Befektetés

2010. március 22. 11:23 | Portfolio

"Nem kell mindent elhinni a Fidesznek" - Figyelmeztetés külföldről

Újra egy külföldi újságban tűnt fel kicsiny hazánk, a BusinessWeek írásában befektetési alapkezelők nyilatkoztak az áprilisi választásokról. A szakértők egybehangzó véleménye szerint a Fidesz a kormányra kerülése után minden szükséges intézkedést meg fog hozni a költségvetési hiány kordában tartása érdekében, az intézkedések viszont nem lesznek befektető-ellenesek. A rendszerváltás óta például először van egy pártnak esélye a parlamenti kétharmad megszerzésére, a befektetők éppen ezért sokat várnak az új kormánytól. Politikai szakértők szerint pedig elég tapasztalt politikus Orbán Viktor ahhoz, hogy ne kételkedjünk, a látszat ellenére a választások után nem kell laza fiskális politikára felkészülni.

2010. március 20. 07:30 | Portfolio

Tényleg megmutatta a bélyeggyűjteményét a guru

Több millió dollár értékű bélyegkiállítást alapított a világhírű befektetési guru, és nem mellékesen a világ egyik legnagyobb bélyeggyűjtője, akinél szinte már szokássá vált, hogy a egyedülálló gyűjteményéből dollármilliókat fordít jótékonykodásra.

2010. március 19. 10:49 | Portfolio

Igen durva beavatkozásra készül a kormány! Nyugdíjbomba ketyeg az íreknél

Komoly demográfiai átalakuláson megy keresztül Írország a következő 50 évben, például 2061-ben már csak 1.8 munkaképes korú fog eltartani egy nyugdíjast, ellenben a mostani 5.6-tal. Már ez is elegendő lenne a nyugdíjrendszer átalakításához, azonban a kormány szerint ezen felül nagyon súlyos problémát jelent a munkavállalók alacsony megtakarítási hajlandósága. Jelenleg a 30 év alatti munkavállalók 63 százaléka nem vesz részt a nyugdíjrendszer önkéntes pillérében, ami azt jelenti, hogy az emberek mindössze az állami pillérből számíthatnak időskori járandóságra, ez pedig csak a létminimumra elegendő. Az állam a katasztrófa elkerülése végett arra vállalkozik, hogy átmenetileg kötelezze a magánpillérből kimaradó tagokat járulékfizetésre, a fiatalabb és alacsonyabb jövedelmű tagokat pedig magasabb adókedvezménnyel próbálják a tartós részvételre rábírni.

2010. március 18. 11:41 | Portfolio

A válságnál sokkal nagyobb tragédia is érte a nyugdíjrendszerünket

A Stabilitás Pénztárszövetség megbízásából készült TÁRKI tanulmány bemutatójára került ma sor, Dr. Gál Róbert Iván a TÁRKI vezető kutatójának előadásából kiderült, hogy milyen éves hozamot lehetett elérni az állami nyugdíjrendszerben. A kutató szerint a rendszerváltás után sokkal nagyobb sokk érte a nyugdíjrendszerünket, mint a 2008-as válság, a helyzetet pedig csak az 1997-es és 2008-2009 reformmal lehetett helyreállítani. Gál Róbert Iván szerint hosszabb távon két megoldás áll előttünk, vagy egyszer-egyszer drasztikusabb vágást hajtunk végre az állami pillérben, vagy egy új logika alapján egy új rendszerre állunk át, ahol a korrekciót apránként lehet végrehajtani. Utóbbi megoldás az NDC modell lehetne, a TÁRKI kutatója szerint pedig az alkalmazkodási pontot a rugalmas nyugdíjkorhatár adhatná meg.

2010. március 18. 09:14 | Portfolio

Demográfiai fordulópont az Európai Unió munkaerőpiacán-2010

A változások már az időskorúakat is érintik

Az elmúlt néhány évtized alacsony születési rátája miatt a történelemben először fordul az elő 2010-ben, hogy az európai munkaerőpiacon kevesebb a pályakezdő, mint a nyugdíjba vonuló munkavállaló.

