Bank

A bolondnak is megéri - 10 soha nem látott ábra a lakáshitelekről

1 2

Jön a félszocpol?.
Az ÁKK által közzétett DKJ átlaghozam (az elmúlt 3 hónap átlaga alapján) áprilisban már csak 3,16%, az ötéves államkötvényé pedig 4,83%, így a használt lakásvásárlók csaknem 1,6%-os, illetve 2,4%-os kamattámogatást élveznek ebben a hónapban. Előbbiek közé az egy évre, utóbbiak közé a hosszabb évre kamatfixált hitelek felvevői tartoznak. A piaci kamatok amúgy is alacsony szintje miatt azonban jelenleg az állami kamattámogatásnak korlátozott a jelentősége.

A bolondnak is megéri - 10 soha nem látott ábra a lakáshitelekről
Alig veszünk fel lakáshitelt

A tavaly felvett 157 milliárd forintnyi lakáshitelnek mindössze 28%-a volt kamattámogatott hitel. Az NGM adatai szerint mindössze 8418 hitelfelvevő élt a lehetőséggel. Az alacsony arány másik oka, hogy a lakáscélú előtakarékosság felértékelődésével és jogszabályi változásoknak köszönhetően megnőtt a lakás-takarékpénztári hitelfelvételek jelentősége. Ezek nem kamattámogatott hitelek - az állam nem a hitelekbe, hanem a rendszeres megtakarításokba szállt be ezek esetében tavaly 35,5 milliárd forinttal.

A bolondnak is megéri - 10 soha nem látott ábra a lakáshitelekről
Elsősorban használt lakás vásárlására veszünk fel hitelt: az MNB adatai azt mutatják, hogy a tavaly folyósított lakáscélú hitelek 62%-át használták fel az ügyfelek erre a célra. Mindössze 7300 új lakással gazdagodott tavaly Magyarország, így nem csoda, hogy az új lakások csak 15%-os arányt képviseltek.

A bolondnak is megéri - 10 soha nem látott ábra a lakáshitelekről
A fent említett lakáskassza-jelenségből kifolyólag tavaly a Fundamenta volt a legaktívabb szereplő a hazai lakáshitel-piacon, még a sokáig piacvezető OTP-t is megelőzve az új folyósításokban. A számait szintén közzétevő K&H-val együtt ezek csaknem kétharmadát fedték le az új lakáshitelek piacának.

A bolondnak is megéri - 10 soha nem látott ábra a lakáshitelekről
Sokat segíthet a félszocpol

A 157 milliárd forintnyi tavalyi lakáshitel-felvétel így is mindössze 18%-a volt az öt évvel korábbi, 2008-as rekordév adatának, igaz, a piaci szereplők nagy része (az elmúlt fél év adataiból is kiindulva) a lakáshitelezés kétszámjegyű növekedésére számít idén. Az alacsony kamatszint mellett a tavaly mindössze 514 ügyfél által igénybe vett szocpolt (jelenlegi összegét lásd alább) kiegészítő félszocpol bevezetése lendíthet még a piacon. A Magyar Nemzet szerdai értesülése szerint a kormány dönthet arról, mikor vezetik be ezt, a használt ingatlanok vásárlását elősegítő támogatási formát.

A bolondnak is megéri - 10 soha nem látott ábra a lakáshitelekről
Kiemelt téma lesz a lakáshitelezés a Portfolio.hu hitelezési konferenciáján. Regisztráljon Ön is!
1 2
RSM Blog

Értékpapír és állampapír öröklése

A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért

Holdblog

Én parkolnék, de nem tudok

Mi egy parkolóhely értéke? És a lakhelyé? Lehet érzelemmentesen dönteni? Ki mellé áll a közgazdaságtan? Balásy Zsolt a fokozódó világban a fokozódó urbanizációs helyzettel foglalkozik.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Interaktív online előadás

Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez

Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.

Díjmentes online előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.

Ez is érdekelhet