Üzlet

2012. szeptember 13. 11:31 | Portfolio

Vennél új iPhone-t? Szavazz!

Tegnap bemutatta legújabb okostelefonját az Apple, amit hetek óta izgatottan vártak a fogyasztók. Az iPhone 5 elnevezésű készülék gyorsabb mint elődje, már képes csatlakozni a negyedik generációs távközlési hálózatokhoz és a dizájn tekintetében is vannak változások: nagyobb kijelzőt kapott,18%-kal vékonyabb és 20%-kal könnyebb, mint az előző iPhone. Az iPhone 5 komoly ugrást jelent az Apple előző okostelefonjához képest, viszont a piacon jelenleg fellelhető okostelefonok között nem emelkedik ki tudását illetően, nem jelent az iparági innovációban ugrást. Az Apple termékeit övező mánia miatt viszont várhatóan több millió darab fogy el a készülékből már az értékesítés első hétvégéjén. Most arra vagyunk kíváncsiak, hogy Olvasóink vennének-e új iPhone-t?

2012. szeptember 13. 11:03 | Portfolio

Lefele tart Európa

Ma sem lesz nyugodt napjuk az európai befektetőknek, ugyanis délután amerikai makroadatok érkeznek, majd este a tengerentúli jegybankárok ülnek asztalhoz. A délelőtt sem volt eseménytelen, fél tízkor a svájci jegybank kamatdöntő ülésének eredményéről számoltak be, mely során meglepetés nem született. Ezen a megint izgalmasnak ígérkező napon az irányadó nyugat-európai indexek a lejtőre kerültek.

2012. szeptember 13. 09:53 | Portfolio

Elgyengült a magyar piac

Az eseményekben nagyon gazdag szerdai kereskedést követően ma is lesz mire figyelnie a befektetőknek, igaz a legnagyobb érdeklődéssel követett eseménynek, Ben Bernanke beszédének kezdetekor már zárva lesznek az európai piacok. Addig azonban az USA-ból két makroadat is érkezik, de a svájci jegybank is kamatdöntő ülést tartott.

2012. szeptember 13. 09:20 | Portfolio

Szünetelt a Rába-papírok kereskedése

Alig kezdődött meg a kereskedés a hazai parketten, a Rába részvények piacán máris kereskedési szünetet tartottak a 10 százalékos emelkedés miatt. A kereskedést 736 forinton függesztették fel közel 14 millió forintos forgalom mellett.

2012. szeptember 13. 08:57 | Portfolio

Megpihenhet a bika - Technikai elemzés

Egyre nehézkesebb az emelkedés ami az egyes esetekben 8-10 napos ralit követően nem is csoda. Ezek alapján egy kisebb korrekció vagy oldalazó szakasz következhet a piacokon, melyet kedvező hozam/kockázat arányú vételi pozíció felvételére lehet kihasználni. Mai elemzésünkben a BUX és a Raiffeisen mellett a grafikonját vizsgáltuk részletesebben.

2012. szeptember 13. 08:54 | Portfolio

Szűk sávban mozoghat a magyar parkett

Alacsony forgalmú, oldalazó mozgásra számít a budapesti parketten Minarik Gábor, az MKB üzletkötője. A nagypapírok közül ma csak az OTP mutathat némi emelkedést.

2012. szeptember 13. 08:43 | Portfolio

Itt az iPhone 5 - miben újított nagyot az Apple?

Ahogy arra mindenki számított, bemutatta tegnapi sajtóeseményén az Apple legújabb iPhone-ját. Az Apple új csúcsmobilja nagy meglepetést nem okozott, tekintve, hogy szinte minden lényegi információ kiszivárgott a bemutató előtt a telefonnal kapcsolatban, így az árfolyam sem reagált különösebb mozgással a hírekre. Mindenesetre a cég szerint az iPhone 5 "a legnagyobb dolog, ami az iPhone-nal történt azóta, hogy van iPhone". Magyarországon szeptember 28-tól lesz megvásárolható az iPhone 5.

2012. szeptember 13. 08:42 | Portfolio

Óvatosan emelkedik Ázsia

Ben Bernanke esti sajtótájékoztatóját megelőzően, melytől egyes piaci szereplők azt remélik, hogy a jegybankelnök a harmadik eszközvásárlási programot is bejelenti, óvatosak az ázsiai befektetők. Az irányadó távol-keleti indexek többsége pár tized százalékos elmozdulást mutat.

2012. szeptember 13. 08:41 | Portfolio

Megafúzió készül az európai légiiparban

Megafúzió készülődik az európai légi iparban, a brit hadiipari vállalat, a BAE Systems tegnap közölte, tárgyalásokat folytatott az Airbus leányvállalatával, az EADS-al egy esetleges összeolvadásról - számolt be a CNBC.

