GDP

Pörög a dél-koreai gazdaság

A dél-koreai gazdaság hét éve legnagyobb ütemben nőtt az idei harmadik negyedévben. A hazai össztermék (GDP) 1,4 százalékkal nőtt a szeptember végéig tartó három hónapban a negyedévvel korábbihoz képest. A Reuters által megkérdezett elemzők szerényebb, 0,8 százalékos gazdasági növekedéssel számoltak.

Már a spanyol gazdaságot veszélyezteti a katalán balhé

Veszélybe kerülhet az eddig becsült gazdasági növekedés 2018-ban amiatt, hogy a katalán népszavazás bizonytalanságot hoz a gazdaságba - mondta a spanyol miniszterelnök-helyettes pénteken.

Vagy behúzza a kéziféket Magyarország, vagy nem lesz igaza az IMF-nek

Kismértékben javított a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzésén a Nemzetközi Valutaalap (IMF), mely még így is a piacnál és a kormánynál visszafogottabb bővülést vár. Az első féléves adatok ismeretében kijelenthető, hogy jelentős fékezésre lenne szükség a második félévben ahhoz, hogy bejöjjön a szervezet becslése.

Európa veszi hátára a világot, de ennek így is kellene maradnia

Tovább javultak a világgazdaság növekedési kilátásai, így az idén 3,5 százalékkal, 2018-ban pedig 3,7 százalékkal nőhet a GDP a tavalyi 3,1 százalékos ütem után - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán megjelent friss előrejelzéséből. A szervezet szerint a fejlett világban elsősorban az eurózóna lehet felelős a javulásért, míg a feltörekvő országok közül Oroszország növekedési kilátásait húzták fel, India viszont csalódást okozhat.

Nagyon bízik Európában a hitelminősítő

Az eurózóna gazdasága a következő két évben potenciális növekedési üteme felett bővülhet elsősorban annak köszönhetően, hogy a nagy tagállamok rákapcsolnak - olvasható a Moody's szerdán kiadott közleményében. A hitelminősítő szerint az idén 2,1, 2018-ban pedig 1,9%-kal nőhet a valutaövezet gazdasága.

Szaporodnak a vészjelzések a világ második legnagyobb gazdaságában

Bár az idei első félévben a vártnál jobban teljesített a kínai gazdaság, mégsem beszélhetünk trendfordulóról, jövőre ugyanis tovább lassulhat az ázsiai óriásgazdaság - állapítja meg friss helyzetértékelésében a Commerzbank. Elemzésük lényege, hogy a mintegy 150 ezer cégből álló állami vállalati kör egyre súlyosabb gazdasági és pénzügyi problémákat "rejt", de mivel a kínai vezetés a gazdasági növekedést mindenáron gyorsan akarja tartani, így ezeket az állami cégeket még tovább terheli a problémákkal, de mindez idővel vissza fog ütni. Közben az ingatlanbuborék szándékos hűtése olyannyira jól sikerült, hogy immár hónapok óta nincs áremelkedés az újlakások piacán, és ez, illetve az állami vállalatok egyébként is problémás helyzete együtt akár lavinát is elindíthat a gazdaság széles rétegeiben.

Az első reakciók a rosszabb magyar GDP-adatra

Negatív meglepetésként értékelik a szerda reggel közzétett második negyedéves GDP-adatot a hazai elemzők, azonban nagy aggodalomra nincs ok.

Rosszabb lett a magyar GDP-adat a vártnál

A második negyedévben 3,2%-kal nőtt éves alapon a magyar gazdaság, ami jócskán elmarad a Portfolio tegnap közzétett 4,0%-os elemzői konszenzusától, illetve érdemi lassulásnak számít az első negyedévi 4,2%-os ütemhez képest. Munkanaphatástól tisztítva 3,8%-os volt a bővülés, negyedéves alapon pedig 0,9%-kal bővült a gazdaság az első negyedévi 1,4% után. Érezhető lassulás történt tehát, amely mögött több ok is megnevezhető.

