Üzlet

Merre megy ma a forint és a BUX?

Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni, stagnálni, vagy éppen csökkenni, a forint az euróval szemben erősödni, stagnálni, vagy gyengülni fog. Szavazatot leadni legkésőbb 8:59-ig lehet.

A sávtető azért megfogta az OTP-t

Délutánra sem találtak irányt a részvénypiacok, ami persze nem meglepő, hiszen az USA-ból ma is felemás makroadatok érkeztek. A BUX azért összehozott némi pluszt, ez azonban az elmúlt napokban mutatott alulteljesítés után várható is volt. A hazai benchmark 0.5%-kal került feljebb, ezzel ismét a sávtetőnél vagyunk. A vezető részvények közül a Richter és az OTP volt jobb formában, az előbbi 1.2, az utóbbi pedig 1%-ot emelkedett. A forgalom a kezdeti roppant alacsony szintekről szépen felpörgött nap végére, a 20.5 milliárd forintos érték némileg átlag felettinek mondható.

Hirtelen venni kezdték az OTP-t

Váratlanul venni kezdték az OTP részvényeit, a bankpapírok a napközbeni enyhe mínuszokból mostanra 1%-os pluszba kapaszkodtak. Ezzel az OTP a régiós bankszektorban is az élre tört.

Ebből még bármi lehet - Semleges hangulatban a befektetők

Plusz mínusz nullában állnak az amerikai határidős indexek a nyitást megelőzően, pedig a munkaerőpiacról percekkel ezelőtt pozitív meglepetést okozó adat érkezett. Délután persze még változhat a kép, hiszen jön még makroadat a tengerentúlról.

Hatalmas támogatásokról döntöttek: 43 energetikai nagyprojekt jut forráshoz (2.)

Az Európai Bizottság ma kiválasztott 43 olyan energiaipari nagyprojektet, amelyek nagymértékben hozzá fognak járulni az EU gazdaságának felélénkítéséhez, miközben a határokon átnyúló infrastruktúrák létrehozása révén növelik energiaellátásunk biztonságát. A mai határozat értelmében a Bizottság összesen 2,3 milliárd euróval támogatja 31 földgáz- és 12 villamosenergia-projekt megvalósítását. Ez a második pénzügyi határozat a mintegy 4 milliárd euró értékű gazdaságélénkítési csomagon belül, ami a legjelentősebb összeg, amit az EU valaha energiaipari infrastruktúrára fordított - áll az Európai Bizottság közleményében.

A régióban sincs mozgás - Várjuk az adatokat

Nyugat-Európához hasonlóan a régióban is enyhe mínuszban állnak az indexek, a befektetők a délutáni EKB és Boe kamatdöntés mellett az amerikai makroadatokat várják. A BUX 0.4%-kal került lejjebb, a tegnapihoz hasonlóan igen alacsony forgalom mellett, eddig kevesebb mint 3 milliárd forint értékben cseréltek gazdát részvények idehaza.

Már teszteli a T-Mobile a szupergyors mobilinternetet

A HSPA bevezetése óta dinamikusan nő a mobilinternet-előfizetők száma és erőteljesen bővül a használat is. A T-Mobile több mint 430 ezer mobilinternet-előfizetője által forgalmazott adatmennyiség több mint 90%-a már a HSPA-hálózathoz köthető - olvasható a T-Mobile közleményében.

Európa: mínusz semmi

Az ázsiai tőzsdék ma reggeli megbillenése az európai kereskedésben is érezteti hatását, a főbb indexek enyhe csökkenést mutatnak. Az aktivitás továbbra is alacsony, a befektetők ugyanis kivárnak az európai, valamint a tengerentúli makroadatok előtt.

Újabb szakemberek erősítik az RFV csapatát

Folytatja az elmúlt év végén megkezdett szervezetfejlesztést az RFV. A társaság a gyorsabb növekedés személyi feltételeinek megteremtése érdekében négy középvezetőt nevez ki 2010. márciusában, stratégiai vezetői, kontrolling és számviteli vezetői, treasury és befektetési kapcsolatok vezetői posztokra, valamint egy új főmérnök is csatlakozik az ESCO céghez.

Bookline közgyűlési határozatok

A Bookline 2010. március 3-án megtartotta rendkívüli közgyűlését, a meghirdetett kezdési időpontban a szavazó részvények 95,01%-a jelent meg (4,667,270 darab szavazat).

Folytatja útját lefelé a BUX

Tegnap Amerika még megpróbálkozott az emelkedéssel, az erőlködés vége azonban egy kerek nullás zárás lett. Ázsiában pedig ma reggel már mínuszokat láthattunk, ez pedig az európai piacoknak is lefelé jelölte ki az irányt, a BUX 0.6%-os mínuszban tartózkodik, akárcsak a DAX.

