Bank

Möbius: A feltörekvő piaci pánik új lehetőségeket hozott a felszínre

A feltörekvő részvénypiacokon elmúlt hónapban tapasztalt tőkekivonás és korrekció a határzóna piacok, illetve a kisebb fejlődő részvények felé fordította a Templeton guruja, Mark Möbius fejét. A 45 milliárd dollárnyi feltörekvő piaci befektetésért felelős Möbius szerint egyes részvényeknél most igen kedvező árazást tapasztalni, ám nem ajánlott fejest ugrani a határzóna piacokba, hiszen azok továbbra is igen kockázatosak. Möbius alapja most a jelentős visszaesés utáni chilei piac részvényeiből válogat.

Demján: a külföldiek markában van az ország

Egyértelműen javították a hazai befektetői környezetet a kormány megalakulása óta hozott gazdaságpolitikai intézkedések - mondta a Portfolio.hu-nak és más sajtótermékeknek adott pénteki nyilatkozatában Demján Sándor nagyvállalkozó. A Gránit Bank tegnapi bemutatása apropóján Demján kifejtette: akkor egészséges egy ország, ha bankszektorának legalább fele hazai tulajdonban van. Mivel a "bővített újratermelés" kora jöhet hazánkban, szerinte a mostani a legjobb időszak arra, hogy valaki bankba fektessen. Úgy vélte, az "arcnélküliség" mellett fel kell számolni azt a jelenlegi állapotot is, melyben "nyolc-tíz kötvénytulajdonos markában az ország". A munkahelyteremtéshez szerinte állami vállalatok alapítására is szükség van.

Jelentős fejlesztésekkel zárkóznak fel a kínai tőzsdék a világhoz

A legnagyobb kínai tőzsdék, a Shanghai SE és a Shenzhen SE számos új generációs befektetési alap, vagyis ETF bevezetésével igyekszik növelni a kínai befektetők befektetési palettáját, és saját forgalmukat. A külföldi részvénypiaci indexeket követő tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) bevezetése jelentősen növelné ugyanis a külföldi piacokhoz csak korlátozottan hozzáférő kínai befektetők lehetőségeit. A tervek beleillenek abba a folyamatba, mely során a kínai tőzsdék nagyságukhoz mérten igyekeznek felzárkózni a világ vezető tőzsdéihez.

Ambiciózus tervekkel tör előre Demján bankja

A magyar gazdaság növekedését és a hazai kis- és középvállalkozások költséghatékony finanszírozását szeretné előmozdítani a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Gránit Bank. A pénzintézet 3-5 éven belül fiókhálózat nélkül szeretne vezető középbankká válni, nyereséges azonban várhatóan csak 2014-től lesz - derült ki a szervezet mai sajtótájékoztatóján. A bank ingyenes szolgáltatások tömkelegével csábítja a hazai kkv-kat.

Mi folyik az OTP-nél? - Ezt gondolják az elemzők!

Elmaradt az elemzői várakozásoktól az OTP ma hajnalban közzétett gyorsjelentése, túl nagy meglepetés azonban egyik eredménysoron sem érte az elemzőket, így maguk a számok vélhetően kevésbé határozzák meg ma a részvényekkel kapcsolatos befektetői hangulatot.

Nem sikerült a hajrá az OTP-nek

Az elemzői konszenzushoz képest korrigált nettó kamatbevétel soron jobb, de a vártnál magasabb kockázati költségek miatt nettó profit soron alacsonyabb számokat tett közzé negyedéves gyorsjelentésében az OTP. Bár az alapfolyamatok romlásában helyenként már a lassulás jelei látszanak, összességében azonban nem változott a trend: a hitelezés felfutása még nem kezdődött el, a késedelmes hitelek aránya emelkedik, és a bank továbbra is magas céltartalékolásra kényszerül.

Az OTP tőkehelyzete továbbra is igen erős, és a részvények árazása is inkább olcsónak mondható, azonban véleményünk szerint a negyedik negyedéves teljesítménynél több kell, hogy a befektetők visszatérjenek a magyar bankpapír piacára. Kíváncsian várjuk, mit mond a menedzsment az idei évre vonatkozó kilátásokról.


A gyorsjelentés főbb pontjai a következők:

  • Az elemzői várakozásokhoz képest korrigált nettó kamatbevétel soron jobb, a magas céltartalékolás miatt adózott eredmény soron alacsonyabb számok
  • Összességében lassuló hitelportfólió romlás, de
  • Egyes leánybankoknál drasztikus emelkedés a nem teljesítő hitelekben
  • A szerb és a montenegrói operáció lejtmenetben
  • A hitelportfólió romlására reagálva a vártnál magasabb céltartalék-képzésre kényszerült a bank
  • Ismét emelkedik a hitel/betét mutató
  • A saját tőke arányos megtérülés az egész évet tekintve stabil
  • A bank tőkehelyzete továbbra is erős


A magasabb céltartalékolás miatt a vártnál gyengébb nettó profit, és az alapfolyamatok további romlása miatt a negyedéves gyorsjelentésre nem várnánk pozitív piaci reakciót, az összképet azonban árnyalja, hogy az amerikai indexek tegnap euforikus hangulatban emelkedtek, az optimista nemzetközi befektetői környezet pedig inkább az OTP részvényárfolyamának emelkedését hozhatja. Valószínűleg ez utóbbi hatás ma erősebb lesz.

Megszólalt a neves befektető: ez fájni fog!

