Befektetés

2010. március 02. 19:45 | Portfolio

2011 végéig ne is számítsunk javulásra - Vélik a vállalatvezetők

A Grant Thornton által negyedévente készített felmérés szerint az amerikai vállalatvezetők nem látják túlságosan optimistán a gazdasági kilátásokat, három hónap alatt például megduplázódott azoknak az aránya, akik úgy gondolják, 2011 után lehet csak vége a recessziónak. A vállalatvezetők a saját környezetüket nem látják annyira borúsan, viszont a rossz kilátások miatt még nem vállalkoznak többen munkaerő felvételre.

2010. március 02. 19:37 | Portfolio

Nyugdíjpénztári hozamok 2009-ben - Már szinte mindent tudunk

A Stabilitás Pénztárszövetség nyilvánosságra hozta a 2009. évi nyugdíjpénztári teljesítményekre vonatkozó elemzését, az anyagból több részletet is megtudhatunk a szektor eredményeivel kapcsolatban. Kicsivel több, mint egy hónapja számoltunk be mi is a Stabilitáshoz tartozó pénztárak teljesítményéről, a részletesebb hozamok alapján egészen tisztán látszik, hogy mekkora eltérések is adódtak a raliban az egyes szereplők között. Az anyag szerint az életciklus alapú befektetést megvalósító választható portfóliós rendszer előnyei már megmutatkoztak, a befektetési szabályok kellően rugalmasak, viszont például érdemes lenne növelni a diverzifikációs lehetőségeket, hiszen azzal mérsékelhető a pénztártagok kiszolgáltatottsága. A következőkben a Stabilitás Pénztárszövetség elemzését közöljük.

2010. március 02. 09:25 | Portfolio

Napi szinten döntenek a Pioneer új alapja felett

A Pioneer Hozamhajrá Zártvégű Tőkegarantált Alap átalakulásával jön létre a Magellán Alap, ami speciális befektetési stratégiát követ, hiszen az alapot kezelő szakemberek naponta határozzák meg, hogy a vagyon mekkora része kerüljön részvény típusú befektetésekbe. A Magellán Alap bevezetését az teszi indokolttá, hogy a lakossági befektetők kockázattűrő képessége továbbra is alacsony, de egyre tudatosabban kezelik befektetéseiket. Az alap befektetési jegyei forintban kerülnek kibocsátásra, így a januártól napvilágot látott kamatadó mentességet is biztosító új TBSZ konstrukció keretében is megvásárolhatóak -, vagy NYESZ számlára is elhelyezhetőek lesznek. A következőkben a Pioneer sajtóközleményét tesszük közzé.

2010. március 01. 08:50 | Portfolio

Hibátlan év a Philipsnél

Az elektronikai óriás nyugdíjalapja kiváló évet tudhat maga mögött, ezt nem csak a 7 százalék körüli éves hozam mutatja, hanem az is, hogy a kidolgozott konzervatív stratégia a válságban is jól teljesített. Speciálisan a holland alapnál a vagyon 70 százaléka kötvényekbe van kihelyezve, a diverzifikációt úgy alakították ki, hogy az megfeleltethető legyen a kötelezettségekkel. Egyes eszközkategóriák, mint például a high-yield kötvények még a részvényeket is le tudták körözni, a drasztikus hozamcsökkenés ugyanis jótékony hatással volt az árfolyamra.

2010. február 26. 08:43 | Portfolio

A Beva biztosítása nem terjed ki a Capital Partners-re

A Capital Partners nem tagja a hazai Befektetővédelmi Alapnak, viszont a hasonló cseh szervezetnek igen, azonban ha a hazai szabályozásból indulunk ki, és a nyomozás eddigi állásából, akkor ilyen úton nem juthatnak kártérítéshez a pórul járt ügyfelek. Az alap ugyanis nem fizet olyan esetben, ha a tagok számláján megtalálható az értékpapír, viszont annak összértéke a kezdeti befektetéshez képest drasztikusan lecsökkent.

2010. február 25. 10:45 | Szabics András Zsolt

Trükkös fogásra derült fény: előbb mehetsz nyugdíjba!

