A rendezvények nagy száma miatt csak a nagyobb árverésekre térünk ki, de a gyűjtőknek a többi hasonló esemény anyagára is érdemes odafigyelniük, hiszen lehet, hogy épp ezeken találják meg kollekciójuk újabb vágyott darabját.
A debreceni Villás Galéria december 6-án tartja 80. festmény- és műtárgyárverését. A kínálatban a hazai aukciók számos igen keresett művészének alkotásai is szerepelnek; Mednyánszky László, Perlrott Csaba Vilmos, Schönberger Armand, Kádár Béla, Scheiber Hugó, Mattis Teutsch János festményei a 850 ezer és 2,8 millió forint közötti sávban kezdenek. A kortársakat többek között Deim Pál, Bartl József, Mácsai István, Sváby Lajos, Tenk László, Matzon Ákos képviselik; az ő induló áraik a 160-320 ezer forint közötti sávban mozognak.
Egy nappal később zárul a Koller Galéria árverése, aminek kínálatából két plasztika emelkedik ki. Varga Imre egyik ikonikus alkotása, a Szekszárdon felállított Prometheusz legkorábbi, 1962-ben készült, közel egyméteres hegesztett vas tanulmánya 6,5 millió, Somogyi József terrakotta szobra, a Junó pávával pedig 2 millió forinton kezdve várja a liciteket.
Ugyancsak december 7-én lehet licitálni a 2022-ben elhunyt jeles képzőművész, Haraszty István grafikai gyűjteményének lapjaira a Régikönyvek.hu online árverésén. A 149, zömmel sokszorosított lap szerzői között Konok Tamástól Nádler Istvánig, Fajó Jánostól Maurer Dóráig ott van a legkeresettebb hazai kortárs alkotók többsége. Számos lap igen kedvező, 100 ezer forint alatti kikiáltási árról indul, félmillió forint felett csak Keserü Ilona, Bak Imre, Maurer Dóra és Nádler István egy-egy munkája kezd.
December 8-án tartja téli árverését a Virág Judit Galéria. Sztártételnek Rippl-Rónai József 1910 körül Kaposváron barátjáról, az ugyancsak festő Kunffy Lajosról készült portréja ígérkezik. A papírlemezre festett olajkép Rippl-Rónai igen kedvelt kukoricás korszakának egyik remeke és most 65 milliós induló árral, 100-150 milliós becsértékkel kerül kalapács alá. Kmetty János ifjúkori, 1912 körül született festménye, a Városligeti táj a Budapest nagy parkját megörökítő sorozatának egyik legjobb darabja, jól ismert gyűjtői körökben; egy igen jelentős magángyűjtemény darabja volt, rangos kiadványokban reprodukálták és szerepelt a Magyar festészet rejtőzködő csodái című 2004-es tárlaton is. Id. Markó Károly több ismert gyűjteményt is megjárt, antik görög mondát illusztráló festménye, a Rhodopis cipője a festő római időszakának remeke; védett tételként kerül kalapács alá és 16 millió forintról indítva 30-40 milliót várnak érte. Szőnyi István, Egry József, Boromisza Tibor, Aba-Novák Vilmos, Ziffer Sándor, Mednyánszky László és Batthyány Gyula egy-egy festménye 10-12 millió forint közötti induló árat kapott, de becsértékükben nagyobbak az eltérések; a legtöbbet, 20-30 millió forintot Szőnyi és Batthyány alkotásaiért várnak.
Ha valaki azt hitte, hogy a novemberi kortárs aukcióval a galéria ebben a kategóriában ellőtte a puskaporát, az tévedett; a jelentős kortárs munkákból jutott erre az aukcióra is.
A „főszereplő” ebben a kategóriában ezúttal is minden bizonnyal Keserü Ilona lesz, akinek Táj (nyolcszögletű) című vászondomborításos munkája 30 millió forintos kikiáltási árat és 50-70 milliós becsértéket kapott.
Az 1997-2004 között született festmény a korábbi évtizedek intenzív szín- és formakísérleteinek egyfajta összefoglalásaként hat. Nádler Istvántól egyszerre három jelentős munka is kalapács alá kerül: a nagyméretű, 1990 és 2014 között készült olaj-, illetve akrilképek 4,6 és 7 millió forint közötti árról indulva várják a liciteket. A szoboranyagból Csáky József bazalt aktja és Kisfaludy Stróbl Zsigmond márvány aktja emelkedik ki, 3,4, illetve 3,2 milliós induló árral.
Az árverés egyik érdekessége, hogy egy jelentős hazai művészeti aukción először lehet bitcoinnal is fizetni. Weiler Péter Újratervezés című sorozatának cím nélküli darabja mesterséges intelligencia közreműködésével készült és a Bitcoin Ordinals révén felkerült a blokkláncra. A mű kikiáltási ára 550 ezer forint, azaz 0.015 bitcoin.
Ezen a napon zárul a Sandiantik 20. árverése is, aminek anyagából Haraszty István 620 ezer forinton kezdő kinetikus objektjét és két plasztikát, Kisfaludi Strobl Zsigmond egészalakos terrakotta aktját és Szervátiusz Jenő kései, nagyméretű fafaragását emeljük ki, mindkét mű induló ára 450 ezer forint.
Idén már a Bodó Galéria is kétnapos téli árverést tart. December 9-én XIX-XX. századi, másnap pedig háború utáni és kortárs művek kerülnek kalapács alá; a két napon együttesen 322 tétel vár gazdára. Az első napon jónéhány külföldi mester alkotását is árverezik és közülük kerül ki a legnagyobb becsértékű művek többsége is. A legmagasabb árat egy, a „sorból kilógó”, hiszen a XVII. században született alkotásért várják: a flamand Willem Van Herp Rubens később megsemmisült A szabin nők elrablása című festménye nyomán készült, azonos című művére 8 millió forintról indul a licit. A hazai mesterek közül a szinte minden aukción több munkával szereplő Kádár Béla és Scheiber Hugó művei indulnak a legmagasabbról; Kádártól egy jellegzetes papíralapú munka a 30-as évek közepéről 5 és fél millió forinton, míg Scheibertől egy ritkább témájú olajkép, a Házak 3,6 millión kezd.
A háború utáni és kortárs munkák megérdemelten kaptak külön aukciót; életművi jelentőségű alkotások ugyan nincsenek a kínálatban, de a színvonalat jelzi, hogy 15 tétel – köztük 3 szobor – is egymillió forint feletti induló árat kapott. Szerzőik között az idősebb, részben már lezárt pályájú mesterek, így Gyarmathy Tihamér, Hencze Tamás, Szüts Miklós vagy Nádler István mellett a középnemzedéket képviselő Iski Kocsis Tibor és Király Gábor is helyet kapott. A Pécsi Műhely több tagjától, Hopp-Halász Károlytól, Ficzek Ferenctől, Kismányoky Károlytól és Szíjártó Kálmántól is izgalmas egyedi munkákra lehet licitálni a 420 és 700 ezer forint közötti sávból indulva.
December 9-én kezd a Nagyházi Galéria is; a négynapos aukciósorozat első napján régi, XIX. és XX. századi mesterek művei kerülnek kalapács alá. 23 tétel kapott hétszámjegyű kikiáltási árat; közülük mindössze három szerzője magyar: Telepy Károly. Ligeti Antal és Liezen-Mayer Sándor. Telepy Forrásnál című nagyméretű korai olajképe 8 milliós kikiáltási árával az aukció legdrágább tétele. A külföldi mesterek munkái között egy XVII. századi utrechti mester, Joost Cornelisz Droochsloot Betegek a Bethesda tónál című olajképe 7,5 millió forintról indul.
A második nap XX. századi és kortárs tételei közül Perlrott Csaba Vilmos és Czóbel Béla, illetve Mulasics László, Ország Lili és Hencze Tamás 1,4 és 5,5 millió forint között kezdő munkáit emeljük ki. Ezen a napon kerülnek eladásra a bútorok is, amik között egy XIX. századi svájci zeneszekrény a legértékesebb tétel, de millió forint feletti induló árat kapott több, XVIII-XIX. századi kandalló óra is.
A harmadik napon, december 11-én további bútorokra, szőnyegekre és műtárgyakra, míg az utolsó napon, 13-án műtárgyakra, ezüstökre és ékszerekre lehet licitálni. Itt találjuk a legdrágább tételeket: egy reneszánsz asztali toronyóra például 12 millió forinton, míg egy éves járatú késő biedermeier falióra 10 millió forinton kezd. Karácsony előtt rendszerint nagy a kereslet az ékszerek iránt; közülük a legolcsóbb akár 46 ezer forintért megszerezhető lesz, de a legértékesebb ékszergarnitúrákért, nyakláncokért vagy szolitér gyűrűkért 3 millió forint feletti áron indulhat a licit.
Közben, december 11-én zárul a MissionArt Galéria XX. századi és kortárs árverése. A vezető tételek Nagybányához (is) kötődő mesterek alkotásai; Klein József, Nagy Oszkár, Dömötör Gizella és Ziffer Sándor festményeinek kikiáltási ára 800 ezer és 2,2 millió forint között váltakozik. A kortársak között feLugossy László és Szurcsik József egy-egy munkája érdemel kiemelt figyelmet; mindkettő a 90-es évek elején készült és egyaránt 800 ezer forintos induló árat kapott.
A Földváry Aukciósház december 12-i öttevényi aukcióján zömmel festmények és Zsolnay kerámiák kerülnek kalapács alá, de licitálni lehet majd műtárgyakra és – igazi kuriózumként – egy oldtimerre is. Utóbbi, egy Opel Super 8-as 1938-ból 8,5 millió forintos kikiáltási árával az árverés egyik legdrágább darabja is. Ennél magasabban, 14 millió forinton csak Aba-Novák Vilmos 1934-es jellegzetes temperaképe, a Marhavásár kezd. Lotz Károly, Kádár Béla és Csók István festményeire a 2,5 – 6,5 millió forint közötti sávból indulva lehet licitálni. A Zsolnay-k kezdő ára 20 és 650 ezer forint között mozog.