Eladott az econet.hu igazgatósági tagja

Az econet.hu igazgatósági tagja, Bencze György 2010. március 2-án tőzsdei ügyletben, a Concorde Értékpapír Zrt. mint befektetési szolgáltató igénybevételével 17,500 darab econet.hu Nyrt. törzsrészvényt adott el, részvényenkénti
114.5 Ft-os átlagáron.

Átfogó piaci körkép (Buda-Cash)

Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható.

Forgalom nélkül csoroghatunk lefelé

Ázsia megbicsaklott, így idehaza némi ma lecsorgás várható, alacsony forgalom mellett. Ezeken a szinteken megrekedni látszik a piac, igazán nincs se vevő, se eladó - véli Tikász Zoltán, a Solar Capial üzletkötője.

Fogyóban a lendület - Technikai elemzés

A magyar tőzsdén a melankólia jegyében telt a tegnapi kereskedés, és a tengerentúlon is hamar megtört a kezdeti lelkesedés, ami ma tovább nyomhatja az árakat lefelé a pesti börzén. Ma reggel az S&P500, BUX és DAX indexeket, valamint az OTP grafikonjára vetünk egy pillantást.

Lejtmenetbe kapcsolt Ázsia

Lefelé vették az irányt a ma reggeli kereskedésben az ázsiai indexek annak ellenére, hogy az amerikai tőzsdékről tegnap nem érkezett iránymutatás, a vezető indexek ugyanis közel stagnálással zártak. A legnagyobb leértékelődést a kínai Shanghai Composite mutatja, az index több mint 2%-ot esett, miután a hitelezés lassulásával kapcsolatos félelmek ismét erőre kaptak.

Hamarosan munkába áll a lengyel brókercég a BÉT-en

A héten debütál a magyar piacon a lengyel, kizárólag intézményi ügyfelekre fókuszáló IPOPEMA brókercég. A társaság vezérigazgató-helyettese a Napinak elmondta, idővel a cseh piacon kereskedett papírokat is szeretnék elérhetővé tenni ügyfeleiknek.

Hamar elfogyott a szufla a tengerentúlon

A tegnapi makroadatok nem okoztak negatív meglepetéseket, így jó hangulatban indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken, napközben azonban elfogyott a lendület. Az indexek mínuszban is jártak, a kereskedést pedig végül stagnálással zárták.

Ázsiában ma reggel már inkább negatív a hangulat, a kínai Shanghai Composite 2%-ot esett.

Leleplező adatok érkeztek - Brutálisan nyomul a Tesco!

Egyre forróbb a küzdelem a Tesco és az Asda között a brit piaci részesedésért folyó versenyben. A Kantar Worldpanel február 21-én végződő 12 hétre vonatkozó statisztikái szerint a Tesco 30.1%-ról 30.4%-ra tudta növelni brit piaci részesedését, miközben az Asda hasonló mértékű, 0.2%-os lemorzsolódást szenvedett el. Az árverseny erősödésével olyan diszkontláncok mint a Lidl vagy az Aldi, kismértékben visszaszorultak a piacon.

Állami Nyomda: akvizíció vagy osztalék?

A várakozásokkal szinte teljes mértékben megegyező profit számokat tett közzé az Állami Nyomda tegnapi esti negyedik negyedéves gyorsjelentésében. A gyorsjelentés legfontosabb pontja, hogy két akvizícióra is készül a társaság, míg osztalék nem várható 2009 után.

A gyorsjelentés kulcstényezői az alábbiak voltak:

- a biztonsági termékek bevétele végre emelkedett, ami azonban vélhetően a jövedéki adó emelésnek a következménye, így az első negyedévben ennek negatív hatása várható;
- a nyomtatványok bevétele ugyan jelentősen növekedett, ennek profit tartalma azonban átlag alatti;
- a profit pálya továbbra is lefelé mutat, az elemzők azonban idén visszarendeződést várnak;
- a nettó cash pozíció jelentős nettó hitelállományba csapott át;
- ismét itt az akvizíciós sztori: egy kelet- és egy nyugat-európai céget is venne a Nyomda...
- ...aminek az ára azonban az, hogy idén nem lesz osztalék.

A gyorsjelentés következtében véleményünk szerint inkább negatív hatás várható a mai kereskedésben, hiszen a profit a vártnak megfelelő lett, az osztalék elmaradása azonban negatív hír. Az akvizíció(k) pedig egyrészt ezen a ponton nem értékelhető(k), másrészt pedig a menedzsment track recordja ezen a téren nem túl meggyőző. Amennyiben azonban jó akvizíciókat csinál a társaság, abban az esetben az osztalék elmaradása pozitívan hathat, ugyanakkor ezt egyelőre nem lehet megítélni.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.