
Egy évvel ezelőtt, a Finacont akvizíciója kapcsán a magyar piacban rejlő potenciálról beszélgettünk: hol tart most a hazai könyvelői, adótanácsadói piac, mennyire gyorsultak fel a szektort meghatározó digitalizációs folyamatok?
Lambert Zoltán: Óriási lépésekben halad előre a folyamat, mind a hatóság, mind a szolgáltató cégek részéről. A NAV megvalósította az e-áfát, ami jól illeszkedik a korábbi fejlesztések - az online számlázás, az online pénztárgépek – sorába. Szinte már úgy is tűnhet, hogy az adótanácsadással foglalkozó szolgáltatók számára már nem is marad feladat, azonban az ügyféligényeknek teljesen más aspektusból kell megfelelni, mint amit a hatóság kíván. Az is érezhető, hogy hatóság és az ügyfél, vagy a hatóság és a szolgáltató viszonya sokkal barátibbá, együttműködőbbé vált, hiszen már a rendszerek cserélik ki az adatokat egymás között, és mi csak felügyeljük, szervezzük ezeket a folyamatokat. A digitalizáció miatt tehát sokkal nagyobb együttműködésre van szükség, mint a korábbi, némileg bizalmatlan légkörben.

Ferencz Gyöngyi: Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy egy dimenzióugrás történt, köszönhetően többek között a digitalizációs folyamatoknak, hiszen az a nagy mennyiségű adminisztráció, ami az elmúlt időben a vállalkozókat sújtotta, sokkal könnyebbé vált az online, digitális környezetben. Ezáltal pedig minden szereplő a lényegre tud fókuszálni, vagyis a NAV megkapja a szükséges adatokat, így sok esetben nem kell külön felkeresnie a vállalkozókat, az adózókat - innentől kezdve viszont érdemi kommunikáció tud kialakulni a hatóság és az adózó között, valamint az ügyfél és a tanácsadó között is. Ezáltal pedig egy stabil adatbázison, adatokon nyugvó, információkra támaszkodó szakértői véleményre lehet fókuszálni.
Lambert Zoltán: Az átalakulás elsősorban olyan manuális feladatok kiesését jelenti, amik korábban komoly emberi erőforrást igényeltek. Helyettük sokkal inkább rendszerszemléletben kell dolgozni, óriás adatállományokat feldolgozni. A kollégák persze tudják, hogyan kell bánni ezekkel, sokkal fejlettebb az IT tudás, mint pár évvel ezelőtt volt az adótanácsadók, könyvelők körében, úgyhogy itt annyit változott a helyzet, hogy a szofisztikáltabb adatokat ehhez jobban értő kollégák kezelik és olvassák ki az ügyfelek számára - abban a formában, amire nekik szükségük van.
Ferencz Gyöngyi: A szakértői munka kerül előtérbe, ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a meglévő digitalizációs adatbázisnak köszönhetően a tanácsadók az együttműködés lényegi részére fókuszálhatnak, azaz arra, hogy hogyan tud a vállalkozó az adózási területen mindent megfelelően kezelni, a szabályoknak megfelelően kialakítani, és az üzletében tovább építkezni. Több erőforrás marad arra, hogy a tanácsadó és a vállalkozó az üzletfejlesztési folyamatokra tudjon fókuszálni. Kevesebb munka semmiképp nem lesz, hiszen mindazt az erőforrást, amit korábban az adatrögzítésre kellett fordítani, most szakértőink az adatok mélyebb elemzésére, az ügyfelekkel való személyes kapcsolattartásra és tanácsadásra fordíthatják.
Eközben óriáscégek érkeznek Magyarországra, akik a globális piacon is meghatározó gyártókapacitást telepítenek. Jelent ez a folyamat új ügyfeleket, igényel új megoldásokat a magyar szolgáltatóktól?
Lambert Zoltán: Egyértelműen érezhető ez a folyamat: mi abban a szegmensben dolgozunk, ahol mindig is a külföldről jövő beruházások jelentették az elsődleges ügyfeleket. Az is jól látszik, hogy kevesebb nyugat-európai befektető érkezik Magyarországra, sokkal inkább a távol-keleti cégek viszik a prímet.

