Mire jó a védőoltás?
Számos fertőző betegség ellen védettséget lehet szerezni megbetegedés árán is. Míg a betegség lezajlik, az immunrendszer megtanulja felismerni és leküzdeni a kórokozót, megtanulja, hogyan lehet védekezni ellene. Ha ismét találkozik ugyanezzel a kórokozóval, azonnal tudja mozgósítani a védelmi rendszerét, így a betegség átvészelése nélkül elkerülhető a fertőzés, és megelőzhetők a pusztító járványok.
Tanulás - kisebb kockázattal
A védőoltással kialakított védettség lényegesen kevesebb kockázattal jár, mint a betegség átvészelése, és fölkészíti az immunrendszert a védekezésre. A korszerű vakcina a kórokozó kulcsfontosságú részeit tartalmazza, ezek fertőzést nem okoznak, de alkalmasak a mikroorganizmus azonosítására, és arra késztetik az immunrendszert, hogy készítsen ellenanyagokat és memória sejteket az adott kórokozók ellen. Így később, ha az élő, vad mikroorganizmussal találkozik a szervezet, akkor késlekedés és megbetegedés nélkül mozgósítható lesz az immunvédelem.
Influenza - évente új vakcina
Az influenzás fertőzésért a rendkívül változékony influenzavírusok okolhatók. Három csoportja van:
- az A és B típusú influenzavírus felelős a minden télen kialakuló, légúti megbetegedést okozó járványokért, a kórházi elhelyezést igénylő súlyos állapotért, a nem ritka halálos kimenetelért,
- a C típusú influenzavírus csak enyhe légúti tüneteket okoz, és nem idéz elő járványokat.
Védőoltás a 2014/2015. évi szezonra
A WHO (Egészségügyi Világszervezet) a gyógyszergyártók számára az északi féltekén a 2014/2015-ös influenza szezonban a megelőzés, védekezés számára a következő összetételű oltóanyag kifejlesztését javasolta:
- A/California/7/2009 (H1N1)pdm09-like virus;
- A/Texas/50/2012 (H3N2)-like virus;
- B/Massachusetts/2/2012-like virus.
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a vakcinatörzsek és az adott járványt okozó törzsek kellő egyezése esetén az oltott egészséges felnőttek 70-90%-ában bizonyulnak hatékonynak a betegség megelőzésében. A védőoltás az idős emberek körében a kórházi felvételek számát közel 40%-kal, az összhalálozási gyakoriságot 35-57%-kal csökkentheti.
Elfogadható mellékhatások
A Magyarországon forgalomban lévő influenzavakcinák kizárólag inaktivált vírust, vagy annak csupán egy meghatározott részét tartalmazzák, így nem okozhatnak influenzás megbetegedést. Valamennyi készítményről elmondható, hogy csak igen ritkán lépnek fel olyan mellékhatások, melyek a vakcina beadásával összefüggésbe hozhatók, mint a láz, a fejfájás. Helyi reakció, például bőrpír, duzzanat az injekció helyén az oltottak mintegy 20%-ában jelentkeznek, de ezek a reakciók általában enyhék és 48 órán belül elmúlnak. A lehetséges mellékhatásokról tájékoztat a http://www.oltasbiztonsag.hu/ honlap.
Megelőzés
A szervezet természetes védekező-készsége erősíthető a szükséges vitaminok és nyomelemek pótlásával, elsősorban az A-, C-, D- és E-vitamin, valamint a cink, a szelén bevitelére érdemes figyelni. Jó, ha a napi étrendnek része a friss (nyers) idényzöldségekből összeállított saláta, például káposzta, sárgarépa, cékla, zeller mix, meglocsolva hidegen sajtolt oliva vagy napraforgó olaj és citromlé keverékével. Hasznos vitaminforrásként fogyaszthatók a mélyhűtött zöldségfélék, például köretként, rövid ideig párolva. Érdemes minél hosszabb időt tölteni a szabad levegőn, kihasználni a napsütéses órákat testedzésre, sportolásra, tempós sétára.
Váratlan támogatóra lelt Ukrajna – Máris ellentámadásba lendültek a csapataik
Videón az őrült páncélosroham.
Megszólalt Oroszország szoros szövetségese: elkerülhetetlen a háború Európában
Már mindenki erre készül.
Óriási dologra készül Trump, örülhetnek a befektetők
De van egy rejtett veszély.
Időben szólunk: sok adót tudsz megspórolni, ha most lépsz
A szerdai Checklistben gakorlati tanácsokat adunk a TBSZ és a NYESZ használatához.
Itt a fordulat: hatott a felemelkedő nagyhatalom fenyegetése, egyre nagyobb hadsereg épül
Korábban ellenkező irányú volt a trend.
Asztalra csapott Nagy Márton minisztériuma: elég volt a nyugdíjkorhatár körüli álhírekből!
Az NGM sem hagyhatta szó nélkül a fake news botrányt.
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Akár több százezer forintot spórolhatsz az életbiztosításon, ha még idén megkötöd
Az életbiztosításoknál kulcsfontosságú az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz a havi díj. Igen ám, de jellemzően nem a tényleges életkor számít, hanem a naptári
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.


