
Másfélszeresére emelnék az Oroszországból és Fehéroroszországból importált mezőgazdasági termékekre alkalmazott vámokat, miután az EP-képviselők négy-egyes arányban támogatták az erre irányuló javaslatot az Európai Parlament csütörtöki ülésén.
A Bizottságtól január végén bemutatott tervezete a cukorra, ecetre, lisztre és állati takarmányokra is vonatkozik, de sokkal lényegesebb, hogy a hatalmas mennyiségben termelt orosz műtrágyára behozatalát is komoly költségekkel terhelné.
A vámemelés után 6,5%-os költségteher nehezedne az eddig nem szankcionált termékekre, valamint ezen felül a műtrágya importjáért tonnánként 40-45 eurós díjat kellene fizetni a következő években. Ez az összeg azonban
2028-tól 430 euróra, tehát egy tonnánként több mint 170 ezer forintos díjra emelkedne.
Az intézkedést azzal indokolják, hogy az előző évben a szokottnál is magasabbra nőtt az ukrán háborúban agresszorként fellépő országok területéről érkező műtrágya mennyisége, ez pedig egy újabb olyan fajta függőséget jelent, amitől az Európai Unió minél előbb szabadulna.
A komolyabb vámok kitolását azzal indokolják, hogy ezzel időt hagynak a gazdáknak ahhoz, hogy más beszállítókat találjanak. Így próbálják garantálni a fokozatos diverzifikációt és hozzájárulni az ellátási láncok ellenállóképességének növeléséhez, ezzel elzárva Oroszország egy újabb zsarolásra alkalmas eszközét.
Évi 43 millió tonnával Oroszország a világ harmadik legnagyobb műtrágya-előállítója az Egyesült Államok és India után. A World Population Review térképe alapján jól látszik, hogy velük csak Kanada játszik egy ligában, de az
Európai Unió tagjai összesítve mintegy 15 millió tonnát állítanak elő, amiből 640 ezer tonnával Magyarország is kiveszi a részét.
Ugyan továbbra is kérdés, hogy az EU mit tud elérni az USA-val folytatott vámtárgyalásokon, Kanada már több ízben jelezte, hogy örömmel erősítenék meg az Európával való kereskedelmi együttműködésüket, így ők komoly szerepet játszhatnak az orosz műtrágyáról való leválásban is.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A Meta Platforms hirtelen befagyasztotta a munkaerőfelvételt az AI-részlegében
Nagyon komoly összegeket költöttek szakemberekre.
Egykori bankár perli a Deutsche Bankot: milliárdos botrány részletei kerültek napvilágra
A Deutsche Bank tagadja a vádakat.
Ezt a gazdasági mutatót a világ lakmuszpapírjának nevezik - most nagyon furcsa jelzést küdött
Ellentmond a várakozásoknak, amit látunk.
Otthon Start Program: máris könnyítés jöhet, vizsgálja a lehetőséget a kormány
A fiatalok számára tennék még könnyebbé az igénybevételt.
Hatott Trump nyomása: hatalmas fegyverkezést hirdetett Kína ősellensége
Nagy lépést tenne a kormány.
Kiállította a szegénységi bizonyítványt Donald Trump kémfőnöke: radikális átalakítás jön
Szerinte túl sok a visszaélés, a szivárogtatás és a politikai manipuláció.
Begyújtotta a rakétákat a világ egyik leggazdagabb országa
Még gazdagabbak lették félév alatt.
Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok

Minierdők a város szívében
A Mijavaki-módszerrel telepített minierdők kis területen is hatékonyan növelik a biodiverzitást és mérséklik a városi hőszigethatást.
Merre mozdulhat az arany ára?
Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj
SPB: Alacsony kereslet és növekvő költségek veszélyeztethetik az amerikai vállalatok nyereségességét
Emelkedésnek indult a román CPI az energia ársapkák kivezetésének köszönhetően. A piac összességében pozitívan reagált a költségvetés rendbetételére irányuló kormányzati erőfeszít
Mi a baj dollárral?
Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr

Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni Mindenki jól jár a 3%-os hitellel? - Nem biztos. Sokan úgy gondolják, hogy a 3%-os kamat
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Az AI gazdasági ára: Mibe kerül a terminátor-forgatókönyv elkerülése?
Amióta a szakértőkön kívüli világ is AI-lázban ég, a félelmek gyakran nagyobb sajtót kapnak, mint a technológiával járó előnyök. Vendégszerzőnk kutatások alapján vizsgálja meg, hogyan


Nem volt elég a tavalyi helikopterezés, idén hajóra váltottak (x)
A 2025-ös FIDE Iskolák Világbajnoksága és a Smart Moves Summit az Egyesült Államokban ért véget (x)
Magyarország csapata az 55 versenyző közül a 23. helyet szerezte meg
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
