínálhat hamarosan.

  • Rendkívül népszerűek a BMW modelljei a vásárlók körében
  • Az iparágban az egyik legprofitabilisabban működő vállalat
  • Optimisták az elemzők és a menedzsment is a jövőt illetően
  • A legfontosabb piacokon erősítik pozíciójukat a bajorok
  • Sikerrel lovagolják meg az elektromos-őrületet
  • Pozitív devizahatás is segít
  • Nem drágák a BMW-részvények
  • Az iparág egyik legmagasabb osztalékhozamát kínálja a társaság
  • Közel 25 százalékos felértékelődési potenciál van a papírokban
  • Rendkívül erős támasz közelében jár már az árfolyam
  • A nemzetközi környezet sok kockázatot rejt

Távozik a Mester! - Érkezik a Mekkmester?

Sokan pletykáltak róla, de kevesen hitték azt, ami mégis valósággá vált: a Ferrari legendás vezére, Luca Cordero di Montezemolo távozik a cég éléről. A végső búcsúra szimbolikus módon október 13-án kerül sor, azon a napon, amikor a nemrég egyesült FiatChrysler részvényeit tőzsdére vezetik. Ezzel a Fiat életében új időszámítás kezdődik, ugyanis a Ferrari élére Sergio Marchionne, a cégcsoport vezére kerül, aki most lehetőséget kap nagyravágyó terveinek megvalósítására. A kérdés csak az, hogy a hatalmi harcokból győztesen kikerült Marchionne a legmegfelelőbb ember-e a legendás Formula-1-es csapat élére. Vannak kétségeink.

Így húzták le az autógyártók vásárlóikat - Rendszeresen!

Kínában az elmúlt években elképesztő manővert hajtottak végre a világ vezető autógyártói: nem elégedtek meg az autópiaci fellendülésnek köszönhető dinamikus keresletbővüléssel, extraprofitot is zsebre vágtak. A játék egyszerű volt, szemrebbenés nélkül kínálták modelljeiket sokszor az európai áruk többszöröséért. Aztán folyamatosan megkopasztották őket a magasan rögzített alkatrészáraikkal a márkaszervizeikben. Ebből lett elege a kínai felügyeletnek, aki átfogó vizsgálati sorozatot indított és keményen szankcionálta a bűnösöket. Az ügy pedig már most túlmutat azon, hogy az autóipar árbevételéhez képest elenyésző összegű bírságok születtek. A cégek által rohamtempóban végrehajtott árcsökkentések egészen biztosan profitkiesést eredményeznek majd, arról nem is beszélve, hogy Kína az akciósorozatával precedenst teremtett, amit már más országok is másolnak.

Újjászületik a Lada!

Az orosz-ukrán konfliktus miatt meredeken esnek az eladások az orosz autópiacon, az elemzők sorra vágják vissza várakozásaikat, az autógyártók egymás után jelentik be a termelés csökkentését, a tragikus helyzetet látva pedig az orosz kormány kétségbeesetten igyekszik enyhíteni a szektor szenvedésén. Mindez mégsem riasztotta el Bo Anderssont, a Ladát is gyártó AvtoVaz frissen kinevezett vezérét, attól hogy olyan tervvel álljon elő, amire mindenki felkapja a fejét. A svéd katonából lett autóipari fenegyerek a háború szélére sodródott Oroszországban nem kevesebbet ígért, mint azt, hogy ismét nyereségessé teszi az ország legnagyobb autógyártóját és piaci részesedését 20 százalékra növeli. Mindennek persze súlyos ára van, amit elsősorban a cég alkalmazottai fizethetnek majd meg.

Oda ütnek, ahol nagyon fáj - Több száz milliárdos buli kerül veszélybe

Az Orosz-ukrán konfliktus elmérgesedésével párhuzamosan egyre fájdalmasabb szankciókat léptetnek életbe a nyugati hatalmak Oroszországgal szemben és fordítva. Utcai bunyó ez, a szemben álló felek pontosan látják a másik gyenge pontját, és tudatosan azt támadják. Így kaphatott kiemelt szerepet az oroszokkal szemben életbe léptetett gazdasági szankciók között a fegyverkereskedelmi embargó, ami több szempontból is fájhat a hadiiparát rohamléptekben fejlesztő országnak. Az EU lépése ugyanakkor öngól is, a most bevezetett szankciók több európai vállalkozást negatívan érintenek, köztük magyarországiakat is.

Ilyen nincs, a Tesla túlszárnyalta önmagát! (3.)

Ezúttal sikerült a bravúr Elon Musk és csapatának: az eladások abban az ütemben pörögtek, ahogy azt korábban jósolták és az elemzők várták, ráadásul az agresszív nemzetközi terjeszkedés és a nagyobb fokozatra kapcsolt gyártás költségei nem hatottak olyan negatívan a vállalat működésére, mint azt sokan gondolták. Az amerikai részvénypiacok zárása után közzétett második negyedéves számokra a befektetők izgatottan reagáltak, az árfolyam mindkét irányba kilengett, jelenleg a csütörtöki záróértéke közelében tartózkodik.

A jelentés főbb pontjai

Pozitívumok:

  • A cég rekord mennyiségű (7 579 darab) Model S-t értékesített a második negyedévben;
  • Ezzel meghaladták saját és az elemzők várakozásait;
  • Nőttek az eladások az Egyesült Államokban,
  • A felpörgő (16%-os növekedés a Q1-hez képest) gyártásnak köszönhetően rekord mennyiségű (8 763 darab) járművet állítottak elő (ezzel 800 darab/hétre nőtt a gyártókapacitás Fremontban);
  • Az üzemi marzs (non-GAAP) 26,8 százalék volt (az elemzők 26,1 százalékra számítottak);
  • A nettó eredménysoron (non-GAAP) 16 millió dolláros nyereség képződött (szemben az elemzők által várt 3 millió dollárral);
  • Ez pedig 11 centes (non-GAAP) nyereséget eredményezett részvényenként (ami messze meghaladta az elemzők által várt 4 centes EPS-t);
  • Az átalakított gyártósoron már jövő héten indulhat az Model X gyártása;
  • Az előrejelzések szerint 9 000 járművet gyárthatnak a harmadik negyedévben;
  • A negyedik negyedévben kicsivel több, mint 1 000 autót gyárthatnak hetente;
  • Tartható a 2014-re kitűzött 35 ezer jármű értékesítése;
  • Újabb szalonok nyitnak és újabb töltőállomások épülnek majd világszerte.


Negatívumok:

  • A cég nettó eredménye és egy részvényre jutó nyeresége is elmaradt az egy évvel korábbiaktól a GAAP számviteli rendszere szerint;
  • Az értékesítési, általános és adminisztratív költségek tovább nőttek az agresszív terjeszkedés hatására;
  • Ezen a soron további növekedésre számít a Tesla az idei beruházások hatására.
  • Kevés konkrétum hangzott el az új "Gigafactory-vel" kapcsolatban.

Mi értelme a megszorításnak, mikor minden szép és jó?

A vezető német autógyártók a válság hatására jelentős átalakításokat hajtottak végre költségszerkezetükben, aminek köszönhetően egyértelműen javult a profitabilitásuk. Mára viszont a válságnak nyoma sincs, a globális autópiac összességében remek formában van, és jól fut a németek szekere. Mégis az utóbbi idő másról sem szólt, mint arról, hogy a Volkswagen, a Daimler és a BMW vezére egymást túllicitálva újabb költségcsökkentési programokat jelentett be. Alábbi cikkünkben annak jártunk utána, hogy mégis mi vezetett idáig, miért van minderre szükség.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.