Kirobbanó formában kezdett a magyar gazdaság - Most jön még csak a java?

Három éve nem nőtt olyan gyorsan a magyar gazdaság, mint az idei első negyedévben éves összevetésben (4,2%-kal), de a Portfolio elemzői konszenzusa szerint ettől a gyors ütemtől elmarad majd kissé az a szám (4,0%), amit szerdán, azaz holnap reggel közöl a KSH. Szégyenkezni való azonban így sincs, hiszen az idei év átlagára 3,9%-os növekedést vetít előre a felmérésünk, és így elmondhatjuk, hogy ahogy telik az idei év, úgy válik egyre optimistábbá az elemzői kar. Azt a kormányzati optimizmust azonban továbbra sem osztja a felmérésünk, hogy az idei gyors növekedési ütemet jövőre még fokozni is tudja majd a magyar gazdaság (4,1%-ról 4,3%-ra gyorsulás): konszenzusunk szerint ugyanis "be kell érnünk" a tisztes 3,5%-os GDP-növekedéssel a választások évében.

Még soha nem úszott ekkora adósságban Amerika

Az Amerikai háztartások teljes adóssága legutóbb 2008-ban volt csúcson, most azonban új rekord született: 12,7 ezer milliárdra nőtt a kintlévőségük.

Pont olyan területre költött kevesebbet Magyarország, amire igazán kéne

Megtört a kutatás-fejlesztési ráfordítások emelkedő trendje a GDP-arányában, hiszen a KSH által minap közzétett statisztika alapján a 2015-ös 1,39%-ról 1,22%-ra esett vissza. Ez folyó áron 8,8%-os csökkenést jelent és ezzel párhuzamosan a kutatóhelyek száma is csökkent, de a ténylegesen kutatással foglalkozók létszáma növekedett.

Nemrég még a Szentlélekhez imádkoztak, mára Európa mintaállama lettek

Három éve sikerült állami mentőcsomaggal részben életben tartani a portugál Banco Espirito Santo pénzintézetet, mely az ország válságának ikonja lett. Most pedig a válság elmúlásának egyik ikonja, hiszen a gazdaság évek óta nem volt ilyen jó formában, mint most, miközben a kormány lassan elkezdhet gondolkodni a bank maradékának értékesítésén.

Megvan az első európai növekedési adat

A várakozásoknak megfelelő ütemben bővült a második negyedévben a francia gazdaság, az éves ütem viszont kiemelkedő volt.

Jó hír jött Amerikából a holnapi GDP-adat előtt

A vártnál lényegesen nagyobb ütemben emelkedett a tartós fogyasztási cikkek rendelésállománya júniusban az Egyesült Államokban - közölték csütörtökön. Mindez kedvező előjel a holnap megjelenő második negyedéves növekedési adat előtt.

Épp most húznak el mellettünk padlógázzal a románok

Már kijelenthető, hogy tartósan a közép-európai régió lehet Európa növekedési motorja, különösen Románia és Csehország okoz negyedévről negyedévre meglepetést. A román gazdaság esetében a legfontosabb kérdés az, meddig tartható fenn az erőteljes növekedési ütem, most ugyanis egyszeri tényezők is szerepet játszanak benne. Vagyis elsőre úgy tűnhet, hogy épp most húznak el mellettünk, azonban már figyelmeztetnek, hogy ha megint lazul a költségvetési fegyelem, akkor hamar újra behúzhatják a féket.

Eldőlt a nagy vita: árt az amerikai gazdaságnak a globális felmelegedés

Ha a szén-dioxid-kibocsátást nem sikerül csökkenteni, akkor a globális hőmérséklet minden egyes egy Fahrenheit (0,55 Celsisu-fok) növekedésével az amerikai gazdaság a bruttó hazai termék (GDP) 0,7 százalékát veszítené el, és minden további egy Fahrenheit növekedés többe kerülne az előzőnél - számolták ki amerikai kutatók.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.