December 14-én tartja téli aukcióját a Kieselbach Galéria. A 265 tételes kínálat „sűrűsége” hasonlít a tavaly téli aukcióéhoz: akkor 28, most 30 tétel induló ára éri el, vagy haladja meg a 10 millió forintot, 5 tételre pedig 50 millió forint felett indul a licit. A legdrágább tételek élén egy Vaszary-festmény áll; a többféle címen ismert Siesta 120 millió forintról indul és leütési ára a ház várakozása szerint a 200 milliót is meghaladhatja. A művész első nagy, impresszionisztikus korszakában született, sokszor kiállított és reprodukált, védett mű a francia plein air újításait alkotója jellegzetes ecsetkezelésének kivételes erejével társítja. A másik, kilenc számjegyű induló árat kapott mű a hazai aukciókon nem túl gyakori módon külföldi mester alkotása: a XVIII. századi velencei festő, Bernardo Bellotto ugyancsak védett Velencei részlete már több mint száz éve hazai magángyűjteményeket gazdagít és most 100 milliós kikiáltási árral, 120-180 milliós becsértékkel vár új tulajdonosra. Egy éve a galéria hatalmas, 340 milliós életmű-rekordot ért el egy Czóbel Béla festménnyel és ezúttal ismét több nagyszerű munkát kínál a művésztől.
Az 1922-23 körül született, Neustadt an der Saale-t ábrázoló Német kisváros 75 millió forintról, míg a korai, nagybányai évek kiemelkedő darabjának számító, 1903-04-es Fiú a domboldalon 65 millió forintról indul; utóbbi kép az ismeretlenség homályából bukkant elő. Kontuly Béla Csendélet narancsokkal című 1933-as alkotása 8 éve, legutóbbi aukciós szereplésekor 36 millió forintról indult és 60 millióval új életműrekordot állított fel; most 55 millión kezd, így az azóta is érvényes csúcsár könnyen megdőlhet.
Életműrekordra másoknak is esélye lesz ezen az estén, hiszen például Lehel Mária Gyermek labdával című festménye, ami a Nyolcak 2010. évi nagy pécsi kiállításán került a figyelem középpontjába, 36 millió forintos kikiáltási árat és 48-70 milliós becsértéket kapott. Az árverés katalógusa a magyar kubista festészet főműveként írja le Szobotka Imre 1912-13-as, többszörösen kiállított és reprodukált, védett, „életműrekord-gyanús” Kubista csendéletét, ami 36 millió forinton kezd, becsértéke pedig 55-75 millió forint. A galéria ezúttal is több olyan kvalitásos munkát visz kalapács alá, amiknek szerzői eddig a szűk szakmai körökön túl ismeretlenek voltak. Ilyen például a múlt század első felében működött Deliné Bacher Rózsinak a magyar art deco egyéni hangú rangos alkotásaként leírt Itáliai városa. Az 1926 körül született olajkép 4,6 millió forinton kezd, becsértéke 5,5-8,5 millió forint.
A kortársak kevésbé vannak a fókuszban ezen az árverésen, de a gyűjtők nyilván felfigyelnek majd – mások mellett – Hencze Tamás, Keserü Ilona, Fehér László, Nádler István, Maurer Dóra, Nyári István, Nemes Márton egyedi és sokszorosított munkáira, amik a néhány százezertől a 6 millió forintig terjedő sávban kerülnek kalapács alá.
Címlapkép forrása: Rippl-Rónai József: Kunffy Lajos festő, Férfi szőke szakállal, Kunffy Lajos festőművész képmása, 1910 körül, olaj, papírlemez, 49 x 64 cm, a Virág Judit Galéria jóvoltából
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Robbanásra kész lázadás fortyog Donald Trump pártjában: hamarabb összeomolhat a hatalma, mint gondolták?
Meggyengült az össztűz alá került vezetőség.
Veszélyes e-mailek özönlik el a magyarokat: egy kattintás, és elveszítheted a pénzed
Új csalási módszer terjed.
Néhány nap múlva véget ér az autógyártás a Volkswagen németországi gyárában
December közepén gördül le az utolsó ID.3.
Példátlan erőfitogtatás: több tucat hadihajót sorakoztatott fel a keleti nagyhatalom, mindenki feszülten figyel
Ekkora felvonulás még nem volt.
A háború árnyékában: ilyen az ukrán demográfiai katasztrófa
Rettentő rosszak a kilátások, 25 millió főre eshet az ukrán népesség száma.
Drasztikus döntés a memóriapiacon: a tech óriás felszámolja fogyasztói üzletágát, hogy az AI-ra koncentráljon
Miközben globális chiphiány van.
Itt a nagy bejelentés a 2026-os minimálbérről!
Aláírták a jövő évre szóló bérmegállapodást.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nem attól lesz valaki jó befektető, hogy régóta gyakorolja
Az, hogy valaki régóta befektető, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakértővé is vált. Amikor az ember gördeszkázik vagy szabadrúgást gyakorol, egyből érkezik a visszacsatolás,... The
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Otthon Start - mi lesz a befektetési célú lakásvásárlásokkal?
A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken. Saját, 1000 háztartásos felmérésünk
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.


