Gulyás Gergely ezt azzal indokolta, hogy a kormány számára elfogadhatatlan, ha a forrásokat politikai szimpátia alapján osztják el.
Mi azt utasítjuk el, hogy ne az életszínvonal és a költségvetési teljesítmény számítson
- idézte a minisztert a Reuters.
Gulyás Gergely hozzátette: Magyarország kész elfogadni, hogy a többi tagállammal együtt arányos többletterhet vállalva nagyobb mértékben járuljon hozzá a büdzséhez a brit kilépés miatt és után. Ezt ma a többség elutasítja. Ha viszont a Brexit folytán a költségvetés főösszege csökken, akkor Magyarország csak ezzel arányos forráscsökkenést tud elfogadni.
Ha az EU gazdasági környezete hosszú távon kedvezőtlenné válik, Magyarországnak erősebb ösztönzőkre lesz szüksége a gazdaság fellendítésére
- mondta a politikus. Hozzátette: Magyarország tartani akarja magát a GDP-arányos egyszázalékos hiánycélhoz 2020-ban. A költségvetés mintegy 500 milliárd forint tartalékkal rendelkezik, ezt fel lehet használni a gazdaság további élénkítésére. - mondta Gulyás Gergely.
Emlékezetes, Matolcsy György MNB-elnök is arról beszélt a közgazdász-vándorgyűlésen, hogy nem elég a versenyképesség javítása, hanem egy általános konjunktúra-élénkítő program kell. Végi kell gondolni a költségvetési tartalék kérdését - tette hozzá Matolcsy, aki szerint lehetnek bajban különböző iparágak. "Ha ezek bajba kerülnek, nem elég a konjunktúra-élénkítés sem, hanem célzott, iparág-erősítő lépésekre van szükség."
Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány nem hozott döntést a Brexit újabb halasztásának megvétózásáról. Semmiféle döntés nem született ebben a kérdésben. A magyar miniszterelnök, csakúgy mint a többi kormányfő, szabad döntési joggal rendelkezik egy esetleges újabb Brexit-halasztás esetén, de kizárt, hogy Magyarország egyedül lépjen ebben az ügyben - mondta a miniszter.
Gulyás az interjúban a forint árfolyamának elmúlt hetekben látott alakulásáról is beszélt:
(Photo by Michael Debets/Pacific Press/LightRocket via Getty Images)

Súlyos beszállítói problémák miatt visszavágta terveit Európa legnagyobb repülőgépgyártója
Kevesebbet fognak idén szállítani.
Rekord összegért kelt el az orosz cári család számára készített rendkívüli dísztárgy
A Christie’s londoni aukcióján került kalapács alá a Fabergé-tojás.
Gerendai Károly: A Budapestre érkezők többsége nem a magas minőséget keresi
A magyar főváros még elmarad a régiótól.
Trendforduló a globális városfejlesztésben: így alakulhat át drasztikusan az épített környezetünk
Dános Pál, a KPMG Associate Partnerének cikke.
Videó: úgy néz ki, rést találtak az ukránok az orosz szörnyszülöttek páncélján
Szegény harckocsik évről évre több furcsa extrát kapnak, de ezek sem segítenek mindig.
A magyarok egyik kedvenc nyaralóhelye vezeti idén a világ legkedveltebb üdülőingatlan-országainak listáját
Spanyolország került a Property Finder friss "Vacation Score" rangsorának élére.
Keményen visszavágott Trump héjája, kioktatta XIV. Leó pápát: "kérem a Szentatyát, hogy álljon a történelem jó oldalára!"
A diplomácia ideje végérvényesen lejárt?
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