2010. március 17. 14:26 | Portfolio

A Generali Nyugdíjpénztár már majdnem 30 milliárd forintot kezel

A Generali Nyugdíjpénztár 15 éves működése során az egyik legjobb évét tudhatja maga mögött, mind az önkéntes, mind a nemrégiben alakult magánnyugdíjpéntár tagjainak száma emelkedett 2009-ben, miközben a befektetési teljesítményre sem lehetett panasz. A PSZÁF által közzétett szektorszintű hozamadatokkal összevetve a magánnyugdíjpénztár teljesítményét azt állapíthatjuk meg, hogy a háromból két portfólió a szektorátlag felett hozott tavaly. A Generali Nyugdíjpénztár tagjainak száma tavaly decemberének végén elérte a 70 ezer főt, míg a kezelt vagyon a 28.5 milliárd forintot. A következőkben a Generali Nyugdíjpénztár sajtóközleményét közöljük változatlan formában.

2010. március 16. 17:21 | Portfolio

Vigyázat - Túlsúlyba kerülnek az idősek (Allianz)

Fordulóponthoz érkeztünk az Allianz szerint, a biztosítóóriás becslései alapján ugyanis 2010-ben fordulhat elő először, hogy a munkaerőpiacot elhagyók tábora meghaladja a munkaerőpiacra belépők számát. A differencia 200 ezer fő lehet, azonban 2030-ra ez a szám 8 millió fölé nőhet. Az Allianz vezető közgazdásza szerint drasztikusan emelni kell az idősebb korosztályok foglalkoztatását, miközben a strukturális problémákra is megoldást kell találni, hiszen önmagában nem elegendő, ha szigorítjuk a korai nyugdíjazást, illetve megemeljük a nyugdíjkorhatárt. Az idősek foglalkoztatása nálunk a legrosszabb az Allianz gyűjtése szerint, a 60-64 év közötti korosztályból ugyanis mindössze 13.3 százalék foglalkoztatott.

2010. március 16. 14:00 | Portfolio

A nyugdíjpénztáraknak fenn kell maradniuk

Az átalakulás kötelezővé tétele is közrejátszhatott abban, hogy a tavaly elfogadott magánnyugdíjpénztári törvény az Alkotmánybíróság elé került - véli Juhász Istvánné, a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára, aki szerint az átalakulást opcionálisan kellene lehetővé tenni a pénztárak számára. A pénztárakból a vártnál nagyobb tőke áramlott az államkasszába a visszalépések során, a szakember pedig úgy véli, a társadalombiztosítási pillér újbóli megnyitása súlyos kérdéseket vetne fel.

2010. március 16. 11:46 | Portfolio

Veszélyben a történelmi csúcs - Nagy az öröm az alapoknál

Igaz, nem volt a januárihoz fogható tőkebeáramlásra példa februárban a hazai befektetési alapszektorban, ettől függetlenül az 52 milliárd forint feletti tőkebeáramlás megfelelt a több hónapos átlagnak. A befektetéseken elért hozamok közel 9 milliárd forintot tettek ki, a piac növekedését pedig már hónapok óta a lakossági és intézményi befektetési jegy vásárlások jelentik. A friss tőke nagyobb része a pénzpiaci alapokhoz került, az elmúlt hónapok adatai alapján pedig bizakodhatunk a több tízmilliárd forintos havi tőkebeáramlás tartósságában. A hónap során több fordulatot is láthattunk, például a részvényalapoknál az eladásokat a tőkepiaci zuhanástól való félelem okozhatta, míg a garantált alapoknál a pozitív meglepetést egy új alap indulása. Utóbbi alapkategóriánál trendfordulóra utal az is, hogy már nincs a bankokon betétgyűjtési nyomás, a termékfejlesztésre pedig több energiát szentelhetnek az alapkezelők.

