Üzlet

Hamarosan munkába áll a lengyel brókercég a BÉT-en

A héten debütál a magyar piacon a lengyel, kizárólag intézményi ügyfelekre fókuszáló IPOPEMA brókercég. A társaság vezérigazgató-helyettese a Napinak elmondta, idővel a cseh piacon kereskedett papírokat is szeretnék elérhetővé tenni ügyfeleiknek.

Hamar elfogyott a szufla a tengerentúlon

A tegnapi makroadatok nem okoztak negatív meglepetéseket, így jó hangulatban indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken, napközben azonban elfogyott a lendület. Az indexek mínuszban is jártak, a kereskedést pedig végül stagnálással zárták.

Ázsiában ma reggel már inkább negatív a hangulat, a kínai Shanghai Composite 2%-ot esett.

Leleplező adatok érkeztek - Brutálisan nyomul a Tesco!

Egyre forróbb a küzdelem a Tesco és az Asda között a brit piaci részesedésért folyó versenyben. A Kantar Worldpanel február 21-én végződő 12 hétre vonatkozó statisztikái szerint a Tesco 30.1%-ról 30.4%-ra tudta növelni brit piaci részesedését, miközben az Asda hasonló mértékű, 0.2%-os lemorzsolódást szenvedett el. Az árverseny erősödésével olyan diszkontláncok mint a Lidl vagy az Aldi, kismértékben visszaszorultak a piacon.

Állami Nyomda: akvizíció vagy osztalék?

A várakozásokkal szinte teljes mértékben megegyező profit számokat tett közzé az Állami Nyomda tegnapi esti negyedik negyedéves gyorsjelentésében. A gyorsjelentés legfontosabb pontja, hogy két akvizícióra is készül a társaság, míg osztalék nem várható 2009 után.

A gyorsjelentés kulcstényezői az alábbiak voltak:

- a biztonsági termékek bevétele végre emelkedett, ami azonban vélhetően a jövedéki adó emelésnek a következménye, így az első negyedévben ennek negatív hatása várható;
- a nyomtatványok bevétele ugyan jelentősen növekedett, ennek profit tartalma azonban átlag alatti;
- a profit pálya továbbra is lefelé mutat, az elemzők azonban idén visszarendeződést várnak;
- a nettó cash pozíció jelentős nettó hitelállományba csapott át;
- ismét itt az akvizíciós sztori: egy kelet- és egy nyugat-európai céget is venne a Nyomda...
- ...aminek az ára azonban az, hogy idén nem lesz osztalék.

A gyorsjelentés következtében véleményünk szerint inkább negatív hatás várható a mai kereskedésben, hiszen a profit a vártnak megfelelő lett, az osztalék elmaradása azonban negatív hír. Az akvizíció(k) pedig egyrészt ezen a ponton nem értékelhető(k), másrészt pedig a menedzsment track recordja ezen a téren nem túl meggyőző. Amennyiben azonban jó akvizíciókat csinál a társaság, abban az esetben az osztalék elmaradása pozitívan hathat, ugyanakkor ezt egyelőre nem lehet megítélni.

Vegyes képet mutatnak a hazai gyorsjelentések

Lassan a végéhez közeledik a hazai gyorsjelentési szezon, az eddigi eredmények alapján nem mutatkozik egyértelmű trend, lettek a vártnál jobb és gyengébb eredmények egyaránt. Az eddigi nyertesek kétséget kizáróan a gyógyszergyártók, a Richter és az Egis is a konszenzust jelentősen felülmúló profitról adott számot. Az alábbiakban az eddig publikált gyorsjelentések rövid, tömör összefoglalását találják Olvasóink.

Merre megy ma a forint és a BUX?

Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni, stagnálni, vagy éppen csökkenni, a forint az euróval szemben erősödni, stagnálni, vagy gyengülni fog. Szavazatot leadni legkésőbb 8:59-ig lehet.

Gyász: elhunyt Koszorú István

Elhunyt Koszorú István, a Magyar Telekom Felügyelő Bizottságának tagja - jelentette be a cég tegnap tőzsdezárás után.

Stagnálással zártak az amerikai tőzsdék

A mai makroadatok nem okoztak negatív meglepetéseket, így jó hangulatban indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken, napközben azonban elfogyott a lendület és mínuszba fordultak az indexek. A kereskedés végére a tegnapi zárószintek közelébe húzták vissza az indexeket, a Dow minimális, 9 pontos csökkenéssel fejezte be a napot, a Nasdaq és az S&P 500 pedig gyakorlatilag ott zárta a kereskedést, ahol egy nappal korábban.

Többmillió dollárt veszítettek a légitársaságok a hóeséssel

Az amerikai légitársaságok helyzetét nemcsak a gazdasági válság és a nyomott utazási kedv nehezítette februárban, de a súlyos hóviharok is ellenük játszottak. A US Airways ma közzétette, hogy az elmúlt hónapban összesen 30 millió dollárnyi bevételtől esett el, a Continental Airlinesnak pedig 25 millió dolláros bevételkiesést okozott a havazás.

Ez szép! - Hogy spórolnak az új Ferrarin?

