Tőzsde

Ismét a tulajdonosok kedvére tesz a Nike

Nem kíván szakítani a Nike a korábbi évek szokásaival, így immár egymást követő 13. éve emelné osztalékát. Az osztalékfizetésre január 5-től kerül sor. A tervezett negyedéves osztalék évesítve 1,2 százalékos osztalékhozamot jelent.

Újabb őrület az Alibabánál

Az amerikai piacon hajtott végre 8 milliárd dollár összegű kötvénykibocsátást a tőzsdén nemrég debütált Alibaba, a kereslet óriási volt a papírok iránt, így a vállalat kínai cégként meglehetősen kedvező árazással tudott forrást bevonni - írja a Reuters.

Pert indított a Magyar Telekom a BTel ellen

Pert indított a Magyar Telekom a BTellel szemben, mivel az nem fizette meg a Telekommal fennálló szolgáltatási díjakat és annak járulékait.

Új nagytulajdonos az Enefiben

Az Enefi bejelentette, hogy a napokban történt lengyel gázmotor meghibásodás után az új eszköz november 27-én üzembe helyezésre kerül. A társaság emellett közölte, hogy a CRH Invest Kft. 10 százalék feletti befolyást szerzett a cégben.

Már majdnem estek az amerikai tőzsdék

Nem voltak túl jók az előjelek a mai piacnyitás előtt Amerikában, a vártnál jobb makrogazdasági adatok azonban ismét felfelé lendítették a világ vezető tőzsdéit. Ma elsősorban a technológiai szektor, a kiskereskedelem és az energiaszektor részvényei emelkednek.

Emelkedésre fogadtál? Itt egy jó hír!

Kifejezetten optimista a tőzsdei kilátásokkal kapcsolatban a Goldman Sachs, az elemzőház szerint a világ vezető tőzsdéi tovább emelkednek majd.

Az OTP kapta a legnagyobb pofont

A nyitást követően a nyugat-európai részvényindexek a tegnapi záróértékeik közelében tartózkodtak, ahogy a magyar tőzsde is. A folytatásban viszont az eladók ragadták magukhoz a kezdeményezést annak hatására, hogy rossz hír érkezett a német ipar állapotáról és stagnált a segélykérők száma az Egyesült Államokban. Idehaza az OTP teljesített a leggyengébben, amiben az is szerepet játszhatott, hogy a Raiffeisen csalódást keltő negyedéves számokat tett közzé.

Arany tündöklés majd összeomlás - Videó technikai elemzés

Legutóbbi aranyról szóló videónk egy a nagy zuhanás utáni lehetséges korrekcióról szólt, ami azóta is kibontakozóban van. A pozitív korrekció rövidtávon újabb lendületet vehet, majd egy kemény ellenállás újra lejtmenetre küldheti a nemesfém árfolyamát. Lehetséges forgatókönyvünk részletei kiderülnek az alábbi videóból.

Elbukott egy szabadalmi pert az Apple

Nem csak a Samsungot a szabadalmi harcok vesztese, de most az Apple-t is bírság megfizetésére kötelezte a texasi bíróság. A büntetés összege nem jelentős az Apple profitjához képest, hiszen kevesebb mint 24 millió dollárt kell kifizetnie a Mobile Telecommunications Technologies nevű cégnek egy, az 1990-es évek végén bejegyzett szabadalom kapcsán.

Nagy az öröm, de kell-e ettől tartani?

Az elmúlt hetekben látványos részvénypiaci rali bontakozott ki az amerikai tőzsdéken. Az RSI mutató értéke a túlvettséget jelentő zónába ért, miközben több szentiment mutató nyugalomról illetve optimizmusról árulkodik.

Bekeményít az MNB a botránycéggel szemben

Mint ahogy arra több cikkünkben is felhívtuk a figyelmet, a hazai tőzsdén jegyzett BTel az elmúlt hónapokban több alkalommal is elfelejtett kommunikálni a befektetőkkel fontos, a cég működésével, jövőjével, és a részvények értékével kapcsolatban fontos kérdésekben. Emiatt több alkalommal figyelmeztette a céget az MNB és a BÉT is, sőt több millió forintos büntetéseket is kiszabtak a BTelre. Úgy tűnik, az MNB türelme is véges, ma újabb felszólítást tettek közzé.

December 19. a BTel nagy napja

Rendkívüli közgyűlést tart december 19.-én a BTel, ahol többek között új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagokat választanak és döntenek a 2013. évi pénzügyi beszámoló, mérleg és 2014. évre vonatkozó negyedéves mérlegek, beszámolók elfogadásáról is.

Nagy a tét - A Wall Street egyik aranybányáját zárhatják be

A Goldman Sachs, a JP Morgan és a Morgan Stanley hatalmas kockázatot vállalnak fel azzal, hogy a fizikai olaj, a fémek és az energia piacán is jelen vannak - számolt be a Financial Times az amerikai szenátus jelentésére hivatkozva. Óriási környezetszennyezési balesetek és a nyersanyagpiacok manipulálásának potenciális lehetősége is a kockázatok közé sorolható. A Wall Street nagyon nem örülne, ha kitiltanák őket a fizikai nyersanyagpiacokról.

Értékes kutatási engedélyeket vettek el az INA-tól

A horvát gazdasági minisztérium ismét visszavonta az INA horvát olajvállalat kutatási engedélyeit a Száva folyó és Horvátország északnyugati környékén található földgáz- és kőolajlelőhelyekre - közölte tegnap a horvát olajtársaság.

Devizahiteles sokk és meglepő veszteség a Raiffeisennél (2.)

A vártnál csaknem harmadával kisebb, 119 millió eurós adózás utáni veszteségről adott számot a Raiffeisen Bank International. A harmadik negyedéves bevételi tételek jellemzően nagyobbak, a hitelezési veszteségek és működési költségek pedig alacsonyabbak lettek a vártnál.

Közösen vásárolna be Szlovákiában az MVM és a MOL

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és a MOL Csoport tagja, a Slovnaft a.s. 2014. november 19-én közös, nem kötelező érvényű ajánlatot tett a Slovenské Elektrárne a.s. (SE) 66%-os, az ENEL SpA. tulajdonában lévő részvénycsomagjának megvásárlására.

Nem lepte meg a befektetőket a Fed

Az ingatlanpiacról jó hírek érkeztek a délután folyamán, ennek ellenére az amerikai részvénypiac enyhe leértékelődést mutatott szerdán, a befektetők nem mertek elköteleződni a jegybank előző üléséről készült jegyzőkönyv megjelenése előtt. A publikálást követően egy kisebb ugrás látszott az árfolyamgrafikonokon, de alapvető változás nem állt be. Sőt, a kereskedés végére a részvényindexek is visszatértek a korábban látott szintekhez. A Nasdaq szenvedte el a legnagyobb leértékelődést, az index 0,6%-kal zárt alacsonyabban.

Veszik a részvényeket, mint a cukrot

A novemberben elkészített nemzetközi alapkezelői felmérés szerint a befektetők nyitottak a kockázatokra, a részvényeket felülsúlyozók nettó aránya 46%-ra emelkedett. Leginkább a japán részvénypiacon optimisták a profik, bár nagy kérdés, hogy mennyiben változott meg a véleményük a később meglepetést szolgáltató GDP adatok láttán - derül ki a Merrill Lynch felméréséből.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.