Felcsuti és Karvalits: kollektív kudarcba fulladt a devizahitelezés
Kollektív kudarc, ami a devizahitelekkel történt Magyarországon - mondta Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank korábbi vezérigazgatója a Karvalits Ferenccel, a CIB Bank korábbi vezérével folytatott beszélgetésben. Megszokottnak nevezte ugyanakkor, hogy a kapitalizmusban előfordulnak a fellendüléssel és visszaeséssel járó ciklusok. A fék a rendszerben a lélektan, vagyis a félelem akadályozhatja meg, hogy a bankárok elkövessék ismét azokat a hibákat, amelyek a negatív következményekhez vezettek - mondta Felcsuti. Ez például Magyarországon azt jelenti, hogy nem lehet hitelesen frankhitellel előállnia egy banknak a jövőben. Ugyanakkor a devizahitelezés nem teljes ostobaság, főleg ami az euróhiteleket illeti - vélte a bankszövetség korábbi elnöke. A gazdaságpolitikának nem javasolnám, hogy alapvetően a fogyasztás felpörgetésére bazírozzon - fogalmazott meg egy fontos üzenetet.
Karvalits szerint nemzetközi összehasonlításban a magyar helyzet sajátossága az, hogy a hitel/betét arány agresszívan nőtt, más országokhoz képest a megtakarítások növekedése kevésbé támogatta a hitelezés növekedését. A költségvetés kiszorító hatása ellenére a bankok mégis felvállaltak egy olyan mérlegszerkezetet, amely külföldi és rövid forrásból devizakitettséget finanszírozott, feltételezve eközben, hogy az anyabankok mindig ott állnak mögöttünk, a swap piacok pedig folyamatosan működnek - említette Karvalits. A hiba kettős: a makroprudenciális eszközök nem enyhítették a bankok mérlegfeszültségeit, másrészt az árazás szabályozásával nem sikerült mérsékelni a devizahitelezésből fakadó kockázatokat: míg máshol a deviza-alapkamat csökkenése átárazódott a devizahitelekbe, nálunk ez nem történt meg. Karvalits szerint nem volt olyan kockázatelemző, amely ilyen szélsőséges árfolyamingadozással számolt volna.

Karvalits úgy vélte, transzparens, versenyző, fair árazást folytató piacok biztosítása a hatóságok feladata. Nem az, hogy az állam "adó formájában elvegyen", majd más úton visszaadja a bankok számára, vagy hogy a szerződések bizonytalanságát okozza. Amíg egy bank 20% feletti NPL-aránnyal működik, nem várhatjuk, hogy a normál üzleti aktivitása újraindul.
Nézeteltérés feszül a magyarországi leánybankok és anyabankjaik között - mondta Felcsuti. A leánybankok a bevételtömeg növelését, a korlátok lazítását szeretnék elérni, miközben erre az anyabankok a saját korlátjaik miatt sem igazán hajlandók. Magyarország a tőke- és kockázatallokáció tekintetében a sor végén áll. Gazdaságpolitikai fordulatot nem látok, nem vagyok optimista, lassú kilábalást várok - mondta Felcsuti. A jegybanki hitelprogrammal kapcsolatban úgy fogalmazott, erre szerinte azt szokták mondani, "nem lesz ettől senkinek gyereke". Még gazdaságpolitikai fordulat esetén is csak több éves kilábalásra van kilátás - vélte.
Még mindig folytatódhat a deleveraging - mondta Karvalits. Az állam célja, hogy a forint alapú finanszírozás felé mozduljon el, ami helyes irány, a sebessége azonban nagy kérdés. A bankrendszer a forrásokért folytatott versenyben az állami aktivitás miatt is hátrányba szorulhat. A "legdrámaibb folyamatnak" az MNB korábbi alelnöke a rendkívül alacsony beruházási aktivitást nevezte, amely a meglévő kapacitások újratermelésére is alig elegendő.
Drámai éjszaka Oroszországban: lángokba borult a fekete-tengeri üdülőhely a támadás után
Sorra jönnek a felvételek.
