Üzlet

"Csütörtököt követően 60% az esélye a csökkenésnek"

Miután tegnap Amerika sem tudott trendszerű mozgást felmutatni, ma az ázsiai börzéken is kisebb elmozdulások tapasztalhatók. Korábban az egyik legnagyobb vesztese a régiónak ismét a kínai piac volt, azonban mostanra a hátrányt ledolgozta.

Hogyan hat a tőzsdei cégekre Gyurcsány adócsomagja?

Vajmi kevés érdemi pontot tartalmaz Gyurcsány Ferenc ma közzétett adócsomagra (a reform szót teljesen indokolatlannak tartjuk használni), melyek ha nem is jelentős mértékben, de pozitívan hatnak a tőzsdei cégekre. Negatív pont ugyanakkor, hogy megítélésünk szerint az intézkedések kizárólag a népszerűség növelést célozzák a közelgő választásokra való felkészülésben.

Határozatok a Fotex közgyűlésére

A Fotex szeptember végén tartja rendkívüli közgyűlését az európai részvénytársasággá válás teendőivel kapcsolatban. A közgyűlési határozatok tartalmazzák az átalakuláshoz kötödő előnyöket és kockázatokat és megállapításra kerül, hogya megjelölt időpontig nem volt olyan részvényes, aki jelezte volna, hogy nem kíván részt venni az átalakulással létrejövő vállalatban.

Saját részvényt eladott, opciót vett az OTP

Az OTP bejelentette, hogy a 2008. augusztus 26-án tulajdonában lévő OTP törzsrészvényekből adásvételi szerződéssel a szabályozott piacon kívül 2,000,040 darabot értékesített 6,877 forint/darab áron.

Birkózás a piacokon - Technikai elemzés

A hétfő esti amerikai zuhanás csak a kereskedés első óráiban éreztette hatását, innen fokozatosan talpra álltak a főbb európai indexek, hogy aztán többségük pluszban fejezze be a kereskedést. Ma reggel a Dow Jones és Bux indexeket, valamint a MOL az OTP és a Richter részvények grafikonjait tekintjük át.

USA: nem vitték túlzásba a vevők

Többségében emelkedéssel zártak tegnap a vezető amerikai részvénypiaci indexek, a Dow nagyfokú volatilitás mellett végül 0.2%-os pluszban fejezte be a kereskedést, míg a szélesebb piacot átfogó S&P 500 0.4%-kal került feljebb, a Nasdaq pedig 0.1%-ot gyengült. A nyeranyagszektor húzóerőnek számított, miután az olajár a kezdeti lejtmenet után erőre kapott és 116.3 dolláron zárt. Az optimizmust azonban fékezte az inflációs várakozások erősödése, mely a következő FED kamatdöntő ülés alkalmával akár az irányadó ráta emelését is kiválthatja.

Szeptember végén megint Fotex közgyűlés

A Fotex bejelentette, hogy 2008. szeptember 26-án 12:00-kor rendkívüli közgyűlést tart a Budapest 12. kerületi Nagy jenő utca 12 szám alatt. A közgyűlésre az európai részvénytársasággá alakulás miatti teendők kapcsán kerül sor.

Nekünk nem jött össze

Alapvetően borús hangulatú kereskedésnek lehettünk szemtanúi ma mind a régióban, mind az öreg kontinensen. A főbb részvényindexek kivétel nélkül a negatív tartományban nyitottak, azonban a délutáni, többségében pozitív amerikai makroadatok némileg oldották a feszültséget és a nyugat-európai tőzsdéket kiszakították a lejtmenetből. A hazai részvényindex már nem volt ilyen szerencsés, a BUX 0.2%-os mínuszban zárt az elmúlt hónapok átlagától elmaradó, 11.5 milliárd forintos forgalom közepette.

4.2 milliárdos környezettudatos beruházás a Telekomtól

Simó György és Papp István, a Magyar Telekom Csoport vezérigazgató-helyettesei ma átadták a Dataplex Kft. új, 5600 négyzetméter alapterülettel kibővített adatközponti szárnyát. A hazai infokommunikációs infrastruktúra piacot vezető létesítmény így Közép-Európa legnagyobb, Európában is az első 10 közé tartozó nagybiztonságú adatkommunikációs központjává vált. A 4.2 milliárd forintos beruházással épített bővítést összekapcsolták a korábban épült 8800 négyzetméteres központtal ezáltal létrehozva a kontinens egyik legmodernebb összefüggő infokommunikációs infrastruktúráját.

