300 ezer végrehajtást indítottak tavaly fizetési meghagyás alapján

2025. február 06. 11:19 | Portfolio

300 ezer végrehajtást indítottak tavaly fizetési meghagyás alapján

494 ezer fizetési meghagyást kezdeményeztek tavaly lejárt tartozások miatt a közjegyzőknél, 17,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK). Túlnyomó többségében tízezer és hárommillió forint közötti lejárt pénzkövetelést kívántak érvényesíteni, döntően követeléskezelők, mobil- és közműcégek. A követelés alapján indított végrehajtások aránya ugyanakkor több mint tíz százalékkal csökkent.

Jelzáloghitel-elengedés 2025: milliókkal csökkentheted a tartozásodat, szinte csak igényelni kell

2025. január 09. 13:00 | Palkó István

Jelzáloghitel-elengedés 2025: milliókkal csökkentheted a tartozásodat, szinte csak igényelni kell

Kisebb változtatások után 2025-ben is elérhető a gyermekkel rendelkezők (nem csak a házasok) számára a jelzáloghitel-elengedési program, amivel 2 gyerek után 1 millió, 3 gyerek után 4 millió forint összegben csökkenthető a fennálló jelzáloghitel-tartozás. A legfontosabb újdonság a szabályokban, hogy a támogatást a korábbi 180 nap helyett 1 évig lehet igényelni a szülés vagy örökbefogadás után. Összefoglaljuk most a tudnivalókat: igénylés, jogszabályi részletek, nyomtatvány és szükséges dokumentumok listája, feltételek egy helyen!

A mesterséges intelligencia betör a tartozáskezelésbe, a magyarok is nyitottak az újdonságra

2024. december 12. 11:06 | Portfolio

A mesterséges intelligencia betör a tartozáskezelésbe, a magyarok is nyitottak az újdonságra

A fogyasztók egyharmada a mesterséges intelligenciát választaná a tartozáskezelés során az emberi ügyintézéssel szemben, mivel az objektív, diszkrét és előítélet-mentes megoldásokat kínál - derül ki az Intrum felméréséből. Azonban sokan aggódnak az MI alkalmazásával kapcsolatban, különösen az adatvédelem és az empátia hiánya miatt. A felhasználói bizalom elnyeréséhez a vállalatoknak kiemelten fontos növelniük a transzparenciát és biztosítaniuk a személyes adatok védelmét.

Ennyi volt, felszámolják a Dunaferr egyik cégét

2024. október 24. 11:10 | Portfolio

Ennyi volt, felszámolják a Dunaferr egyik cégét

A Dutrade Acéltermékfeldolgozó és Kereskedelmi Zrt. megszüntetéséről döntött az egyedüli tulajdonos, az ISD Dunaferr Zrt., amely maga is felszámolás alatt áll. A cég végelszámolási eljárása megkezdődött, a végelszámoló pedig nyilvános pályázati felhívást tett közzé, amelynek keretében a Dutrade működő egységeit üzletág-átruházás formájában kívánja értékesíteni – írja a 24.hu.

Hatalmas mentőcsomagot dobhat a kormány a magyar kórházaknak

2024. október 18. 19:39 | Portfolio

Hatalmas mentőcsomagot dobhat a kormány a magyar kórházaknak

Újabb adósságrendezésre számíthatnak novemberben a kórházak – közölte Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) szokásos, őszi konferenciáján, amelyet a Népszava foglalt össze. Augusztustól visszamenőleg havi 12,5 milliárdos pluszforráshoz is juthat az ágazat.

Felszámolást indítottak a Dunaferr utódcégével szemben

2024. október 01. 10:20 | Portfolio

Felszámolást indítottak a Dunaferr utódcégével szemben

A dunaújvárosi vasmű utódcégeit energiával ellátó ISD Power (amely szintén felszámolás alatt van 1,5 éve) kedden bejelentette, hogy mivel a Liberty Steel tulajdonában álló Dunarolling Dunai Vasmű Kft az elmúlt 1 év során jelentős tartozást halmozott fel az energiaszolgáltató felé, a mai napon felszámolási eljárást kezdeményezett a Dunarolling Kft-vel szemben. Az ISD Power bejelentése után nem sokkal a Nemzetgazdasági Minisztérium is közleménnyel jelentkezett. A tárca szerint a Liberty nem teljesítette vállalásait. Az NGM szerint a vasmű helyzete bizonytalan és egyúttal felszólította a tulajdonost, hogy tegyen eleget a jövőben is a bérek kifizetésének. Nagyon úgy tűnik, hogy az egykori Dunaferr most kapja az utolsó szögeket a koporsójába. A tulajdonos, Liberty Steel kedd este válaszolt kérdéseinkre.