Ez egyébként nem jelent problémát: bár más a kultúra, de érdemes hozzá alkalmazkodni, a tőke pedig mindenütt a számára legoptimálisabb megoldásokat keresi, mi pedig gyorsan reagálunk a folyamatokra, és rugalmasan állunk a munkákhoz.
Nagyon ígéretesek az elmúlt néhány hónap fejleményei, egyértelműen azt látjuk, hogy lesz piacbővülés.
Ferencz Gyöngyi: A tőkebeáramlás a tanácsadó számára több munkalehetőséget jelent. Ez már most érezhető. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a tanácsadók a piac ütőerén tartják a kezüket, és elsőként találkoznak az új szereplőkkel, akiknek sok esetben nincs könnyű dolguk, amikor alkalmazkodni szeretnének a magyar üzleti körülményekhez – ami sok esetben eltér azoktól a piacoktól, ahol eddig működtek. A tanácsadó feladata ismerni a nemzetközi üzleti kultúrát és az adott ország cégkultúráját, illetve a hazai viszonyokat, adózási környezetet, és hidat építeni ezek közé.
A piac tehát turbulens: ez a helyzet indokolja a WTS Klient újabb akvizícióját? A folyamatos növekedés része a hosszútávú stratégiának?
Ferencz Gyöngyi: 2001-ben alapítottam VGD Hungaryt, ami az elmúlt 20 évben a magyar számviteli és adótanácsadói piac meghatározó szereplőjévé vált. Egy nemzetközi hálózat tagjaként mindig is fókuszban tartottuk azt, hogy ügyfeleinket a legmagasabb minőségben szolgáljuk ki, illetve, hogy személyes, közvetlen tanácsadói legyünk a Magyarországra érkező vállalkozásoknak.