Megint megsoroznak minket a jegybankok – Mire kell figyelni a befektetőknek?
Csak úgy kapkodjuk a fejünket.
Nem csak az Airbnb-ről szól Brüsszel lakhatási terve: új uniós szabályok jönnek az üres lakásokra, második otthonokra is
Az Európai Bizottság új lakhatási rendeletjavaslata.
Szeptember 11: Trump olyan bejelentést tett, amelyre évtizedek óta várnak
Ez fontos lehet a hozzátartozóknak.
Rég nem látott vendég érkezik Budapestre
Kárpátaljáról, uniós bővítésről és kétoldalú kapcsolatokról is tárgyalt a külügyminiszter a héten.
Trump megerősítette az 5 ezer dolláros ajándéktervét, de van egy csavar a történetben
Ehhez kell a Republikánus Párt többsége.
Káros és elítélendő a dízeltámogatás Zsiday Viktor szerint
Adóztassuk meg a gyalogosokat, bicikliseket, tömegközlekedőket és benzinautósokat - ez a kormány új intézkedése. A magyar lakosság nagy része sajnos hajlamos valami rajta kívülállóként tek
Nem a nagyokat másoljuk és nem fánknapot szervezünk - Három példa, hogyan képes egy kisebb cég nyerni a munkaerőért folyó versenyben
Egy kereskedő, egy gyártó és egy mérnöki cég története jól szemlélteti, a kisebb cégek sémák helyett saját megoldásokra építve tudják sikeresen megtartani és ösztönözni munkatársaik
IFRS 18 standard - Új mérföldkő a nemzetközi pénzügyi beszámolás kereteiben
Az IFRS 18 A pénzügyi kimutatások prezentálása és közzététele standard az elmúlt évek egyik legjelentősebb strukturális reformját jelenti az IFRS-ben, amely 2027. január 1-től hatályos és
Energiaársokk közeleg - mekkora ütést kaphat Magyarország?
Alig lélegezhetett fel Európa az energiaválság után, az iráni konfliktus és az orosz-ukrán háború újabb fordulata ismét megdobta a gáz, az áram és az üzemanyagok... The post Energiaársokk
6G: az adatvédelem új kihívásai a következő generációs hálózatok küszöbén
A német adatvédelmi hatóságok konferenciája (DSK) 2026. június 17-én állásfoglalást adott ki az integrált érzékelési és kommunikációs (Integrated Sensing and Communication, "ISAC") tech
Mennyire erős valójában a 360-as forint?
A 350 körüli euróárfolyam egyelőre csak rövid kitérőnek bizonyult: az energiaárak emelkedése és a nagy jegybankok kamatfordulata egyaránt gyengíti a forintot. Rövid távon a 360... The post M
Fűtési szezon előtt mindenki a rezsit nézi. De lehet, hogy a bankszámládon buksz el egy havi számlát
Ősszel sokan elkezdik figyelni a fűtést, a villanyt, a meleg vizet és a havi rezsit. Közben van egy kiadás, ami ugyanúgy csendben viszi a pénzt, mégis kevesen nézik meg: a bankszámladíj. Pedig
Japán kutatók megoldhatták, ami évtizedek óta nem sikerült: műanyagot állítottak elő - mikroplasztik nélkül
Japán kutatók olyan műanyagot fejlesztettek, amely sós vízben néhány óra alatt, a szárazföldön pedig nagyjából 200 óra alatt maradéktalanul elbomlik. A RIKEN Kutatói
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
25 éve kezdődött a végtelen háborúk korszaka
Miközben Amerika Afganisztánban és Irakban kötötte le az erejét, alapjaiban alakult át a világrend.
Egy kósza felhő is milliókba kerülhet: jókora bizonytalanságra épül a hazai árampiac
Nagyot nyerhet, aki pontosan jelez előre.
Megjött az ítélet: sok mindent újra kell húzni, hogy eurónk lehessen
Nem a gyorsaság lesz a legfontosabb a bevezetésnél.


