10 milliárdos EU-pénz ment már el a magyarok egészségtudatosságának erősítésére
Az egyik projekt, a Közép-Kelet-Európai Rekreációs Társaság által szervezett Mozgás legyen a gyógyszered! című rendezvénysorozat rekreációs hétvégéjét megelőzően tartott sajtótájékoztatón Fritz Péter, a civil szervezet elnöke elmondta, a Dél-Alföld három megyéjének 24 fürdőjében szerveztek programokat.
A csaknem félszáz rendezvényen mintegy hétezer embert mozgattak meg. A sorozat célja azonban nem csak az volt, hogy egyszeri attrakciót kínáljanak a vendégeknek, olyan ismereteket is átadtak, melyek beépülnek a mindennapokba. Ezért táplálkozási tanácsadással, életmód klubbal, előadásokkal segítették az érdeklődőket - tudatta a szakember.
A rendezvénysorozat célcsoportja az ötven év feletti korosztály és a fogyatékkal élők voltak, így az aquafitnesz mellett a jelegénél fogva az idősebb korosztálynak kifejezetten kedvező víz alatti kerékpározás is szerepelt a választható mozgásformák között. A rekreációs hétvégéken a szaunakultúrát is népszerűsítették - közölte az elnök.


Világszerte lázad és kormányokat dönt a Z generáció – Mi váltotta ki egy egész nemzedék haragját?
Új típusú forradalmi hullám söpör végig a világon.
Lényegében lezárult a cseh választás, Andrej Babis hatalmas győzelmet aratott
Fővároson kívül elhódított minden kerületet.
Újabb drón bukkant fel Dánia egén, nem teketóriáztak a helyszínen lévő ukrán katonák
Azonnal megsemmisítették a behatolót.
Igazi átok ül a nemrégiben átadott amerikai F-16-oson - egymás után buknak ki a hibák
Földre kényszerültek a gépek.
Váratlan támogatóra lelt Ukrajna, tucatszám kaphatja a nehézfegyvereket Kijev
Mégsem lehetnek felhőtlenül boldogak.
Letartóztattak egy kémet Brüsszelben, hozzáférése volt a legfelsőbb körökhöz
Nem tudni, mennyi információt adtt át.
Egy ősöreg, lesajnált rendszer lehet a rettegett Iszkander nagy ellenfele? - Furcsa jelzések tűntek fel Ukrajnában
Még elméletben sem képes rá.
Két nap múlva teljes egészében átadják az autópályát, amelyre magyarok tömegei vártak
Elkészült az utolsó szakasz is.
Könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt egyes vállalkozók
Egy társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabály alapján az átalányadózók egy része és az őstermelők könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt. Ugyanis a ezen támogatott hitelnél a bankoknak
Burgonyaválság a láthatáron: így hat a globális felmelegedés az élelmiszer-ellátásra
A klímaváltozás már nem a jövő problémája a mezőgazdaság területén sem. Kína kutatólaboratóriumaiban már most kísérletekkel mutatják ki, hogy milyen következmén
EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

Vidéken még maradt valaki?
E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Minden jónak vége lesz egyszer?
A világ egyik kellemetlensége, hogy folyamatosan változik. Ugyan sokan örülhetnek is ennek, hiszen kevesen tudják ugyanazt a játékot játszani 40-70-100 éven keresztül, azonban megvan ennek a kom
A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p



Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.