A WTS Klienttel régi a szakmai kapcsolatunk, fej-fej mellett haladtunk a növekedésben: számos olyan alkalom is volt, mikor ők könyveltek egy olyan vállalkozásnak, amelyiknek mi voltunk a könyvvizsgálói, de az is előfordult, hogy a tanácsadói munkában közösen dolgoztunk. Láttuk azt, hogy közel áll egymáshoz a két cég kultúrája, filozófiája, stratégiája.
Lambert Zoltán: Korábbi akvizícióinknál is az volt a fő szempont, hogy hasonló vállalati kultúrával rendelkező cég legyen az, aki csatlakozik hozzánk. Ebben az esetben ez egy 100%-os egyezés: ugyanazt gondoljuk ügyfelekről, munkatársakról, stratégiai fejlődésről. A magyar piacon előtérbe kerültünk azzal, hogy akvizíciókkal is szeretnénk növelni a piaci részesedésünket, azt látjuk, hogy a piaci konszolidáció el fog következni vagy már elkövetkezett, és ennek inkább az éllovasai szeretnénk lenni, mint másokat figyelni messziről. Ebbe a stratégiába jól illeszkedik a VGD Hungary megvásárlása.
Mi az akvizíció menetrendje, hogy fognak együtt dolgozni a szakértői teamek a jövőben?
Lambert Zoltán: A cégek tulajdonosai július 19-én aláírásukkal jogilag is megerősítették az akvizíciót, és a végleges pecsét a megállapodásra a szükséges hatósági engedélyek megérkezését követően, ősz elején várható. A társaságok jogi egyesítésére a tervek szerint 2025. január 1-től kerül sor. Mivel szinte azonos tevékenységeket végzünk, tehát a könyvelés, a bérszámfejtés az adótanácsadás jelentik a főbb tevékenységi köröket a könyvvizsgálat mellett, így ezeket a csapatokat össze tudjuk vonni úgy, hogy azok a vezetők, akik nem üzlettársak, teljes mértékben megtarthassák azokat a projekteket, amiken eddig dolgoztak, de egy nagyobb cégben építhetnek karriert. Nagy átszervezésekre biztosan nem lesz szükség, annak ellenére sem, hogy mintegy 60 fővel, közel 350 főre növekszik így a dolgozói létszám.
Ferencz Gyöngyi: A rendszereink is nagyon hasonlóak, tehát a könyvelési rendszerünk, a könyvvizsgálatnál használt rendszereink ugyanazok, így az integrációnak ez a része is sokkal könnyebb lesz. Azt gondolom, hogy a szinergiákat sok területen használni fogjuk, hatékonyságot növelünk, újabb lépéseket teszünk az automatizáció területén.
Az, hogy mindkét cégnek széles ügyfélköre van, további lehetőségeket biztosít számunkra, egymást segítve fogunk magasabb szintekre eljutni.
A VGD Hungary ezzel újabb nemzetközi, elsősorban német tulajdonú multinacionális vállalatokkal bővíti a WTS Klient referenciáját.
Lambert Zoltán: Nem titok, hogy a piacvezető pozíció elérését tűztük ki célul: már az idei konszolidált árbevételünk is bőven meg fogja haladni a 6 milliárd forintot. Azt gondoljuk, hogy ez tovább növekszik majd 2025-ben is, és egyértelművé válik, hogy melyik cégek lesznek azok, akik a piaci konszolidációt vezetik Magyarországon. A tavalyi Finacont-fúzióval és a jelenlegi akvizícióval együtt már egyértelműen a magyarországi piac legnagyobb szereplőjévé válhatunk a BIG4 után.
A cikk megjelenését a WTS Klient Hungary támogatta.
Címlapkép forrása: Portfolio
Kifogásolja a kormány a Strabag késését, felmentette a titoktartás alól
Hogy az kommunikálhasson a munkálatokról az M30-as autópálya-szakaszon.
Fontos megállapodás az Egyesült Államok és Ausztrália között - Szárnyalnak a ritkaföldfém-részvények
Új front nyílik a globális nyersanyagversenyben.
Súlyos üzenetet küldött a német kancellár: „el akarnak pusztítani minket”
Merz semmilyen formában nem működik együtt az AfD-vel.
Kiadta a figyelmeztetést az ukrán hírszerzés: a béketárgyalás csak álca, készül az újabb offenzíva
Kongatja a vészharangot a HUR.
Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow

Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a
CSOK Plusz: Hogy lehet első lakásszerző egy házaspár, amikor van közös lakásuk?
Hogy lehet az, hogy egy házaspárnak van/volt egy 100 százalékban a tulajdonában lévő lakás, mégis első lakásszerzőnek minősülnek CSOK Plusz szempontjából? Márpedig egyes értelmezések sze
Forradalom a konnektorban
Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

Comcast Corporation - elemzés
Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10
Bértranszparencia: mit jelent a HR számára, és miért kell most lépni?
A bértranszparencia már nem jövőbeli kihívás, hanem a jelen egyik legfontosabb HR-témája. Az EU 2023/970 számú irányelve új korszakot nyit a munkáltatók és a munkavállalók közötti bizalo

Az új világrend játékszabályai kezdenek kirajzolódni
A globalizáció évtizedeit a szuverenitás kora válthatja fel világ vezető think tankjeinek elemzései szerint. A nagy kérdés az, hogy a mindennapjainkat átalakító radikális változás előtt á
Marathon Digital Holdings - kereskedés
Szerdán eladtam a csomagom felét 23 dolláron, ez kb. 60% hozamot jelent. Azóta esik, a maradék hozama már 40% alá ment. Volt előtte pár hír, miszerint már több mint 50 ezer bitcoinja van a

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
A garantált veszteség
Feltörhetetlen pénztárcák, elvesztett tízmilliók, fiktív kriptodevizák – új évaddal folytatódik a Préda