Európa: továbbra sincs megnyugvás

Kivétel nélkül tegnapi zárószintjük alatt tartózkodnak a vezető nyugat-európai részvényindexek, a német DAX 0.1, a francia CAC-40 0.7, az angol FTSE pedig 1.5%-ot veszített értékéből. Az fekete arany árfolyamának újabb jelentős csökkenése révén az olajkitermelők és a bányatársaságok eladói nyomás alá kerültek, emellett a vártnál kedvezőtlenebb német Ifo-konjunktúraindex is a lejtmenetet táplálja.

Megérkeztek a FreeSoft részvények

A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója a FreeSoft 90,000 darab, egyenként 1,000 forint névértékő, 90,000,000,-forint össznévértékő névre szóló törzsrészvényét 2008. augusztus 27. napjával a tőzsdei kereskedésbe bevezti.

Putyin bekeményített: drámai zuhanás az orosz piacon!

Zuhanórepülésbe kezdett az orosz részvényindex a délután folyamán, így jelenleg már 6%-os a leértékelődés mértéke. Az 1,550 pontos szintnél utoljára közel két éve járt az RTS index. A nagy esésben az orosz piac körüli politikai kockázatok fokozódása játsza a főszerepet, de az olajár ismételt esése sem kedvez az energiatúlsúlyos részvénypiacnak.

RTSül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg? - Technikai elemzés

A Putyin és Medvegyev páros az amúgy is negatív tőkepiaci hangulat közepette, egy kis katonai csetepatéval a moszkvai tőzsde parkettjére eresztette az orosz medvét, amely a medvetáncot illetően még nem mutatja jelét a fáradságnak. A következőkben a technikai elemzés szemszögéből vizsgáljuk meg, hogy milyen szintek állíthatják meg a zuhanó orosz indexet.

MOL-INA: a horvát kormány részvényt cserélne

Továbbra is folynak a tárgyalások a MOL és a horvát kormányzat között az INA pakett értékesítésével kapcsolatosan - írja a brit Guardian a horvát miniszterelnök szavaira hivatkozva. A legnagyobb valószínűsége a részvénycserés megállapodásnak van.

Egyelőre nincs új BKV vezér - Aba Botond megint színre lép?

Andó Sándor szocialista képviselő "nem" szavazata miatt nem volt meg a minősített többség a fővárosi közgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésén ahhoz, hogy napirendre vegyék a BKV új vezérigazgatójának az ügyét. Az Index írása szerint a szocialista frakció délután még ülésezik az ügyben.

USA: minimális rosszkedv a nyitás előtt

Az elmúlt két alacsony forgalmú, és meglehetősen volatilis kereskedés után ismét lefelé vették az irányt a vezető amerikai határidős indexek, a Dow futures 6, az S&P futures 1, a Nasdaq futures pedig 2 pontot gyengült. Délután fontos makroadatok látnak napvilágot a tengerentúlon, melyek újabb fejleményekkel szolgálnak majd az USA lakáspiacáról és a kereskedés további irányát érdemben befolyásolják.

AAA Auto: újabb veszteséges negyedév

Az előző negyedévhez képest visszafogottabb, azonban még így is jelentős mértékű veszteségről adhat számot az AAA Auto a második pénzügyi negyedévre vonatkozóan - derül ki a Portfolio.hu által összeállított alacsony elemszámú konszenzusból. A veszteség mértéke elérheti a 800 millió forintot.

Hiánypótló ADSL csomag az Externettől

A jelenlegi 1, 4, 8, 18 és 36 megabites ADSL csomagok mellett 2,5 Mbit/s maximális letöltési sebességű korlátlan ADSL-t vezetett be az Externet a T-Com szolgáltatási területeken.

Lekörözte a Pesti Estet az Exit

Az Exit a legolvasottabb programmagazin a fővárosban és környékén, hetente átlagosan 180 ezren olvassák. A magazin ezzel megelőzi versenytársát, a korábban piacvezető Pesti Estet.

Mínuszba ragadtunk

Nem tudja ledolgozni a mínuszokat a hazai tőzsde részvényindexe, a BUX a kedvezőtlen nemzetközi hangulat közepette csökkenéssel nyitott és azóta is a negatív tartományban oldalaz. A benchmark 0.4%-kal értékelődött le az elmúlt hónapok átlagától jelentősen elmaradó, 4.6 milliárd forintos forgalom mellett. Délután fontos külföldi makroadatok látnak napvilágot, melyek talán felpezsdíthetik az állóvizet, amennyiben a várakozások felett alakulnak.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.