Nem született döntés a két új EU-tagország csatlakozásáról
Tájékoztatása szerint a bővítés kérdéséről már a 2020 májusában tervezett zágrábi EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó előtt döntés születhet. A két érintett ország nem hibás azért, hogy a tárgyalások megkezdéséről nem volt egyetértés az uniós tagállamok között. A két ország készen áll, de van néhány uniós tagállam, amely sajnos még nincs kész az újabb bővítési folyamat megkezdésére - mondta.
Nem kételkedem abban, hogy mind Észak-Macedónia, mind Albánia egy napon tagja lesz az Európai Uniónak
- mondta Tusk.
Aláhúzta, csalódottságuk érthető, ugyanis elvégezték a feladatukat, az Európai Unió azonban nem. "Azt kérem macedón és albán barátainktól, ne adják fel az uniós csatlakozásba vetett reményüket" - tette hozzá.
Az unió hétéves, 2021-től érvényes keretköltségvetésével összefüggésben annyit árult el, hogy a "rendkívül fontos megbeszélés" a következő hónapokban folytatódik.
Az október 9-én indult szíriai török offenzíváról, valamint az Egyesült Államok és Törökország között létrejött tűzszüneti megállapodásról kijelentette, az nem valódi tűzszünet, nem vehető komolyan, nem olyan, amire az EU számított - mondta. Tusk az Európai Tanács nevében ismételten felszólította Ankarát, hogy végérvényesen állítsa le a kurd erők elleni katonai támadásait.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a sajtótájékoztatón súlyos történelmi hibának nevezte a tagállamok vezetőinek pénteki döntését arról, hogy az EU ne kezdje meg a csatlakozási tárgyalásokat Észak-Macedóniával és Albániával.
Nagyon szomorú vagyok amiatt, hogy bizottsági elnöki megbízatásom utolsó EU-csúcsa ilyen kimenetelű vitával záródott
- mondta.
A bővítésről folytatott, éjszakába nyúló eszmecsere nem arról szólt, hogy a két ország készen áll-e a tárgyalások megkezdésére, hanem arról, hogy ha az EU azt akarja, hogy tiszteljék, neki magának is tiszteletben kell tartania kötelezettségvállalásait - húzta alá. A közös uniós költségvetéssel összefüggésben elmondta, nincs előrelépés az elfogadni kívánt szöveget illetően, és nem számít arra sem, hogy decemberig döntés születhet róla.
Szavai szerint az EU-tagállamok csak régi, jól ismert álláspontjukat ismételték, új elemek nem kerültek elő. Az EU kötelessége gyors döntést hozni a kérdésben, ellenkező esetben akár kétéves késedelmet is szenvedhet az uniós programok finanszírozása - tette hozzá Juncker.

Ismét titokzatos drónok bénították meg a münhceni repteret
Péntek este megint le kellett állítani a légiforgalmat.
Az egész világ erre épült fel, de most minden megváltozik: lezárulhat az olajkorszak
Ez Magyarország számára is nagy lehetőség.
Kiszivárgott: lényegében bárki megszerezhette volna az amerikai hadsereg minden titkát
Kritikus probléma bukott ki a Pentagon szupermodern rendszerében.
A keleti nagyhatalom már telepíti a hiperszonikus ballisztikus rakétákat: valójában Amerika lehet a célpont
Felvázolták a lehetséges taktikát.
Ezt tényleg nem láttuk jönni: visszatérhet a lovasság a frontvonalra!
A világ második legerősebb hadseregénél, természetesen.
Európa két hatalma eshet egymásnak az évtizedes határvita miatt: Varsóban már készülnek
Évtizedes adósságot emlegetnek.
EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

Így szerezhetsz a lakáshiteleddel 20%-os adóvisszatérítést
Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások 2025-ben egyszeri, időszakos lehetőséget adnak arra, hogy a pénztárban felhalmozott összeg egy részét lakáscélra (hiteltörlesztésre vagy felúj
Burgonyaválság a láthatáron: így hat a globális felmelegedés az élelmiszer-ellátásra
A klímaváltozás már nem a jövő problémája a mezőgazdaság területén sem. Kína kutatólaboratóriumaiban már most kísérletekkel mutatják ki, hogy milyen következmén
Vidéken még maradt valaki?
E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Minden jónak vége lesz egyszer?
A világ egyik kellemetlensége, hogy folyamatosan változik. Ugyan sokan örülhetnek is ennek, hiszen kevesen tudják ugyanazt a játékot játszani 40-70-100 éven keresztül, azonban megvan ennek a kom
A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p


Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