Fontos levelet küld a NAV több százezer magyarnak

2024. augusztus 27. 09:58 | MTI

Fontos levelet küld a NAV több százezer magyarnak

A magánszemély és az egyéni vállalkozó ügyfeleinek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) júniustól folyamatosan küldi az adószámla-értesítőket, ezek alapján több mint 800 ezren tartoznak és mintegy 770 ezer magánszemélynek van túlfizetése - közölte a NAV kedden az MTI-vel.

Joe Biden bejelentette: 35 ezer diákhiteles tartozását engedik most el

2024. július 18. 12:29 | Portfolio

Joe Biden bejelentette: 35 ezer diákhiteles tartozását engedik most el

Újabb 1,2 milliárd dollárnyi diákhitel elengedését jelentette be a Biden-adminisztráció az USA-ban, ezzel már 168,5 milliárd dollárnál jár a hasonló tartozáselengedések összege. A legújabb lépéssel 35 ezer közszolgálati dolgozón segítenek.

Bedőlt lakossági hitelek Magyarországon: mindenre számítottak a bankárok, csak erre nem

2024. június 25. 13:00 | Palkó István

Bedőlt lakossági hitelek Magyarországon: mindenre számítottak a bankárok, csak erre nem

Két évvel ezelőtt, amikor a háború kitört, az infláció meglódult és már a járvány miatt bevezetett moratóriumok nagy része is véget ért, arra számított a magyar bankszakma, hogy hét év után először újra egy jelentős bedőlési hullám veszi kezdetét a lakossági hiteleknél, és 2024-ben fogjuk elérni az új, az előzőnél persze alacsonyabb nemteljesítési csúcsot. Ma 2024-et írunk, de a várt portfólióromlásnak nyoma sincs, ami persze nem jelenti azt, hogy ne lennének figyelmeztető jelek, mutatjuk a számokat.

Ezekért a lakáshitelekért őrül most meg mindenki Magyarországon

2024. június 05. 16:59 | Palkó István

Ezekért a lakáshitelekért őrül most meg mindenki Magyarországon

Áprilisban már több mint 6700 lakáshitel-szerződést kötöttek Magyarországon 121 milliárd forint összegben, és ebből 85 milliárd piaci kamatozású volt – derült ki kedden. Most megnéztük, mégis mit tudnak azok a lakáshitelek, amelyek ennyire népszerűek, hiszen 2022 júniusa óta nem látott csúcsokat látunk a hitelpiacon. Február óta nem sok változás történt a lakáshitel-kamatokban, most június elején annyi, hogy az UniCredit Bank kamatot emelt, az MBH Bank viszont kamatot csökkentett, így helyet cseréltek más bankokkal a listákon. A 7,3%-os önkéntes lakáshitel THM-plafon továbbra is érvényben van, hosszabb távon azonban a Magyar Nemzeti Bank szerint negatív következményei lehetnek.

Kórházak ellen indított végrehajtást a NAV - Megszólalt az adóhatóság

2024. május 06. 09:32 | Portfolio

Kórházak ellen indított végrehajtást a NAV - Megszólalt az adóhatóság

Kórházakat vont végrehajtás alá a NAV, a jászberényi számlájáról 57 millió forintot vett le. A Népszava két budapesti kórházat – a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelő Intézetet, valamint a Károlyi Sándort – is talált a NAV-nál a végrehajtási eljárás alatt álló adózók listájában - számolt be a lap. Hétfő délután cikkünkre a NAV Sajtóosztálya küldött cáfolatot, miszerint a jászberényi intézmény számláján inkasszót hajtott végre. Közben viszont a másik két intézménnyel kapcsolatos végrehajtási eljárás tényét nem cáfolta a hivatal.

Egekben az állami intézmények tartozása

2024. április 26. 07:23 | Portfolio

Egekben az állami intézmények tartozása

Egy hónap alatt 21, év eleje óta 68 milliárd forinttal nőtt a költségvetési intézmények lejárt tartozása, így történelmi csúcson, 134 milliárd forintnál jár a teljes állomány - írja a Népszava.

Részletes keresés