2010. március 12. 11:20 | Portfolio

Mindent tudunk - Itt vannak a nyugdíjpénztári adatok

A válságot követően gyorsan magára találtak a pénztári hozamok, a PSZÁF által közzétett adatok alapján a pénztártagok többsége 12 százalék feletti reálhozamot érhetett el 2009-ben. Hosszabb, tíz éves időtávon a reálhozamok 0.35-1.02 százalék között szóródtak, az elmúlt egy évben azok a pénztárak tudtak kiemelkedni, akik a magyar részvényeket felülsúlyozták az átlaghoz képest - hangzott el a PSZÁF mai sajtótájékoztatóján. A tavaly átmenetileg megnyitott visszalépési lehetőséggel a 123 ezer érintett tagból 74 ezren éltek, a tagok egyéni számláin lévő eszközök piaci értéke eléri a 100 milliárd forintot. A pénztárváltásról új módszertani útmutatót adott ki a PSZÁF, amiben arra figyelmeztetik a tagokat, hogy a gyakori átlépések díjkötelezettséggel és a hozamgarancia elvesztésével járnak.

2010. március 12. 08:57 | Portfolio

Elképesztő pénzeket kezelnek az amerikai nyugdíjalapok

Egészen jó negyedéven van túl az amerikai vállalati nyugdíjalap szektor, a kezelt vagyon ugyanis 2009 végére közel 4 százalékkal 5,500 milliárd dollárra emelkedett. A pénzek többsége befizetés meghatározott alapokban pihen, ami nagyon hasonló a hazai második pillérhez. Ki kell emelni ezen felül az állami alkalmazottakat biztosító alapok is, ahol összességében 4,000 milliárd dollárt kezelnek. Az amerikaiak kockázatvállalási hajlandóságát ismerve nem meglepő, hogy a vagyon nagyobb része részvényben van kihelyezve.

2010. március 11. 14:22 | Portfolio

A magyar nyugdíjasok irigylésre méltó helyzetben vannak

Nagyon kedvező képet fest a magyar nyugdíjrendszerről a Financial Times mai száma, a cikk következtetése szerint ugyanis a havi 300 euró körüli átlagnyugdíj, az ingyenes egészségügyi ellátás és tömegközlekedés, valamint a gázártámogatás még a nálunk gazdagabb országok nyugdíjasainak is irigylésre méltó lehetne. A tekintélyes lap ezen felül elismerően ír a Bajnai-kormány által végrehajtott megszorításról és reformokról, hiszen azok megvalósítása egészen eddig szinte lehetetlennek bizonyult.

2010. március 11. 09:01 | Portfolio

Sokaknak csak álom a gondtalan öregkor

Évente elkészíti az EBRI Amerikában a nyugdíjkörképét, a 2010-es felmérésben például 1,153 embert kérdeztek meg a nyugdíj célú megtakarítási szokásokról. A felmérés szerint az amerikaiak 43 százaléka 10,000 dollárnál kevesebb megtakarításból gazdálkodhat, ezen belül pedig a többség még az 1,000 dolláros szintet sem üti meg. Szakértők szerint nagyon erősen befolyásolja a gazdasági környezet a munkavállalókat, azonban a válság nélkül is megfigyelhető egy általános nemtörődömség. Az emberek nem nagyon készülnek az öregkorra, és erre csak akkor döbbennek rá, amikor már késő. Pedig nem kellene embertelen feladatot felvállalni, elég lenne hosszú szolgálati idő mellett a havi jövedelem 6-10 százalékát félretenni.

2010. március 09. 09:05 | Portfolio

A jegybankokra figyelnek a világ nagyjai

Az Aon Consulting három vezető országot érintő felmérése szerint a vállalati nyugdíjalapok számára a kamatlábak jelentik a legnagyobb veszélyt, ennek megfelelően a következő három évben fokozott népszerűségnek örvendhetnek majd a kamatláb kockázatokat kezelő stratégiák. Sajnos jelenleg a rendszerben nincs meg a megfelelő rugalmasság az új stratégiák átültetésére, ennek pedig az egyik oka, hogy az érintettek (nyugdíjalap fenntartói, vezetői, tanácsadói) nem feltétlenül a kockázatok csökkentésében érdekeltek.

