
A magyar mezőgazdaság némileg paradox helyzetben van. Kivitelben játszott szerepe egyrészt vitathatatlan, ti. az ágazat 3,5 milliárd eurós külkereskedelmi többletet termel, és ezzel a teljes magyar export egyenleg nagyjából harmadát adja. Mindez történik ráadásul úgy, hogy a hazánkban működő 4200 élelmiszeripari vállalatból csak 800 szállít külföldre.
A szakemberek egyöntetű véleménye szerint ugyanakkor a magyar élelmiszeripar rossz hatékonyságú, magas energiaintenzitású és nem versenyképes európai szinten, ami joggal veti fel a kérdést, hogy mennyivel dobná meg a kivitelt, ha az ágazat valóban hatékony lenne.
Mind termelésben, mind volumenben az uniós élelmiszeripar 1%-át teszi ki a magyar gazdaság, ami szintén azt támasztja alá, hogy van hova fejlődni. Az utóbbi időszak eseményei azonban a ragadós száj-és körömfájás járványtól az amerikai vámintézkedésekig enyhén szólva nem segítik a felzárkózást.
Különösen a Trump elnök által „Felszabadulás Napjaként” beharangozott drákói vámszigorítások rontják a hangulatot szakmai körökben, hiszen itt nem természetes, hanem ember által előidézett krízisről beszélünk.
A helyzet ezen a fronton több, mint kaotikus. Az uniós élelmiszeripari termékekre kivetett 20%-os vámot egyelőre az amerikaiak felére csökkentették, mire válaszul az EU az eredetileg megszavazott megtorló vámjait 90 napra felfüggesztette. Ez viszont nem jelenti azt, hogy az öreg kontinens élelmiszeripari szereplői ne sínylenék meg a történteket.












































Az EU második legnagyobb célpiaca ugyanis az USA, ahova a kivitt élelmiszerek 13%-a irányul, ugyanakkor mivel az EU esetében főként feldolgozott termékek érintettek, számukra sokkal nehezebb új piacokat találni.
Ezen túl a Kanadára, Brazíliára és Mexikóra kivetett vámok azt is eredményezik, hogy ezen országok termékei akár Európában keresnének vevőket, ami tovább fokozza a tengeren inneni termelőkre nehezedő nyomást.
Magyarország számára is ezek a közvetett hatások jelenthetik az igazi kihívást, hiszen az USA nincs a tíz legfontosabb exportpartnerünk között, ellenben például a kanadai gabona európai beáramlása már jelentősen ronthatja pozícióinkat az olasz vagy a német gabonapiacon
– vélekedett Dr. Cseh Tibor András, a MAGOSZ főtitkára és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke a Világgazdaság hasábjain.
Ezzel párhuzamosan az európai fogyasztók és vállalatok üzleti bizalomba vetett hite is alapjaiban rendülhet meg, ami hosszabb távon jelent bizonytalanságot az egész élelmiszerpiac számára.
A globális vámháború magyar szereplőkre gyakorolt további összefüggéseit Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára taglalja a Portfolio Agrofood 2025 konferencia nyitó előadásán.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Elkaszálták Donald Trump példa nélküli húzását: egyelőre marad a céltáblára került kormányzó
De még nincs vége a küzdelemnek.
Olyan esemény közeleg, amibe beleremeghetnek a világ tőzsdéi
Most kell nagyon figyelni.
Tombol az Egyesült Államok vezetése – Lehet, hogy most Izrael túl messzire ment?
Egyre több részlet derül ki.
Pillanatok alatt elfogyott a keretösszeg, ezért ideiglenesen befagyasztották a jelentkezést a távhőprogramban
Jedlik Ányos Energetikai Program.
Állami intézmények informatikai rendszerét hackelte meg egy tinédzser
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda intézkedik.
Elképesztő terv született Brüsszelben: a Holdról oldanák meg Európa energiaproblémáit
170 milliárd eurós kincs várhat az űrben: így akarja megmenteni magát Európai Unió.
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április


Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.