Az elhízás megrövidítheti az életet
A gyermek nem pici felnőtt, ezért nem ajánlott, hogy minél korábban azt egye, amit a szülei. Különösen a túlcukrozott, túlsózott, túl zsíros, illetve túlfűszerezett ételekhez könnyű hozzászokni, ám ez az egészségtelen táplálkozás már gyermekkorban elhízáshoz vezet. A bájosnak gondolt babaháj miatt a gyermeket csúfolhatják, aki emiatt visszahúzódóvá válik, nem szívesen sportol, mert attól fél, kinevetik, így majdnem biztos, hogy kövér felnőtt válik belőle. Az élelem-bőség árnyoldalára figyelmeztet egy korábbi felmérés, mely szerint a kórosan elhízott emberek várható élettartama a normál testsúlyúakéhoz képest akár 14 évvel is rövidebb lehet. A túltáplált gyermeknek szerencsétlenné teszik a gyermekkorát és valószínűleg sok problémával - például magas vérnyomással, cukorbetegséggel, szív- és érrendszeri panaszokkal, ízületi fájdalmakkal - küszködő, elhízott felnőtt lesz belőle.
Magyarországon a 7-14 éves gyerekek 20 százaléka túlsúlyos, 7 százaléka pedig elhízott. Ennek következményeként már gyermekkorban megjelennek azok a betegségek, amelyek korábban elsősorban a felnőtteket érintették.
"Életünk fogantatástól számított első 1000 napja során alakul ki az elhízásra való hajlam, ami egész életünk egészségére hatással van. Felmérések szerint a gyermekkorban túlsúlyosak vagy elhízottak 60 százaléka felnőttkorban is súlyproblémával fog küzdeni. A 3 évnél fiatalabb gyerekek 80 százaléka túl sok cukrot fogyaszt. Ha már kisgyerekként a túl fűszeres és túl cukros ételekhez szokatjuk a gyerekeinket, akkor ezt a rossz szokást felnőttkorban nagyon nehezen fogják tudni elhagyni, ami állandósult súlyproblémákhoz vezethet." - hívja fel a figyelmet dr. Takács István, a Magyar Primer Prevenciós Orvosi Egyesület elnöke.
Hatalmas felelősség nehezedik a szülők vállára ebben, hiszen akkor kell a legelőrelátóbban és legtudatosabban viselkedniük, amikor még a legkevesebb tapasztalattal rendelkeznek a gyereknevelés terén.
Irán legfőbb vezére is célponttá válhat, Amerika bármelyik pillanatban támadhat – Percről percre az Irán-Izrael háborúról csütörtökön
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Felfedte Izrael vezetője, hogy meddig mehetnek el a rezsimmel szemben
Súlyos következmények jöhetnek.
Borongós volt a hangulat a tőzsdéken, az iráni konfliktusra figyetnek a befektetők
Amerikában ma nincs kereskedés.
Videó: becsapódott a rakéta, hatalmas robbanás rázta meg az iráni nukleáris központot
Teljesen megsemmisült a központ.
Beszorították a forintot, illikvid piacon jöhetnek az izgalmak
Az illikvid piacokon akár komoly kilengésekre számíthatunk.
Áll a bál a NATO-ban: Spanyolország lázad a védelmi kiadások emelése ellen
Soknak tartják az 5 százalékot.
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben....
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére...
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új...
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke...
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi...
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló...
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2...
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a "Fotózza...
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát...

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)
Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?