Nagyobb csinnadratta nélkül hosszabbította meg tavaly év végén a kormány a korengedményes nyugdíj lehetőségét, de hát nem is lehetett másra számítani, hiszen a feltételek mindenki számára kielégítőek voltak. Az állam azért jár jól pár ezer ember korai nyugdíjazásával, mivel a költségeket rövid távon nem neki kell állnia, a munkáltató azért örülhet, mivel kedvező csillagállás mellett költségcsökkentést érhet el. Végül, de nem utolsó sorban a munkavállaló sem panaszkodhat, hiszen a munkanélküliség helyett szép kis apanázst kap úgy is, hogy nem érte el a kötelező nyugdíjkorhatárt. A legnagyobb baj csak az, hogy az állam ezzel a lépéssel indokolatlan előnybe hoz egyeseket, miközben a szigorú feltételek ellenére már megjelentek a visszaélések is.

2010. február 25. 08:47 | Portfolio

Bátrabbak lesznek a nagyok - Most épül vissza a bizalom

Nyilvánosságra került a Tilburg Egyetem nyugdíjalap felmérése, a 78 válaszadó intézményi befektető szerint 2010-ben várhatóan legalább 5 százalékponttal fog a részvények aránya növekedni a portfólión belül, ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy bátrabbak lesznek az alapok ebben az évben. Korábban sokat hallhattunk arról, hogy a rali ellenére nem szálltak vissza a nagyobb szereplők, a felmérés alapján viszont van okunk a bizakodásra rövid távon.

2010. február 24. 19:07 | Portfolio

Súlyos jogszabálysértés a Dimenzió Biztosító és Önsegélyező Egyesületnél

Súlyos szabálytalanságokat fedezett fel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a Dimenzió Biztosító és Önsegélyező Egyesületnél, a ma kiadott határozat szerint pedig kezdeményezték a Dimenzió egyesület elnökségének, első számú vezetőjének (egy személyben vezető jogtanácsosának) és a számviteli rendért felelős vezetőjének felmentését. Ezt meghaladóan több hiánypótlást is várnak az intézménytől. A következőkben a PSZÁF közleményét változatlan formában tesszük közzé.

2010. február 23. 14:45 | Portfolio

Generali Alapkezelő: 10% körül alakulhat a növekedési portfóliók átlaghozama 2010-ben

A következő hónapokban komoly felhajtóerőt generálhatnak a hazai részvény- és kötvénypiacokon a magánnyugdíjpénztárak befektetési és gazdálkodási tevékenységéről szóló, tavaly augusztusban hatályba lépett kormányrendelet devizamegfeleltetési szabályokra vonatkozó rendelkezései - véli Pillár Zsolt, a mintegy 109 milliárd forintos magánnyugdíjpénztári vagyont kezelő Generali Alapkezelő befektetési igazgatója.

2010. február 23. 11:09 | Portfolio

Azonnal törölte a felügyelet a Capital Partners a.s. függő ügynökeit

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete határozatában azonnali hatállyal törölte a felügyeleti nyilvántartásból a prágai székhelyű Capital Partners a.s. határon átnyúló befektetési szolgáltató valamennyi magyarországi függő ügynökét. A regiszterből törölt csaknem 70 cég, illetve magánszemély így a továbbiakban nem végezhet függő ügynöki tevékenységet Magyarországon a cég nevében. A Felügyelet egyúttal felszólította a Capital Partners a.s-t a függő ügynöki szolgáltatások igénybe vételével kapcsolatos jogszabályok maradéktalan betartására. A következőkben a PSZÁF közleményét közöljük változatlan formában.

2010. február 23. 08:46 | Portfolio

Óriási üzletet ütött nyélbe a BMW

A német autógyártó a válságra való tekintettel kötött üzletet 3 milliárd font értékben biztosítókkal, az Angliában fenntartott nyugdíjalap esetében ugyanis nem akarnak váratlan meglepetéseket. A Deutsche Bankkal és egy viszontbiztosítói csoporttal kötött megállapodás részeként a hosszú élet kockázata ellen védte be magát a cég. Nem kis költsége lenne ugyanis annak, ha a 60,000 angliai nyugdíjas az előzetes várakozásokhoz képest tovább élne. Szakértők szerint az üzlet abszolút rekordnak számít az utóbbi években beinduló piacon, a nagy sikerre való tekintettel pedig további megállapodásokra van kilátás, csak Angliában 10 milliárd font feletti összértékben.

