
Kevés figyelmet kap a hírekben, pedig nagy segítség lehet a családoknak idén is a kormány tartozáscsökkentési programja, hiszen 2024-ben is hatályos a jogszabály, nevezetesen a 37/2017. (XI. 14.) rendelet, amely a jelzáloghitel-elengedés részleteit szabályozza. A január 1-jén életbe lépett CSOK Plusz szabályait itt foglaltuk össze:
Jelzáloghitel-elengedés 2024 egyedülállóknak, házasoknak, élettársaknak: kiknek engedik el a tartozását?
A legalább két gyermekkel rendelkezők igényelhetik a támogatást, legyenek akár egyedülállók, akár házasok, akár élettársak. A kérelmet a lakáscélú jelzáloghitel-szerződés adósa (házastárs vagy élettárs esetén vele együttesen) nyújthatja be a kormányhivatalhoz. Az igénylő(kö)n kívül más nem szerepelhet adósként a hitelszerződésben, és feltétel a köztartozásmentesség (legfeljebb 5000 forint köztartozás fogadható el), valamint a büntetlen előélet.
A lakáscélú jelzáloghitel fedezetét, illetve célját képező ingatlanban az igénylőnek - együttes igénylés esetén az igénylőknek összesen - legalább 50%-os mértékű, az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett tulajdoni hányaddal kell rendelkeznie (ez egyedileg és együttesen is teljesíthető). A szülő halála miatt a gyermek által örökölt tulajdonrész is figyelembe vehető.
Jelzáloghitel-elengedés határideje: 180 napig igényelhető a támogatás!
Egy tavaly szeptemberi jogszabály-módosítás óta a kérelem a gyermek születését vagy véglegessé vált örökbefogadását követő 180 napos határidőn belül nyújtható be, ha a gyermek 2020. június 30-a után érkezett (a korábban született vagy örökbefogadott gyermekekre ez nem vonatkozik). Ez jogvesztő határidő, később tehát a támogatás nem igényelhető.
A kérelem már akkor is benyújtható, ha a gyermek még nem született meg, de már legalább 12 hetes magzat. Utóbbi esetben a támogatást megállapító határozatban meg kell jelölni a szülés várható időpontját, ezen időpontot követő 30 napon belül kell a kormányhivatalt értesíteni a gyermek megszületéséről.
Mire használható fel a gyermekek után járó jelzáloghitel elengedés?
Az igénylés időpontjában fennálló, fel nem mondott jelzáloghitel-tartozás csökkentésére. Ez elsősorban a lakáscélú hiteleket jelenti, ezek mellett 2017. november 14-e előtt felvett szabad felhasználású jelzáloghitel-tartozás csökkentésére is felhasználható a támogatás. Később felvett szabad felhasználású jelzáloghitelre nem, csak lakáscélúra.
A támogatás elsősorban az igénylő jelzáloghitel-szerződéséből eredő tőketartozása csökkentésére használható fel, amennyiben pedig a tőketartozás összege nem éri el a támogatás összegét, a tőketartozás járulékai – ide nem értve a késedelmi kamatot – csökkentésére használható fel.
A CSOK és falusi CSOK mellé felvett kamattámogatott „CSOK-hitel”, valamint az új CSOK Plusz is jelzáloghitelnek számít, így ezek tartozáscsökkentésére is felhasználható a támogatás, babaváró hitelre vagy személyi kölcsönre viszont nem. Tavaly szeptember óta a szerződés szerinti teljes kölcsönösszegre vonatkozóan is felhasználható a jelzáloghitel-elengedés, ha (pl. építkezés miatti szakaszos finanszírozás miatt) az aktuális tartozás alacsonyabb lenne a támogatásként járó összegnél.
Jelzáloghitel-elengedés egy gyerekre, jelzáloghitel-elengedés két gyerekre, jelzáloghitel-elengedés három gyerekre vagy még többre
A támogatás összege: 1 és 4 milliós jelzáloghitel elengedés
- a 2019. július 1-je után született vagy örökbe fogadott második gyermek esetén 1 millió forint (korábban született vagy örökbefogadott második gyermek után nem jár),
- a 2019. július 1-je után született harmadik gyermek esetén 4 millió forint (ha a magzati korban igénybe vették az 1 millió forintos támogatást, akkor különbözetként 3 millió forint igénybe vehető),
- a 2018. január 1-je és 2019. június 30-a között született harmadik gyermek esetén 1 millió forint,
- a 4 milliós támogatás igénybevétele után született negyedik és további gyermek után gyermekenként további 1 millió forint, de ha még nem vették igénybe a harmadik gyermek után járó támogatást, akkor 4 millió forint.
A gyermekszámok számításánál a meglévő, az igénylővel egy háztartásban élő gyermekek figyelembe veendők. A különböző forgatókönyveket jól összefoglalja a csalad.hu alábbi ábrája:

Ki számít gyereknek a jelzáloghitel-elengedésnél?
Gyermeknek számít az igénylő, illetve házastársa vagy élettársa vér szerinti gyermeke, ideértve a magzatot a várandósság betöltött 12. hetét követően, valamint a kérelem benyújtásának időpontját megelőzően örökbefogadott gyermek egyaránt. Tavaly szeptember óta a támogatás a gyermek igénylés előtti elhalálozása esetén is igénybe vehető.
A támogatás csak az igénylővel, igénylőkkel egy háztartásban élő gyermek után igényelhető, ugyanazon gyermek után egyetlen alkalommal. Más személy által igényelt támogatásnál már számításba vett gyermek az igénylő támogatásánál nem vehető figyelembe. Házastársak, illetve élettársak együttes igénylése esetén a velük közös háztartásban élő közös, valamint nem közös gyermekeket együttesen kell figyelembe venni a meglévő gyermekszám meghatározása során.
Jelzáloghitel-elengedés 2024: hol lehet igényelni? + Nyomtatvány
A kérelmet a kormányhivatalnál kell benyújtani, érdemes az itt elérhető nyomtatványt kitöltve elvinni. A támogatásra való jogosultság feltételeit igazoló dokumentumok hiánytalan meglétét a kormányhivatal, illetve – ha a kérelmet a kormányablaknál nyújtották be – a kormányablak ellenőrzi.
Jelzáloghitel-elengedés 2024: milyen dokumentumok, igazolások szükségesek?
A támogatásra való jogosultság feltételeinek meglétét a következők szerint kell igazolni: a) * elvált szülők kiskorú gyermekeinek elhelyezését vagy szülői felügyeletének rendezését és lakóhelyének kijelölését jogerős bírósági határozattal és a lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal, b) a várandósság 12. hetét betöltött magzat elhalását egészségügyi intézmény által kiállított, a magzat elhalásának naptári időpontját és a várandósság hetének pontos megjelölését is tartalmazó igazolással, a magzat halva születését a halottvizsgálatról és a halottakkal kapcsolatos eljárásról szóló kormányrendelet szerinti okirattal, az élve született gyermek halálát halotti anyakönyvi kivonattal, c) a magzatok számát, a várandósság betöltött 12. hetét és a szülés várható időpontját a várandósgondozásról szóló miniszteri rendelet szerinti várandósgondozási könyv ezt tartalmazó részével, meglévő gyermek születését a születési anyakönyvi kivonattal, d) a közös háztartásban élést, valamint élettársak esetében ennek időtartamát teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozattal és a lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal, e) az örökbefogadást a gyámhatóság engedélyező határozatával.
Jelzáloghitel-elengedés 2024: lehet-e büntetés?
Ha a kormányhivatal a támogatás jogosulatlan igénybevételre utaló adat birtokába jut, a támogatott személyt írásban felszólítja a támogatás összegének az igénybevétel napjától számított, a Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten történő visszatérítésére. Ha a támogatás visszafizetésére kötelezett személy igazolja, hogy tartozásának azonnali vagy egy összegben való megfizetése családi, jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire való tekintettel számára aránytalanul súlyos anyagi megterhelést jelentene, akkor a tavaly szeptemberi jogszabály-módosítás értelmében részére a kormányhivatal méltányosságból a kérelemben megjelölt időtartamú, de legfeljebb a) 12 hónapos fizetési halasztást vagy b) 36 hónapos időtartamra szóló részletfizetést engedélyezhet. A fizetési kedvezmény azonban érvényét veszti és a tartozás egy összegben esedékessé válik, ha a kedvezményes fizetési feltételeknek nem vagy csak részben tett eleget a támogatás igénylője.
Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Diplomáciai vezércsel? A First Lady közvetlen üzenetet küldött Putyinnak
Különleges pillanat.
Öt forduló után szakadtak meg a tárgyalások, brutális vámok a láthatáron
A világ egyik legnagyobb gazdaságáról van szó.
Halálos baleset miatt jelentős fennakadások a balatoni vasúti közlekedésben
Késésekre kell számítani.
Hurrikán van születőben az Atlanti-óceánon, ez pedig az internetes kereséseken is meglátszik
Menéztük a Google számait.
Olyan biztonsági malőr történt Amerikában, ami a Trump–Putyin-csúcs minden részletét kiadta
Államtitkokat szórtak el az amerikaik egy nyilvános helyen.
Új izraeli offenzíva előtt menedékfelszereléseket szállítanak egymillió ember számára Gázába
Utána megkezdődik a palesztin területen a totális offenzíva.
Előkerült a kormány 10 ezer milliárdos beruházáslistája – durva terveket lepleztek le
Lázár János leleplezte, hogyan költik el az ezermilliárdokat a következő években.
Követett részvények - 2025. augusztus
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Mi történik, ha kifogyunk a talajvízből?
A talajvíz túlzott kitermelése világszerte súlyos következményekkel jár, de az Egyesült Államokban már a nagyvárosok épületeinek szerkezetén is jól mérhető hatása
Most van csak igazán csúcson a piaci koncentráció
Az elmúlt évek már bőven arról szóltak az amerikai részvénypiacon, hogy pár nagy techcég dominálja az S&P500-at. De igazából az index koncentrációja csak most ért... The post Most van c

Aggasztó vélemény az Otthon Start programról
Ritkán szoktam hírekről írni, mert őszintén szólva a napi változásokról írnak eleget a híroldalak. Viszont az Otthon Start hitelprogrammal kapcsolatban szeretnék reagálni pár véleményre, a
Így bukhatod el a támogatást: a projekt jelenléti ív rejtélyei
A támogatott kutatás-fejlesztési projektek egyik legfontosabb, mégis gyakran alábecsült dokumentuma a projekt jelenléti ív, pedig ezen is múlhat a sikeres elszámolás.

A külföldi beruházások és a klímacélok kapcsolata
A zöld-FDI-t vizsgálva már több kutatás megállapította a korrelációt a megújuló energiahordozókba történő befektetések és a klímaváltozás elleni hatékony fellépés között.
Tényleg a mohóság és lobbi miatt ilyen drága egy-egy gyógyszer?
Nehéz megdönteni azt a vélekedést, hogy a gyógyszergyártók mohósága miatt nagyon drága egy-egy gyógyszer ára. A valóság ennél bonyolultabb: a gyártók ugyanis még így kisebb... The post T


Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
Nagyra nőtt a fontos eszköz - Újabb robbanás vagy összeomlás jön?
A bitcoinon túl is lehet élet?