2012. szeptember 13. 08:26 | Portfolio

Franciaország kihátrál a bioüzemanyagok mögül

Franciaország nemzetközi és európai fórumokon egyaránt szorgalmazni fogja, hogy korlátozzák a bioüzemanyagok hasznosítását, tekintettel az egyre jobban emelkedő gabonaárakra - idézi az MTI a kabinet illetékes szóvivőjét.

2012. szeptember 13. 08:26 | Portfolio

Veszi a részvényeket a Rába-menedzsment

A kedvező stratégiai kilátások, a cég piaci és pénzügyi pozícióinak további erősödése és a Rába részvény jelenlegi árszintje miatt a Rába vezetői a részvényvásárlás mellett
döntöttek. A cégcsoport menedzsmentjének megítélése szerint névérték feletti árfolyam adna valós képet a vállalat teljesítményéről, áll a vállalat közleményében.

2012. szeptember 13. 08:15 | Portfolio

Saját részvényt adott el az OTP

Az OTP 2012. szeptember 12-én 24 277 darab törzsrészvényt értékesített az OTP Bank Nyrt. és Bankcsoport Javadalmazási Politikája keretében.

2012. szeptember 13. 08:03 | Portfolio

Az Apple sem kavarta fel az állóvizet

Mérsékelt optimizmus uralta a szerdai nyitást követően az amerikai kereskedést, amit az Apple tegnap bemutatott új készüléke sem zavart meg. Az indexek a nap folyamán roppant szûk sávban mozogtak, majd minimális, néhány tized százalékos pluszban zártak. A befektetők ezek után a mai Fed kamatdöntést, és az ezt követő kommentárt várják már izgatottan, ami további iránymutatással szolgálhat.

2012. szeptember 12. 21:10 | Portfolio

Javuló eredményekre számít idén a Fiat

Javuló teljesítményről számolhat be idén az olasz autógyártó, a Fiat, annak ellenére, hogy a vállalat komoly problémákkal szembesül az európai adósságválság által érzékenyen érintett Olaszországban - idézte a Marketwatch a cég elnökének szavait.

2012. szeptember 12. 20:08 | Portfolio

Bemutatta új csodatelefonját az Apple

Lerántotta a leplet ma este az Apple régóta várt új csúcsmobiljáról, az iPhone 5-ről, ami az előzetes várakozásoknak megfelelően vékonyabb és nagyobb kijelzővel rendelkezik, mint elődjei. Az Apple részvényei nem mutattak jelentősebb elmozdulást mindeddig, a papírok +/-0,5%-os sávban mozognak.

2012. szeptember 12. 20:05 | Portfolio

Újabb veszély leselkedik az amerikai piacokra

A tőkenyereségre kivetett adók emelkedésének veszélyeire hívta fel a figyelmet a napokban több ismert piaci szakértő is Amerika esetében, melyek a részvénypiacok teljesítményét negatívan érinthetik. Egy neves hedge fund menedzser kiemelte, az olyan sztárpapíroknál, mint az Apple, a befektetők az adóemelések előtt profitrealizálásba kezdhetnek - írja a Business Insider.

2012. szeptember 12. 18:28 | Portfolio

Katasztrófát vár a piac - Folytatódhat az emelkedés?

Egyre nagyobb figyelem irányul az amerikai költségvetési szakadék potenciális veszélyeire, már-már hisztéria kezd kialakulni ezzel kapcsolatban. Mark Hulbert, a Marketwatch publicistája azonban kiemeli, a befektetőknek érdemes szem előtt tartani, hogy a múltban a piacok hasonló katasztrófavárás közepette többször is kimagaslóan teljesítettek.

2012. szeptember 12. 17:42 | Portfolio

Mérsékelt erősödésre futotta a BUX-nak

Mozgalmas napja volt ma az európai befektetőknek, ugyanis míg délelőtt a német alkotmánybíróság és az Európai Parlament ülésére figyeltek, addig délután amerikai makroadatok érkeztek. Ezekkel még mindig nem fejeződött be a nap, mert az Apple 7 órakor tartja sajtókonferenciáját, mely során a legújabb okostelefonáról ránthatja le a leplet. Az európai piacok a délelőtti kedvező híreket követően mérsékelt emelkedésbe kezdtek, és a megszerzett nyereségeket a nap végéig őrizték.

2012. szeptember 12. 17:04 | Portfolio

Erőteljes offenzíva a Fordtól

A Ford nagy lendülettel újítja meg termékskáláját az európai piacokon - az autógyártó a következő öt évben tizenöt globális járművet mutat be -, amelynek célja az erőteljes növekedés a személyautók, a SUV-ok és a haszonjárművek új kínálata révén.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i