
A miniszter megerősítette, hogy Magyarország nem fogja befizetni a menekültügyi rendszerrel kapcsolatos bírósági ítélet miatt kiszabott 200 millió eurós bírságot.
Ylva Johansson biztos asszonynak tegnap is egyértelművé tettem, hogy Magyarország ezt a bírságot nem fogja befizetni, tehát ilyen irányú tájékoztatást a bizottság kapott – közölte a Portfolio kérdésére a miniszter miután a plenáris sajtótájékoztatót tartott.
Bóka János ismertette, hogy ebben az esetben
a Magyarországnak járó uniós költségvetési kifizetésekből fogják ezt az összeget levonni, amire a Bizottságnak van lehetősége, és ami módszert a bizottság korábban alkalmazott már, például Lengyelország esetében.
Amint arról a Portfolio beszámolt, az Európai Bizottság szerdán hivatalosan is felszólította Magyarországot, hogy fizesse meg a 93 millió eurós bírságot, amely a menekültügyi eljárásokkal kapcsolatos jogsértések miatt kiszabott bírság halmozódásából gyűlt össze. A bírságot az Európai Bíróság korábban hozott ítéletének végrehajtásának elmaradása miatt állapították meg júniusban, és az összeg a napi 1 millió eurós büntetésből adódik, amit addig kell fizetni, amíg Magyarország nem tesz eleget az uniós követelményeknek.
A Bizottság emellett megkezdi a 200 millió eurós egyszeri bírság behajtását is, miután a magyar kormány nem teljesítette a szeptember 17-i fizetési határidőt.
A bírság alapja, hogy Magyarország nem felelt meg az uniós menekültügyi irányelveknek, különösen a tranzitzónák jogellenes működtetése miatt. Bár a magyar kormány módosított az eljárásain, az új szabályozás sem felel meg az uniós követelményeknek, ezért továbbra is súlyos bírságtételekkel fenyegeti a magyar költségvetést.
Magyarország nem enged be orosz kémeket
A miniszter a mai ülésen azért vett részt, hogy a Nemzeti Kártya rendszerben az orosz és fehérorosz állampolgárok számára is elérhető bővített lehetőségekről adott tájékoztatást.
Bóka János az EP-s vita után kijelentette: nemzeti kártyaszabályozásban semmilyen nemzetbiztonsági kockázatot nem lát. A miniszter szerint az Oroszországból és Belaruszból érkező munkavállalók kérdése nem nemzetbiztonsági vagy munkaerőpiaci megfontolásokból, hanem politikai nyomásgyakorlás céljából került napirendre.
Az Eurostat adataira hivatkozva elmondta, hogy az EU-ban tartózkodó orosz és belarusz állampolgároknak csak töredéke van Magyarországon. A munkavállalási célú első tartózkodási engedélyek számát tekintve legalább hét másik EU-tagállam megelőzi Magyarországot.
A miniszter tájékoztatása szerint az Európai Bizottság sem jogi aggályokról kért már tájékoztatást. Mint a sajtótájékoztatón elmondta, Brüsszel a legutóbbi levelében
már csak tájékoztatást kért a nemzetbiztonsági szabályozás tekintetében, amelyek megfelelnek a schengeni előírásoknak.
Azt is elmondta ennek kapcsán, hogy a vízumkiadás semmilyen tekintetben nem tér el az uniós kötelező szabályoktól.
Bóka János csütörtökön találkozik az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottságával (AFCO), ahol a Magyar Tanács elnökségének prioritásairól fog beszélni.
Címlapkép forrása: Portfolio
Telekomosok, figyelem! A héten országszerte leállások jönnek a szolgáltatásban
Itt a lista, hol és mikor.
Egymás után esnek el az autópályák Magyarországon: számos helyen van dugó
Csak az M1-esen több baleset történt.
Kimondta a NATO egyik legerősebb állama: "vészesen közeledik" az 5. cikkely aktiválása
Az is kiderült, hogy erre mikor kerülhet sor.
Teljesen más utat jár az USA és Európa az AI szabályozása terén – Lehet, ez nem is akkora probléma?
Az USA túl keveset és túl későn szabályoz, míg Európa túl sokat és túl hamar.
Megszólalt a kulcsfontosságú hatalom a béketárgyalások jövőjéről – Komoly fenyegetést kapott Izrael
Eljött a következmények ideje.
Annyira zuhogott az eső, hogy lecsúszott egy repülőgép a leszállópályáról
A krakkói repülőtéren.
Itt látszik, mennyire elromlottak a dolgok az USA-ban
Nem lesz könnyű ebből kijönni.
Pénzgyáros AI
Az AI az új vasút - írtuk nemrég egy posztunkban. Beruházási oldalról tényleg lehet így tekinteni, de vagyongyarapítási oldalról inkább a kriptóra hasonlít: egyetlen szektor ilyen... Th

Kelet-Közép-Európa - hogyan tudjuk kontrollálni a saját sorsunkat?
Kelet-Közép Európa jövőjét a rendelkezésre álló erőforrások és képességek, röviden a potenciál határozza meg. A kérdés, hogy a potenciált mennyiben tudjuk felhasználni a régió polgá
Top 10 osztalék részvény - 2025. szeptember
Szeptember másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőz
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Az energetikai dekarbonizációban is szerepet kaphat a hidrogén
Miközben a hidrogénmeghajtás fontos eszköze lehet a közlekedés kizöldítésének, arról lényegesen kevesebb szó esik, hogy a hidrogén az ipar dekarbonizációjában is sz
Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i


Mi lesz a kormány ötezermilliárdos tervével? Szaporodnak a kérdőjelek
Portfolio Checklist: mikor lesz Paks II-es áram a konnektorunkban?
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod