Janssen Jos, az élőállat kereskedelemmel foglalkozó Hunland cégcsoport tulajdonosa 1988-ban kezdte el kelet-európai üzleti tevékenységét. Főleg szarvasmarhát exportált az akkori EGK-ba.
"Magyarország lett a kedvencem. Elhatároztam, hogy alapítok itt egy céget, amelynek az élőállat-kereskedelem (szarvasmarha, sertés, bárány) lesz a fő tevékenysége. Az első években még sokat utaztam Hollandia és Magyarország között, de 1994-ben úgy döntöttem, hogy ideköltözöm pár évre. Ebből 28 év lett, és a továbbiakat is itt képzelem el” – mondta a Bugyi községben anyavállalatot és Hollandiában leányvállalatot üzemeltető tulajdonos. A Hunland cégcsoport az élőállat kereskedelmen belül hízó- és tenyészállatokkal is foglalkozik. Tevékenységi palettája a termeléstől a húskereskedelmen át logisztikával és szállítmányozással is kiegészül.
A cégcsoport vertikális integrációs törekvései alapozták meg egy takarmánygyár építését, melynek üzemeltetésével biztosítható a saját tenyésztésben hizlalt állatállomány számára az állandó, magas minőségű takarmányellátás.
A gyár termelésének 70 százaléka a saját állattartó telephelyeken kerül felhasználásra.
"Jelenleg nagyságrendileg 30 ezer szarvasmarhánk van, és továbbra is az állomány bővítésén dolgozunk. A volumen növelésével még hatékonyabbá kívánjuk tenni termelésünket. Kereskedelmünk 60-65 százalékát adja a szarvasmarha exportimport. Cégünk életében szenzációs fordulópont volt az a hajórakomány, amikor 10-12 ezer állat kelt útra Dél-Amerikából Kínába” – nyilatkozta Jos.
Az agrárium fejlesztése ma már komoly kihívás előtt áll. Fontos, hogy megtalálják a módját, hogy lehet ellátni a világ radikálisan növekvő népességét úgy, hogy közben minél kisebb ökológiai lábnyomot hagynak hátra.
"A magyar állatállomány jó, sőt egyre jobb: támogatása, fejlesztése a mi felelősségünk is. A negyedik ipari forradalom korát éljük. Ha azt nézzük, hogy a robbanómotorokkal mi lesz 10-15 év múlva, akkor elég bizonytalan a kép. Ugyanakkor a mezőgazdaság globális kilátásai biztatóak. A húsfogyasztás a növekvő populációval biztos jövőkép előtt áll. A kihívás az, hogy a fogyasztói szokások hogyan alakulnak közép- és hosszútávon" – mondta Jos, aki szerint azonban megfelelő piaci stratégiával jó eredményt lehet elérni a következő években is.
"A földrajzi diverzifikáció adja számunkra az igazi piaci stabilitást. Jól szemlélteti ezt az idei évben a húsvéti bárányszezonnal összefüggő ügyletünk. Korábban Olaszország volt a fő báránypiacunk, de őket épp ekkor sújtotta a koronavírus. Aggódva vártuk a fejleményeket a magyar báránytenyésztőkkel együtt, hisz erre az időszakra mindenki nagyon készült. Hatalmas segítség lett számukra, hogy egy komoly jordániai megrendelés alapján kiszállításra került az eredtileg olasz piacra szánt húsvéti bárány. Ma az Agrárminisztériummal együtt dolgozunk a bárányágazat fejlesztési irányain” – mondta Jos.
A Hunland jelenlegi főtevékenysége a B2B szektorban erős, ahol a marhakereskedelem mellett fontos szegmens még a malac- illetve sertésértékesítés, amely a cégcsoport árbevételének mintegy 30 százalékát teszi ki. A sertéskereskedelem legmeghatározóbb piaca Magyarország, az ágazatban itthon jelentős fejlesztések történtek az elmúlt években, de a termelési volumen növelésében továbbra is jelentős potenciál van.
"Vállalati értékrendünk egyik alappillére az állatjólét, melyhez minden feltétel adott az idei év tavaszán befejezett új, csúcstechnológiával felszerelt borjúistállóban. Néhány éven belül már csak ilyen körülmények között tenyésztett állatokkal lehet a piacon maradni. Magyarországon egyedülálló a beruházás, de Európában sem túl gyakori egy ilyen borjúistálló" – mondta büszkén Jos.
Ezt az értékrendet megőrizve - egy kamiongyártóval közös fejlesztésnek köszönhetően - saját, erre a tevékenységre specializált szállítójárművekben (belmagasság/pihentetők/etetés/itatás) biztosítják az állatok számára a stresszmentes utazást, ezzel többet nyújtva, mint amit a jogszabályi elvárás magába foglal. Állatvédő szervezetekkel együttműködve, gépjárművezetőiket gyakorlati oktatásban részesítik. Úttörői kívánnak lenni ennek az igen kényes, nagy odafigyelést igénylő szakmának.
A cégcsoport az elmúlt években folyamatosan bővült. A tulajdonos szerint elérkezett az a pont, hogy alaposan megvizsgálják, újragondolják és lefektessék a cég hosszútávú stratégiájának alapjait. A szűkülő kereskedelmi marzsokat ellensúlyozza a volumen és a diverzifikált értékesítési piac, de a vállalatnál erősen hisznek a vertikális integrációban.
Dolgozunk a nagyvállalati struktúránk továbbfejlesztésén, hogy három év múlva agilis piaci működésünkkel az agrárszektor még inkább meghatározó szereplőjévé váljunk
– teszi hozzá Jos, aki szerint az invesztíciók jelentős része már nem a jelenről, hanem az 5 év múlva esedékes piacokról szól.
A cikk eredetije a Budapesti Értéktőzsde kiadványában, a BÉT50-ben jelent meg. A BÉT50 médiatámogatója a Portfolio Csoport.
Címlapkép: BÉT50
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Lőniük kellett a katonáknak az európai nukleáris bázison - Megint Oroszország trükközik?
Gyanúsan gyakoriak a berepülések, de lelőni ritkán kell valamit.
Történelmi felvásárlás jöhet a filmiparban - Egy kézbe kerülhet Netflix és az HBO
Azért a politika és a versenyhatóságok még közbeszólhatnak.
Itt a törvényjavaslat, így segítené meg a kormány a fővárost, máris megszólalt Karácsony Gergely
Segélyhitelt igényelhet Budapest, az MFB-től.
Az EU továbbra sem hagyta jóvá a CATL állami támogatását, módosulhatnak a debreceni akkumulátorgyár tervei
800 millió euróval számoltak eredetileg.
Ez lehet a magyar gazdaság új kitöréspontja
Bódis László, innovációért felelős helyettes államtitkárral beszélgettünk.
Befektetési sztorivá vált az MBH Bank, szintet lép az otthonteremtési ökoszisztéma
Az Otthon Start állásáról is kérdeztük Ginzer Ildikó vezérigazgató-helyettest.
Több mint egymilliárd eurós hitelszerződést kötött az MVM egy új erőmű építéséhez
Ez a cég történetének legnagyobb hitelkerete.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .


