
Kelet-Magyarország az utóbbi években a hazai gazdasági térkép egyik legdinamikusabban fejlődő régiójává vált, a térségben megvalósuló nagyszabású beruházások és infrastrukturális fejlesztések révén Debrecen pedig akár a hazai ipar új fellegváraként is pozícionálhatja magát.
Ezt támasztja alá, hogy a BMW bejelentette, debreceni gyárában 2025 őszén indul a sorozatgyártás, amely a vállalat első tisztán elektromos Neue Klasse modelljeit fogja előállítani. A gyárban már megkezdődött a próbagyártás, a teljes telephely, ami több mint 400 hektáron terül el, évi 150 ezer autó gyártására lesz képes.
Szintén a gépjárműiparhoz köthető, hogy a német ZF Chassis Modules a Panattoni Hungary és az OTP Ingatlanbefektetési Alap együttműködésében 7,5 milliárd forintos beruházással épített 15 300 négyzetméteres gyártócsarnokot a városban, amely a BMW gyár számára készít futóműveket.
A nemrég átadásra került üzemben jelenleg próbagyártás zajlik, a sorozatgyártás várhatóan 2025 agusztusában kezdődhet meg, 220 új munkahelyet teremtve a régióban.
A mezőgazdasági szektorban is jelentős fejlesztések történnek: a NAGISZ Csoport 40 milliárd forintos beruházással teljesen átáll a brojlercsirke-előállításra a Hortobágyon. A tervek szerint évente 35-38 millió naposcsibét és 18-19 millió brojlert fognak kibocsátani, amellyel a hazai piac egyik vezető szereplőjévé válhatnak.
A turizmus terén is rekordokat döntött Debrecen: 2024-ben több mint 690 ezer vendégéjszakát regisztráltak, ami 19 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A vendégek száma meghaladta a 234 ezret, a belföldi vendégéjszakák aránya 51 százalék, a külföldi vendégéjszakáké pedig 49 százalék volt.
A felsorolt példák is világosan jelzik, hogy a vidéki nagyvárosok meghatározó szerepet töltenek be Magyarország gazdasági életében, Kelet-Magyarország és azon belül Debrecen pedig kiemelkedik a fejlődés ütemében. Nem véletlen tehát, hogy a Portfolio 2025-ös gazdasági csúcstalálkozójának helyszínéül is a hajdúsági vármegyeszékhelyet választotta.
A Kelet-magyarországi Gazdasági Fórumon átfogó képet kaphatnak a résztvevők a magyar gazdaság várható alakulásáról, a forint árfolyamáról és az inflációs kilátásokról, fókuszban a térségi béremelkedés és költségnövekedés okozta kihívásokkal, valamint a vállalatok működési hatékonyságának javításával. Emellett szó lesz a cégek számára elérhető vagyonkezelési lehetőségekről, finanszírozási forrásokról, kormányzati támogatásokról, energiabeszerzési és digitalizációs lehetőségekről, amik kulcsfontosságúak a vállalatok stabilitásának és versenyképességének megőrzésében, mérettől és iparágtól függetlenül.
Előadóink lesznek - többek között:
- Madár István, vezető elemző, Portfolio Csoport;
- Marossy Virág, vezérigazgató, Debreceni Vagyonkezelő;
- Zónai Roland, projektmenedzser, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH);
- Herdon István, elnök-vezérigazgató, XANGA csoport;
- Szabó Sándor vezérigazgató-helyettes, igazgatósági tag, Szinorg Universal;
- Szilágyi Péter kockázatkezelési vezető, Coface;
- ...és még sokan mások!
Kiemelt témáink:
- Merre tovább magyar gazdaság? Kamatkilátások, inflációs várakozások, beruházási környezet
- Magyar versenyképesség régiós összevetésben
- Hazai források és hitelprogramok a válságkezelésben
- Energiaárak, energiabeszerzés és energiahatékonyság
- Kormányzati támogatások és pályázati lehetőségek
- Munkaerőpiaci kihívások
- Digitalizáció a vállalati szektorban
- Vállalati kerekasztal a versenyképességről és stabilitásról
Kinek ajánljuk:
- Mikro-, kis- és középvállalkozások tulajdonosai és vezetői
- Nagyvállalati döntéshozók
- Gazdasági szakemberek
- Fejlesztési és beruházási projektek vezetői
- Önkormányzati vezetők és tisztviselők
- Pénzügyi és tanácsadó szektor képviselői
Ne hagyja ki ezt a kivételes lehetőséget! Regisztráljon most a Kelet-magyarországi Gazdasági Fórumra, és legyen részese a régió gazdasági jövőjét alakító beszélgetéseknek. A korlátozott számú kedvezményes jegyek gyorsan fogynak, ezért ne késlekedjen! Kattintson ide a regisztrációhoz és további információkért!
Címlapkép forrása: Akos Stiller/Bloomberg via Getty Images
Kimondta Zelenszkij: meg kell buktatni Putyin rezsimjét
Szerinte rendszerváltásra van szükség.
Közel az igazság drámai pillanata: csaknem Trump összes vámja mehet a kukába, ha úgy döntenek
Ma tárgyalták a kérdést.
Komoly fenyegetést közvetített Donald Trump jobbkeze: kritikus döntés előtt állnak a háború kapcsán
"Az elnök nem fog örökké várni."
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba
Figyelem, startupok! 900 millió okod van most figyelni
Mi lenne, ha végre olyan forráshoz jutnál, ahol nemcsak pénzt kapsz, hanem olyan partnereket, akik hisznek a technológiádban, és veled együtt építkeznek?
Honnan szereznek pénzt a horvátok a zöldprojektjeikre?
Fenntarthatóság pénzügyi háttérrel: fejlődés és a forrásfelhasználás nehézségei.
Kiszáríthatják-e Arizonát a politikai viták?
A vízhiány egyre súlyosbodik, a megoldások pedig egyre ellentmondásosabbak.
Forgóeszközhitel - Mennyi pénzt mozgathat meg a GINOP PLUSZ B komponense?
A forgóeszközhitelről már korábban is írtunk, de most megmutatjuk, mit jelent ez országos szinten.
Norvégia útja a karbonsemlegesség felé
Állami és ipari együttműködés a teljes CCS-értéklánc mentén.
Pogi vs. Balásy 2.0 - Vita a piac és a verseny mindenhatóságáról
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge fund menedzsere folytatják a korábban megkezdett vitát a... The post Pogi vs. Balásy 2.0 - Vit

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