2010. március 05. 05:10 | Szabics András Zsolt

Félelmetes fejlemények nyugdíjtémában! - 10 év odaveszett

Kétségtelen tény, hogy Magyarországon nem lehetett az állami nyugdíjrendszert önmagában fenntartani, vagy csak nagyon magas áldozatok árán, ezért szükség volt a kockázatok megosztására. Az 1997-es reform ezt tette, a Világbank ajánlásai alapján egy vegyes rendszert hoztunk létre, és mi ott voltunk a kezdetekkor a legjobbak között. Idő közben viszont a felelőtlen gazdaságpolitika miatt nem tudtunk az előnyökből részesedni, a sorozatos hibák pedig az egész rendszer fenntarthatóságát veszélyeztették. A 2008-ban kibontakozó világgazdasági válság viszont új feltételeket teremtett, a rendkívüli időszak pedig rendkívüli lépéseket követelt meg. A 13. havi nyugdíj elvétele, a nyugdíjkorhatár emelése, az indexálás megváltoztatása, valamint a korai nyugdíjazás szigorításai azt jelentik, hogy megfelelő idő áll rendelkezésre a reform folytatására. Csak reménykedhetünk, hogy a hibákból a politika és a társadalom is tudott tanulni, mert nem lenne jó még egy elvesztegetett 10 évet végigszenvedni.

2010. március 04. 10:32 | Portfolio

Látványosan többet takarítottunk meg tavaly (BAMOSZ)

A 2008-as év 21 százalékos vagyoncsökkenése után magára talált a hazai befektetési alapszektor 2009-ben, a kezelt vagyon közel 500 milliárd forinttal emelkedett, ebből pedig 130 milliárd származott a friss tőkebeáramlásból, tehát a növekedés nagyobb része a befektetéseken elért hozamokhoz kötődött. 2010-ben, ha nem is hasonló ütemben, de folytatódhat a tőkebeáramlás, azonban ehhez szükség van támogató befektetési környezetre is - mondta el Szalai Sándor, a BAMOSZ elnöke a mai napon tartott sajtómegbeszélésen. A BAMOSZ sajtótájékoztatójának második részében az Oriens ügyvezető partnere, Orbán Krisztián beszélt a görög adósságválság lehetséges hatásairól. Előadásából kiderült, hogy inkább politikai, mintsem gazdasági indokkal mentheti ki a görögöket az EU, hiszen az ország nem integrálódott annyira az unióhoz, mint például Spanyolország.

2010. március 03. 14:28 | Portfolio

Marco Polo néven indít tematikus alapot a Reálszisztéma

Magyarországon újszerű és egyedi befektetési lehetőséget mutatott be a Reálszisztéma Zrt., amellyel a hagyományos befektetési alapokhoz képest jóval nagyobb mozgástérrel rendelkező fedezeti alapok révén a kockázatmentes hozamokat meghaladó eredményeket céloz meg hazánk egyik legrégebben alapított alapkezelő társasága.

2010. március 03. 09:04 | Portfolio

Túl drága a gyógyszer? - Lobbizz a befektetőknél

Az amerikai AIDS Healthcare Foundation szerint túlságosan drága a Merck által forgalmazott Isentress nevű gyógyszer, és mivel nem hajlandó a gyógyszergyártó velük tárgyalni a kérdésben, ezért a vállalat befektetőihez fordultak segítségért. Két nagyobb állami nyugdíjalapot keresett meg az AHF, az összességében 12.6 millió részvénnyel rendelkező befektetőktől azt kérik, hogy gyakoroljanak nyomást a Merck-re, hiszen indokolatlanul tartják magasan az Isentress árát.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i