2010. február 19. 09:03 | Portfolio

Mesterházy Attila: prémiumot kaphatnak a nyugdíjasok

Az idősek akár egyheti nyugdíjuknak megfelelő prémiumot is kézhez vehetnek az év végén, amennyiben marad a jelenlegi kormány által folytatott költségvetési politika - mondta Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Budapesten az MTI értesülései szerint. Több okból is kétkedéssel fogadjuk a bejelentést, egyrészt a hatályos törvények szerint nincs lehetőség nyugdíjprémiumot fizetni, másrészt az egyheti nyugdíj kifizetése minden nyugdíjasnak körülbelül 50 milliárd forintos tételt jelentene, ami még szigorú költségvetési politika mellett sem engedhető meg.

2010. február 19. 05:15 | Szabics András Zsolt

Megbolygatta a kormány a nyugdíjakat - Mi lesz velük 2010-ben?

A kormány aktualizált konvergencia programja alapján idilli kép tárulhat elénk, hiszen a Nyugdíjbiztosítási Alap hiánya hosszabb távon nem állítja megoldhatatlan feladatok elé a költségvetésünket. Csakhogy a válság káros hatásai miatt rövid távon nem tud érezhetően csökkenni az állami pillér hiánya, hiszen az azonnal jelentkező kiadáscsökkentést (13. havi nyugdíj elvételét) szinte teljes egészében elnyeli a bevételcsökkenés, és még akkor nem is volt szó a GDP csökkenéséről. Nem szabad elfelejtenünk, hogy normál esetben nem a nyugdíjpillérekben kell gyors eredményekre törekedni, hiszen azok túl nagy károkat okozhatnak, hanem meg kell próbálni tompítani a beavatkozás fájdalmait. Éppen ezért döntött a kormány olyan intézkedések mellett, amik lehetővé teszik a leendő nyugdíjasoknak, hogy felkészülhessenek.

2010. február 16. 14:04 | Portfolio

Évtizedek óta nem volt erre példa - Korhatáremelés a franciáknál

A magyar származású francia elnök, Nicolas Sarkozy még ebben az évben végre akarja hajtani a nyugdíjreformot, hiszen a válság komoly lyukat hagyott az állami pillérben, a bőkezű jóléti rendszert pedig a jelenlegi formájában nem lehet fenntartani. A szakszervezetek és a lakosság nem nagyon örül a tervezett változtatásoknak (például korhatáremelésnek), éppen ezért az elnök kész tárgyalásokat folytatni az ellenzékkel, és az érdekképviseletekkel. Sarkozy nem akarja erőszakkal átnyomni a törvényhozáson a várhatóan szeptember környékén nyilvánosságra kerülő törvényt, azonban a hiányt nézve elkerülhetetlen a paraméterek megváltoztatása, ha törik, ha szakad.

2010. február 15. 15:00 | Portfolio

A bankok elől csipegetik el a morzsákat - 3,000 milliárd felett az alapok vagyona

Nagyon jól indították az évet a hazai befektetési alapok, a befektetők jóvoltából 94 milliárd forinttal 3,100 milliárd forintra emelkedett a kezelt vagyon. Ha jobban megnézzük, már csak 100 milliárd forintra vagyunk a 2008 elején felállított abszolút csúcsoktól. A kedvezőtlen környezet miatt most nem volt túlságosan nagy a hozamok szerepe, a 6 milliárd forintos nyereség pedig nem egyenletesen oszlott meg az egyes alapkategóriáknál, az intézményi szereplők számára fenntartott zártkörű alapok például vagyonarányosan 2.5 százalékot vesztettek. A legnagyobb nyertesek a pénzpiaci alapok voltak, amik a jegybanki alapkamat-csökkentésekkel már el tudták csábítani a befektetőket a bankszektortól. A tőkebeáramlásból 54 milliárd forint utóbbi alapokhoz kötődött, ami nem lehet meglepő, hiszen a legnagyobb alapkategóriáról van szó, ahol az összes vagyon 40 százaléka hever.