A nagyteljesítményű autóiról híres olasz sportautó gyártó, a Ferrari is úgy döntött, hogy követi az iparági trendeket és a genfi motor show-n bemutatta első hibrid autóját, amit stílusosan zöldre festett.

Csak szépíteni tudtunk nap végére

Délutánra az addig lényegében nullában ácsorgó európai indexek felfelé vették az irányt, miután az USA szolgáltató szektorából kedvező adat érkezett. A régióban is sikerült pluszba kapaszodni nap végére az indexek többségének, a BUX viszont csak szépíteni tudott, a benchmark 0.7%-os mínuszban zárt. Itt láthatóan jól működött a sávtető 21,600 pontnál. A forgalom igen alacsony volt, mely nagyban csökkenti a mai események jelentőségét, a befektetők mindössze 11.5 milliárd forint értékben kereskedtek ma részvényekkel a hazai parketten.

Állami Nyomda: nem lesz osztalék

Gyakorlatilag a várakozásoknak megfelelő profit számokat jelentett be az Állami Nyomda mai piaczárást követően közzétett negyedik negyedéves gyorsjelentésében. Az Igazgatóság ugyanakkor felhatalmazta a menedzsmentet, hogy tárgyalásokat folytasson egy kelet- és egy nyugat-európai biztonsági nyomda megvásárlásáról. Ha az átvilágítások igazolják a várakozásokat, akkor még az első félévben sor kerülhet az akvizíciókra. Éppen ezért az Igazgatóság a részvényeseknek a Közgyűlésen azt javasolja, hogy az eredmény kerüljön tartalékba.

Ismét több a shortos az OTP piacán

A tőzsdék januári megbicsaklása meghozta a shortosok étvágyát is, a nyitott OTP eladási pozíciók állománya újból emelkedésnek indult az Egyesült Államokban - írja a Napi Gazdaság.

Egyelőre nincs irány a tengerentúlon

Nem mutatnak határozott irányt az amerikai határidős indexek, a piac a jelek szerint továbbra is bizonytalan és várja az újabb iránymutatást. Az ADP ma délután közzétett foglalkoztatottsági jelentése lényegében megfelelt a vártnak, így a piacot nem mozgatta meg, azonban a nap további részében lesznek még fontos adatok, melyek akár változtathatnak is a képen.

Leghátul kullogunk a régióban

Európához hasonlóan a régióban is enyhe mínuszban várakoznak a tőzsdék, egyedül a magyar piac lóg ki némileg a sorból, a BUX 1% feletti csökkenést mutat. A 21,600 pontos sávtető szépen megállította az emelkedést, az persze várható volt, hogy komolyabb pozitív impulzusok hiányában nem fogunk kitörni. Ezzel vélhetően megvárjuk majd az S&P-t. A forgalom igen alacson, kevesebb mint 5 milliárd forint, ami azzal magyarázható, hogy a befektetők kivárnak a délutáni, valamint a hét további részében érkező amerikai makroadatok előtt.

Túl vagyunk a mélyponton, de rázós még az út

"Új mélypontokra nem számítok, mert a legrosszabbat már elkerültük" - közölte a tőkepiaci kilátások kapcsán a Portfolio.hu tegnapi online interjújában Pintér András. A Budapest Alapkezelő részvényportfólió menedzsere hozzátette, a globális növekedés folytatódni fog, de egyrészt régiónként komoly eltérésekkel (lásd fejlődő piacok érdemben gyorsabb növekedése, mint a fejletteké), másrészt egyes országok esetében komoly korrekciókkal és elhúzódó problémákkal (pl. eladósodott országok fiskális konszolidációi).

Stratégiai befektetés: a külföldi médiában is nyomulnak az oroszok

Oligarchák, KGB, Putyin, Gazprom - mérget vehetünk rá, hogy ez a négy szó mindenképpen szerepel az orosz nagyvállalkozók külföldi tulajdonszerzéséről szóló híradásokban. Nincs ez másként a napokban a világsajtó címoldalaira került hír esetében sem, miszerint az 1986-ban alapított baloldali brit Independent záros határidőn belül az 52 esztendős Alekszandr Lebegyev e célra nemrég bejegyzett cége, az Independent Print tulajdonába kerül.

Mi történt az Aegonnál?

Stabilan tartja pozícióját az Aegon Magyarország a visszaeső biztosítási és hitelpiacon, a lakásbiztosításban részesedését megtartva piacvezető - értékelte a cég helyzetét Zatykó Péter vezérigazgató egy mai sajtótájékoztatón. Szigorú költségkontroll mellett, az értékesítésre koncentrálva lehet túl a válságon egy biztosító, az Aegon is így tett. Hitelezőként a társaság a jól fizető ügyfelekre koncentrál, folytatva a devizahitelezést.

Nyugaton is megtorpantak a tőzsdék

Enyhe mínuszban tartózkodnak a vezető nyugat európai részvényindexek a mai kereskedésben, ez azonban elég a DAX-nak ahhoz, hogy ismét az 50 napos mozgóátlag alá kerüljön. A befektetők az újabb görög megszorító csomag bejlentését, valamint a délutáni amerikai makroadatokat várják, melyek megadhatják a további iránymutatást. A vállalati szektorban az Adidas emelhető ki, mely a ma közzétett gyenge gyorsjelentés következtében alulteljesít a német piacon.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.