Bejelentették: nyáron újabb nagy EU-pályázatok jönnek
Április elején a Portfolio már felhívta a figyelmet az ECC-Consulting Zrt. szakértője segítségével arra, hogy
bár a GINOP 7 évre szóló keretének 99%-át kiírták, de a korábbi pályázatokból történő átcsoportosítások, illetve egyéb okok miatt több tízmilliárd forintos új uniós pályázati keretek várhatók. Jórészt ezek köszönnek most vissza az új kormányhatározatban, pontosabban a GINOP új hatályos Éves Fejlesztési Keretében (ÉFK).
Mielőtt ezek főbb információit bemutatjuk, érdemes tisztázni két program születésének előzményeit:- A Magyar Mintaüzem Program I. nevű pályázat úgy született, hogy a kiíró most átírta a már 2017-ben kiírt, GINOP-1.1.3-16 kódszámon futó, 6,18 milliárd forintos keretösszegű "Termelő KKV-k digitális és automatizációs fejlesztéseinek élénkítése érdekében "Ipar 4.0" mintaalkalmazások kialakítása" című pályázatot erre: "Modern Mintaüzem Program I. - mikro-, kis- és középvállalkozások üzletviteli folyamatainak megújítása, valamint a digitális és automatizációs fejlesztések élénkítése".
- A Magyar Multi Program I. nevű pályázat úgy született, hogy a kiíró a szintén már 2017-ben kiírt, GINOP-1.1.4-16 kódszámon futó, "A kiemelt növekedési és innovációs potenciállal bíró feldolgozóipari KKV-k azonosítása, felmérése, motiválása, támogatása nemzetközi versenyképességük és hálózatosodásuk elősegítése céljából" című pályázatot átírta most erre a címre: "Magyar Multi Program I. A kiemelt növekedési potenciállal bíró kis- és középvállalkozások azonosítása, felmérése, motiválása, fejlesztési igényeik meghatározása". Ezzel párhuzamosan 2019. április 30-án összesen 21 oldalas változásjegyzékben jócskán átírta a pályázat szabályrendszerét és ezzel együtt az eddigi 5,77 milliárd forintos pályázati keretet 2,2 milliárdra levágta. Ezt rögzíti a mostani Éves Fejlesztési Keret is.
A fentiek után a friss kormányhatározat fontosabb új pályázatai:
- Éppen a fenti második pályázatra épül a friss ÉFK szerinti "Magyar Multi Program II. - A kiemelt növekedési potenciállal bíró kis- és középvállalkozások megerősítése, értékhozzáadó tevékenysége és piacbővítési lehetőségeinek fejlesztése" című pályázat. Ennek GINOP-1.1.8-19 a kódszáma, 2019 júniusában jelenik meg és 1 milliárd forintos a keretösszege, illetve egyszerűsített a pályázat meghirdetési módja (a jogosult pályázók széles köre indulhat rajta).
- Ezen a vonalon tovább haladva szintén 2019. júniusában jelenik meg a "Magyar Multi Program III. - A kiemelt növekedési potenciállal bíró feldolgozóipari kis- és középvállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatása" című, GINOP-1.2.7-19 kódszámú pályázat, amelynek keretösszege 11,9 milliárd forint. Ennek a pályázatnak szintén egyszerűsített a meghirdetési módja.
- A mintaüzem programnak is lesz második "felvonása", hiszen a friss ÉFK szerint 2019. júliusában várható 7,99 milliárd forintos keretösszeggel, GINOP-1.2.8-19 kódszám és egyszerűsített meghirdetés mellett a "Modern Mintaüzem program II. - A mikro-, kis- és középvállalkozások megújulását és modern üzleti kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása" című felhívás.
- Amint április eleji cikkünkben előrevetítettük, a szabad vállalkozási zónákban működő kkv-k fejlesztéseinek támogatását célzó pályázat is megjelenik rövidesen, mégpedig az új ÉFK szerint 2019. augusztusában 1 milliárd forintos kerettel, egyszerűsített meghirdetés mellett "Szabad vállalkozási zónákban működő mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztéseinek támogatása" címmel, GINOP-1.2.9-19 kódszám mellett.
- Szintén előrevetítettük, hogy várható egy megújuló energia használatát, illetve energiahatékonyság növelését célzó uniós pályázat is. A most megjelent ÉFK szerint 15 milliárd forintos lesz a 2019. májusában megjelenő "Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak" címet viselő pályázat, amely a GINOP-4.1.3-19 a kódszámot viseli. Emellett 10 milliárdos kerettel szintén májusra várható a "Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása" című pályázat, amelynek GINOP-4.1.4-19 a kódszáma. Amint megírtuk, ennek a pályázatnak már el is indult áprilisban a társadalmi egyeztetése.
- A cégek számára fokozottan érdekes lehet az az új pályázat is, amely 2019. júliusában várható 10 milliárd forintos keretösszeggel "Új gyakornoki program" címmel, GINOP-5.2.4-19 kódszámmal. Szintén fontos lehet a cégeknek az a 2019. szeptemberben várható 1 milliárdos pályázat, amely a "Vállalati képzések támogatása a közlekedési ágazatban KKV-k számára" címet viseli GINOP-6.1.9-19 kódszám mellett.
- A fentieken túl lényeges, bár csak előre kijelölt pályázók indulhatnak (kiemelt felhívás) a júniusban megjelenő "A gazdaság fokozatváltását támogató innovatív képzések" című pályázaton, amelynek a szakképzési centrumoknak szólnak, 7,11 milliárd forintos a keretösszege és GINOP-6.1.10-19 a kódszáma. Szintén júniusban jelenik meg 1,1 milliárdos kerettel a "Versenyképes vállalkozói attitűd fejlesztése, a lehetőség-orientált vállalkozások arányának növelése" című, GINOP-1.1.9-19 kódszámú kiemelt felhívás, illetve a szintén júniusban 1 milliárdos kerettel jelenik meg "A mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a vállalkozói ismeretek bővítése révén" című, GINOP-1.1.10-19 kódszámú kiemelt felhívás. Szintén kiemelt felhívásként júniusban jelenik meg 1 milliárdos kerettel a "Professzionális felkészítés a tudatos külpiacra lépéshez KKV-k számára" GINOP-1.3.7-19 kódszám mellett.
Címlapkép forrása: MTI Fotó Varga György

Irán legfőbb vezére is célponttá válhat, Amerika bármelyik pillanatban támadhat – Percről percre az Irán-Izrael háborúról csütörtökön
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Putyin kész tárgyalni Zelenszkijjel, Oroszország nyeregben érzi magát – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön
Cikkünk folyamatosan frissül.
Teherán beváltja az fenyegetést? Tömeges támadás indult Izrael ellen
Bejelentést tett az IRGC.
Beszorították a forintot, illikvid piacon jöhetnek az izgalmak
Az illikvid piacokon akár komoly kilengésekre számíthatunk.
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke nem éri el a szükséges szinteket, mindenképpen további célzott kormányz
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi lépés a valódi intelligencia felé. Csakhogy ezen még sokat kell dolgozni. The
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)
Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?