A világ legnagyobb kötvényalapját is kezelő Pimco legendás vezetője, Bill Gross ugyan részben egyetért azzal, hogy a válság utáni gazdasági helyreállításhoz szükség volt a legfejlettebb országokban mesterségesen alacsonyan tartott kamatokra, ám nagy kérdés, hogy lesznek képesek az amerikaiak lezárni az ehhez létrehozott kötvényvásárlási programjukat. A Pimco becslése szerint ugyanis jelenleg a Fed a kötvények 70 százalékát vásárolja meg, de nagy kérdés, a program tervezett június végi lezárása után, ki állhat majd a helyébe, és ezt milyen áron teszi majd meg.

Matolcsy: nem tervezi a kormány a frankárfolyam befagyasztását

A nemzetgazdasági miniszter az MTI érdeklődésére ma cáfolta a Hírszerző portál értesülését, miszerint a magyar kormány a svájci frank törlesztési árfolyamának befagyasztását tervezi a frankhitelesek védelmében.

Holnap elindul az európai bankok stressztesztje

Március 4-én, pénteken veszi kezdetét az európai bankok újabb stressztesztje - közölte az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA). Az érintett bankok névsorát március 18-án hozzák nyilvánosságra, az eredményeket várhatóan júniusban teszik közzé. Tavaly 91 bankot vizsgált az EBA elődje.

Nő a faktoring iránti kereslet

Míg korábban a faktoring jellemzően "menekülőtermék" volt - azaz a bankok azoknak a cégeknek ajánlották fel, amelyeket más fedezet mellett már nem tudtak finanszírozni - ma egyre gyakrabban a cégek által keresett, pótlólagos finanszírozási formának számít - hívja fel a figyelmet a Commerzbank.

"Eltűnt" a vészhitel iránti igény a piacról

Két hét után újra a normálisnak nevezhető szintre zuhant vissza az Európai Központi Banktól büntetőkamat mellett igénybe vehető egynapos hitel iránti igény - derül ki a ma reggel megjelent, tegnapra vonatkozó adatokból.

Előre törnek a hitelek a befektetési piacon

Az utóbbi hónapokban egyre népszerűbbé váltak a hitel befektetések, amelyek változó kamataik által védelmet nyújtanak a növekvő inflációs és kamatemelési várakozások ellen. Ennek megfelelően egyre több ilyen alap indul, ráadásul a napokban kezdi meg működését az első vállalati hitelekbe fektető tőzsdén kereskedett alap is, amely a 100 legnagyobb és leglikvidebb amerikai vállalati hitelből összeállított indexet követi.

Döntöttek a német bankadóról

Elfogadta tegnap a német bankadóról szóló rendelettervezetet a német kormány, a jogszabályt azonban még a berlini parlament mindkét házának meg kell szavaznia. Kiderült: a bankadót minden év szeptember 30-áig még a veszteséges pénzintézeteknek is be kell fizetniük, a befolyt pénzeket pedig a jövőbeni esetleges bankmentések fedezésére fordítanák.

Buborékok kialakulóban a sikeres hedge fund vezér szerint

Ray Dalio hedge fundja 15 milliárd dollárt gyűjtött egy év alatt, ami több mint duplája a legnagyobb versenytársai, Soros, Paulson, vagy a JPMorgan által gyűjtött összegnek. Ez főként a deviza és kötvénypiaci kereskedésre fókuszáló hedge fund zászlóshajójának volt köszönhető, amely 44,8 százalékos hozamot hozott tavaly. Dalio buborékok kialakulását látja, amelyben fontos szerepet játszik a dollár és a feltörekvő devizák, különösen a jüan árfolyamának alakulása.

Pengeváltás a PSZÁF és az ombudsman között

A bankokra és biztosítókra sorozatban pár százezres fogyasztóvédelmi bírságokat kiszabó felügyeletet - szintén fogyasztóvédelmi okok miatt - megrótta az állampolgári jogok országgyűlési biztosa - derül ki az MTI tudósításából.

Lázár elismerte: az egyik lehetőség a frank árfolyamának rögzítése

Elképzelhető, hogy a devizaárfolyam rögzítésével segít a lakáshiteleseken a kormány. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, több elképzelés is létezik, de hamarosan dönteni kell, mert a kilakoltatási moratórium áprilisban lejár - tudósít az InfoRádió.

Betárazott, lövésre készen a befektető guru

A világ talán legismertebb befektetési guruja, Warren Buffett optimizmusának adott hangot a CNBC-n az amerikai gazdasági kilátásokkal kapcsolatosan. Véleménye szerint a kilábalás egyenlőtlen lehet, ám nincs szükség további likviditásfokozó és gazdaságélénkítő intézkedésre. A Berkshire jelenleg új nagyobb befektetési célpontokra vadászik - mondta el Buffett.

Euromoney: hazánkban a Bank Gutmann a legjobb külföldi privátbank

A vezető nemzetközi pénzügyi magazin, a Euromoney 2011. évi Privátbanki Felmérésében a Bank Gutmann ismét jó helyezéseket ért el. A nagy múltú osztrák bankot Ausztriában a "legjobb helyi bank"-nak választották, ugyanakkor sikeresen megvédte első helyét Romániában az "Összességében a legjobb privátbanki szolgáltatások" kategóriában, és Magyarországon immár harmadszor érte el az első helyezést a "Legjobb külföldi privátbank" kategóriában, megelőzve a Rotschildot és a UBS-t. A következőkben a Bank Gutmann sajtóközleményét közöljük.

Farkas Ádám lett az európai bankfelügyelet főigazgatója

Farkas Ádámot, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) korábbi elnökét választották meg ma az év elején megalakult, londoni székhelyű Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA) főigazgatójának - tudta meg a Népszabadság. Mint ismeretes, néhány hete Szász Károlyt, a PSZÁF jelenlegi elnökét a szervezet hatfős igazgatóságába választották.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.