EU-pénzes visszaélések: a magyarok többsége támogatja az Európai Ügyészséget
A főbb eredmények
A felmérés szerint mindössze 25 százalék azok aránya, akik szerint nincs szükség a csatlakozásra, 17 százalék pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre. A kormánypárti szavazók között 22 százalék volt azok aránya, aki ne tudott/akart válaszolni.Az ellenzéki pártok szavazóinak elsöprő többsége, 87 százaléka szerint csatlakoznia kell hazánknak az uniós ügyészséghez, mindössze 7 százalék szerint nem, és 6 százalékuk nem osztotta meg álláspontját. A felmérés egyébként a pártnélküliekre is kitér: körükben 60 százalék az Európai Ügyészséghez való csatlakozás támogatóinak aránya, és 21 százalék utasítja ezt el.
Az Európai Ügyészségről röviden
Az Európai Tanács azzal indokolja a szervezet létrehozását, hogy a tagállamok évente legalább 50 milliárd euró bevételtől esnek el a határon átnyúló csalások miatt, ugyanis a tagállami hatóságok hatásköre az országhatároknál véget ér, így az EU pénzügyi érdekeit sértő visszaélések nyomozása is sokszor emiatt ütközik akadályokba.Maga az intézmény egyébként úgy épül fel, hogy egy központi hivatal mellett a tagországokba delegált európai ügyészek dolgoznának, és ha Magyarország is csatlakozna, akkor a hazánkban eljáró európai ügyészek magyar jogászok lennének, de nem a Polt Péter vezette Legfőbb Ügyészség kötelékébe tartoznának.
Az Európai Ügyészség felállításában jelenleg a 28-ból 22 tagállam vesz részt megerősített együttműködés keretében, Magyarországon kívül Dánia, Írország, Lengyelország, Svédország és az Egyesült Királyság nem csatlakozik. Utóbbi az EU-ból való kilépés miatt, a svédeknek nem kötelező részt vennie igazságügyi együttműködésekben.
A magyar kormány érvelése szerint a határon átnyúló, EU-pénzekhez kötődő, az EU pénzügyi érdekeit sértő visszaélések üldözésére már adott az EU Csalás Elleni Hivatala (OLAF) és az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége (Eurojust), így felesleges párhuzamosan létrehozni további intézményt. Lényeges azonban, hogy ezeknek a szervezeteknek nincs nyomozati jogkörük, és büntetőeljárást sem indíthatnak a tagállamokban, csak javaslatot/ajánlásokat tehetnek erre (az OLAF számos alkalommal meg is teszi). A kormány szerint egyébként a magyar Alaptörvény sem engedi, hogy a magyar ügyészségen kívül bármilyen más szerv nyomozhasson bűncselekmények ügyében, így alkotmányos akadálya is van az Európai Ügyészséghez csatlakozásnak.
Az Európai Ügyészséghez való csatlakozást támogató aláírásgyűjtést indított korábban Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és a megcélzott 1 millió darab aláírásból több mint 600 ezer jött össze eddig.

Légy Te az év pénzügyi vezetője! Már lehet nevezni a CFO of the year 2025 díjra
Idén is díjazzuk a vállalatok legjobb pénzügyi-gazdasági vezetőit.
Türelemjáték indult az ingatlanpiacon, az Otthon Start se fogja megmenteni ezeket a lakásokat
Eltűnőben vannak a külföldi befektetők a luxusingatlanok szegmenséből.
Európa két nagygazdasága váratlanul elképesztő adatokat közölt
Messze nem ez volt a várakozás a franciáknál és a németeknél.
Elmondta Zelenszkij, mit gondol arról, hogy Budapesten találkozzon Putyinnal
Itt van az ukrán álláspont.
Kimaradtak a jóból ezek a milliárdos alapok, most veszettül igyekeznek behozni a hátrányt
Már bánják, hogy ilyen stratégiát követtek.
Minden harmadik német cég küzd ezzel a problémával: a helyzet csak rosszabbodni fog
Hiába a recesszió, egyszerűen nem találnak embereket.
Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok

Minierdők a város szívében
A Mijavaki-módszerrel telepített minierdők kis területen is hatékonyan növelik a biodiverzitást és mérséklik a városi hőszigethatást.
Merre mozdulhat az arany ára?
Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

SPB: Alacsony kereslet és növekvő költségek veszélyeztethetik az amerikai vállalatok nyereségességét
Emelkedésnek indult a román CPI az energia ársapkák kivezetésének köszönhetően. A piac összességében pozitívan reagált a költségvetés rendbetételére irányuló kormányzati erőfeszít
Mi a baj dollárral?
Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr

Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni Mindenki jól jár a 3%-os hitellel? - Nem biztos. Sokan úgy gondolják, hogy a 3%-os kamat

Nem volt elég a tavalyi helikopterezés, idén hajóra váltottak (x)
A 2025-ös FIDE Iskolák Világbajnoksága és a Smart Moves Summit az Egyesült Államokban ért véget (x)
Magyarország csapata az 55 versenyző közül a 23. helyet szerezte meg

Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.