2010. február 12. 08:56 | Portfolio

Beperelték a gigászt a túl nagy bónuszok miatt

Több nyugdíjalap közösen lépett fel csütörtökön a Morgan Stanley ellen, véleményük szerint tavaly túlságosan magas bónuszokat fizettek ki. Az alapok azt sérelmezték, hogy a befektetési bankház a lehető leggyorsabban visszatért a válság előtt alkalmazott bérezési rendszerre, miközben tudva levő volt, hogy a pénzügyi eredmények csak látszólagosak voltak, és csak a túlzott kockázatvállalással lehetett ezeket a teljesítményeket elérni.

2010. február 11. 09:32 | Portfolio

Újraszámolhatják a luxusnyugdíjakat Romániában

A Nemzetközi Valutaalap nyomása is közrejátszhatott abban, hogy Emil Boc román miniszterelnök a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló törvénytervezetet fogadtatott el a kormánykoalícióval. Várhatóan még ebben a hónapban a parlament elé kerül a törvény, ami 2011 elejétől léphet életbe. A reformra többek között azért van szükség, mivel az IMF hitel feltétele volt a rendszer anomáliáinak megszüntetése. Az elhanyagolható többségben kormányzó koalíció igazi próbája lehet a törvénytervezet, ami szorosabb összhangot teremtene meg a befizetések és kifizetések között. A miniszterelnök szerint ennek fényében újra kell számolni a nyugdíjakat, és ha aránytalanságokat találnak, akkor elkerülhetetlen a járandóság csökkentése.

2010. február 10. 10:20 | Szabics András Zsolt

Ketyeg a nyugdíjbomba! - Tarthatatlan lett a helyzet, reform jön a görögöknél

A kreatív könyvelésre hajlamos Görögország a szakadék szélén táncol, a kormány minden megpróbál megtenni a 10 százalék feletti költségvetési hiány lefaragására, azonban eddig a piac érthető okokból szkeptikusan fogadta a politikusok megszorító intézkedéseit. Tegnap a munkaügyi miniszter a nyugdíjrendszer megreformálásáról beszélt, többek között előkerült a korhatáremelés és a korai nyugdíjazás feltételeinek szigorítása is. Az IMF és az OECD már egy évvel ezelőtt felhívta a figyelmet, hogy tarthatatlan a helyzet, az adófizetési morál, a foglalkoztatási anomáliák és a társadalom öregedése miatt 2050-re a nyugdíjkiadások a GDP 20 százalékát is elérhetik beavatkozás hiányában. A kormány a teljes társadalmi összeomlást kockáztatná, ha drasztikus nyugdíjcsökkentést hajtana végre, így vélhetően csak a legszükségesebb intézkedéseket hozzák majd meg. Utóbbi azért is valószínű, mivel az állami pillér paramétereinek megváltoztatásával gyors, és hatásos eredményeket nem lehet elérni.

2010. február 09. 12:53 | Portfolio

Hozzá kellene nyúlni a pénztárak szabályozásához

Az OTP csoporthoz tartozó különböző pénztárak vezetői mondták el véleményüket a 2010-es esztendővel kapcsolatban a mai napon tartott szűk körű sajtótájékoztatón. Nagy Csaba, az OTP Magánnyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója szerint a szabályozás többé-kevésbé megfelelő, azonban szükség van néhány területen változtatásokra. Például szükséges lenne még újabb portfóliókra, vagy például az átlépések szigorúbb szabályozására. Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár esetében a 2010-es esztendő legfontosabb kihívása, hogy a tagok egyharmada most éri el a nyugdíjkorhatárt, vagy a 10 éves felhalmozási időt, ami után adómentesen vehetik fel a hozamokat. A taglétszám megőrzése érdekében Várnagy Anikó elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak kisebb pénztárakkal.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i