Gazdaság

MNB: a közmunka hajtja a foglalkoztatást és a külföldön dolgozók

Portfolio
Válság előtti szinten a foglalkoztatottság, ezt azonban főleg a közfoglalkoztatottsággal és a külföldön dolgozók egyre nagyobb számával sikerült elérni. Eközben a versenyszférában továbbra is a válság előtti szint alatt a foglalkoztatottság, pedig a cégek nem csak elbocsátottak, hanem csökkentették a munkaórák számát is, így elkerülve az elbocsátást. A növekedés élénkülésével így először a munkaórákat emelhetik vissza a cégek, a munkakereslet viszont kevéssé élénkül. Idén és jövőre is 10 százalék körül alakulhat a munkanélküliség, mert a növekvő munkakínálatot nem tudja a munkapiac teljesen felszívni. Az MNB friss előrejelzései a magyar munkapiacra vonatkozóan.
Az MNB friss, szeptemberi inflációs jelentésének további részeiről bővebben:Közmunka + külföldön dolgozók

A nemzetgazdaságban foglalkoztatottak létszáma 2013 második negyedévében 1,4 százalékkal, júliusban 1,7 százalékkal volt több, mint az előző év azonos időszakában. A foglalkoztatottak létszáma a válság előtti szint fölé emelkedett. A nemzetgazdasági foglalkoztatottságot azonban hosszabb ideje elsősorban a közfoglalkoztatás és a bővülő külföldi munkavállalás emeli (a külföldi munkavállalás 2012-ben a foglalkoztatás növekedésének harmadát magyarázta, idén pedig a közfoglalkoztatás és a külföldön dolgozók nélkül számítva visszaesést mutatott volna a statisztika). Eközben a konjunktúra alakulásával szorosabb kapcsolatot mutatóintézményi statisztika szerinti versenyszféra foglalkoztatás továbbra is a válság előtti szint alatt van, bár a második negyedévben a versenyszféra munkakereslete is enyhén emelkedett, írja az MNB friss inflációs jelentésében.

MNB: a közmunka hajtja a foglalkoztatást és a külföldön dolgozók
Lecsökkentek a munkaórák

A vállalatok munkakereslete nem csak a foglalkoztatottak számán, hanem a ledolgozott munkaórákon keresztül is alkalmazkodik a konjunktúra változásaihoz. Ennek formája lehet a túlórák eltörlése, részmunkaidős foglalkoztatás, vagy egyes üzemekben a négynapos munkahét bevezetése.

Az átlagosan ledolgozott munkaórák 2012 eleje óta érdemben mérséklődtek. A legalább 60 órában foglalkoztatottak munkaóráinak számában hosszabb ideje csökkenő tendencia figyelhető meg. Ez részben annak köszönhető, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya huzamosabb ideje emelkedik.

MNB: a közmunka hajtja a foglalkoztatást és a külföldön dolgozók
Előrejelzés: visszafogott béremelés, érdemi munkakereslet csak erősebb növekedés mellett

A laza munkapiac lehetővé teszi, hogy a vállalatok a béremelések visszafogásával javítsák jövedelmezőségi helyzetüket, írja az MNB. Azaz a béremelések visszafogottak maradhatnak. Ezt támogatja a huzamosabb ideig (jegybanki inflációs) cél alatt alakuló infláció, hozzájárulhat az alacsony bérdinamika fennmaradásához középtávon is.

Az aktivitási ráta tovább emelkedhet, miután a második negyedévben historikusan magas szintet ért el. Ez elsősorban a korábbi években meghozott, az aktivitás bővülését célzó kormányzati intézkedéseknek tudható be (nyugdíjkorhatár emelése, korkedvezményes nyugdíjazás visszavágása, rokkantnyugdíjak felülvizsgálata, szociális segélyezés szigorítása stb.)

A gazdasági növekedés újraindulása rövidtávon nagyobbrészt a ledolgozott órák ismételt emelkedését eredményezheti, a foglalkoztatottak száma csak a konjunktúra határozottabb erősödésével párhuzamosan növekedhet érezhető mértékben az MNB szerint. A nemzetgazdasági foglalkoztatás alakulásában továbbra is meghatározó szereppel bírhatnak az állami közfoglalkoztatási programok.

Az MNB előrejelzése szerint a nemzetgazdasági foglalkoztatottság idén és jövőre is 0,8%-kal bővülhet, ezen belül a versenyszférában a foglalkoztatottság bővülése nagyon szerény maradhat, 0,2% idén és 0,4% jövőre, azonban az előző, júniusi előrejelzéshez képest nagy változás, hogy már nem számít a stáb a versenyszférában számottevő visszaesésre a foglalkoztatottság terén.

MNB: a közmunka hajtja a foglalkoztatást és a külföldön dolgozók
A bővülő munkakínálat és a lassan emelkedő munkakereslet eredőjeként a munkanélküliségi ráta az MNB előrejelzési horizontján 10 százalék körül alakulhat.

A válság óta megemelkedett munkanélküliség továbbra is érdemi bérleszorító hatással bír. Ezzel összhangban a bérdinamika a következő évben is mérsékelt maradhat a versenyszférában.
Holdblog

Azok a marhák...

Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Kasza Elliott-tal

Macy's Inc - kereskedés

Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április

RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Sikerklub hazai kkv-nak

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum

2025. szeptember 17.

Portfolio Future of Finance 2025

2025. szeptember 18.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet