Tőzsde

Hét éve nem csinált ilyet a Samsung

Hét éve az első saját részvény vásárlását jelentette be a Samsung, a tervek szerint 2 milliárd dollárnyi részvényt vásárol vissza. A cég indoklása szerint a cél, hogy stabilizálják a részvények árfolyamát, ami 12%-ot esett idén és hogy több pénzt juttassanak vissza a részvényeseknek. A hírre a Samsung árfolyama csaknem 6%-ot erősödött.

Ha ezt tudják előre, biztos nem nyitnak ki a tőzsdék

Hiába záporoztak a makroadatok délután, az irányadó nyugati részvényindexek alig mozdultak. A piaci szereplők láthatóan kivárnak az amerikai Hálaadás előtt, aminek a hatására csütörtökön nem, míg pénteken rövidített kereskedés lesz csak a tengerentúlon. A magyar tőzsdén sem történt semmi említésre méltó, hacsak az nem, hogy az átlagtól jóval szerényebb forgalom volt tapasztalható.

Nyomul a Tesla! - Kettészakad az autóipar?

Egyre inkább úgy tűnik, hogy válaszút elé érkezett az autóipar, ahol mindenkinek el kell döntenie, hogy merre megy tovább: az elektromos vagy pedig a hidrogén hajtás mellett teszi le a voksát, ha alternatív hajtástechnológiáról van szó. Vannak, akik szilárdan ragaszkodnak eredeti elképzelésükhöz és szövetségekkel erősítik vezető pozíciójukat. Van, aki több vasat tart a tűzbe és természetesen vannak azok, akik vállalva a körhátrányt, inkább a biztosra mennek.

Ismét vette magát a Richter

A Richter bejelentette, hogy tegnap is vásárolta saját részvényeit a piacon, összesen 10 ezer darabot vettek, 3802 forintos átlagáron. November 14. óta a társaság összesen 145 ezer darab saját részvényt vett.

Most fordul a DAX? - Videó technikai elemzés

Az egymillió dolláros kérdés a tőzsdék világában úgy szól, hogy meddig tarthat még a piacok szárnyalása? Az alábbi videóban az elmúlt hetekben jó 1600 pontot repülő DAX indexet tekintjük át, a kifulladás jeleit kutatva. Hol törhet meg a DAX index lendülete? Videó elemzésünkből megtudja a részleteket.

Kisebb csalódást okozott a HP

Kisebb csalódást okozott a Hewlett-Packard tegnap közzétett negyedéves gyorsjelentésével. A szerverek és a személyi számítógépek értékesítései elmaradtak a várttól, és a bevétel nagyobbat esett, mint amire az elemzők számítottak. Az árfolyam kis eséssel reagált a negyedéves eredményekre, 0,6%-os mínuszban fejezték be a zárás utáni kereskedést a papírok.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

  • 2,5%-kal csökkentek az október végén zárult negyedévben a HP bevételei az előző év azonos időszakához képest
  • a bevétel 1,2%-kal teljesítette alul az elemzői konszenzust
  • a működési eredmény szintjén 5%-os volt növekedés, ami kis mértékben meghaladta az elemzői várakozásokat
  • a vállalati szegmens a bevételek csökkenésétől szenvedett a negyedévben, pedig ez a terület a menedzsment szerint a növekedés elsődleges hajtóereje
  • a PC-divízió bevételének dinamikája az előző negyedévi 12%-ról 4%-ra lassult

Hiába a jó adat, ez most nem számított

A hétfői záróértékek körül indult az Egyesült Államokban a kereskedés annak ellenére, hogy az európai tőzsdék napközben jól szerepeltek, és a harmadik negyedévben a várt felett bővült az amerikai gazdaság. A nap későbbi részében sem történt érdemi változás, így végül a hétfői zárószintek körül fejezték be a napot a benchmarkok.

Megint megbírságolták a botránycéget

Rájár a rúd a Business Telecomra, a társaságot az utóbbi hetekben az MNB már többször is megbírságolta. Most a BÉT szabott ki újabb, ezúttal 3 millió forintos büntetést, és felszólította a vállalatot korábbi közlemények pontosítására illetve újak közzétételére. Ha nem tesz eleget kötelezettségeinek a szolgáltató, úgy a tőzsde az értékpapírokat törölheti a terméklistáról.

Nagyot kapott az olaj

Mintegy fél óra alatt heves eladói nyomás bontakozott ki a nyersolaj piacán, a befektetők idegesek a csütörtökön kezdődő OPEC-ülés kimenetelét illetően.

Mindenkit lenyomtunk

Jó hangulatban telt a keddi kereskedés a nyugat-európai tőzsdéken, és a tegnapi alulteljesítést követően a hazai börzével ma nem tudták tartani a tempót a régiós társak. Itthon az INA-val kapcsolatban érkező hírre a MOL volt az egyik nyertes, de a Richter is hasonlóan jól szerepelt.

Résen kell lenni, mert bármikor jöhet a tőzsdei zuhanás!

Előbb-utóbb jön egy nagyobb korrekció a részvénypiacokon, azt azonban nehéz megmondani, hogy ez mikor következik be. Ráadásul nem csak egy nagyobb eséstől való félelem nyomaszthatja a befektetőket, azért sem könnyű a helyzetük, mert az alacsony kamatkörnyezetben kockázatmentesen már nem könnyű pénzt keresni. Lehetőségek azonban mindig vannak, még az olyan, a befektetők által kifejezetten utált részvénypiacokon is, mint az orosz. Boér Leventével, az OTP Alapkezelő portfolio managerével beszélgettünk.

Rendkívüli bejelentést tett a MOL (2.)

A MOL bejelentette, hogy a lehető legkorábban rendkívüli közgyűlést akar összehívni az INA-nál, melynek napirendje rendkívüli osztalékkifizetés lenne. A MOL javaslata 2 milliárd kuna kifizetéséről szól, ezzel gyakorlatilag a teljes eredménytartalékot felhasználnák. A hazai olajtársaság közleménye szerint arra reagál, hogy a horvátok ismét értékes koncesszióktól fosztották meg az INA-t. A horvát gazdasági miniszter időközben reagált a MOL döntésére, ami személy szerint meglepte őt.

Tegnap is vette részvényeit a Richter

A Richter bejelentette, hogy tegnap is vásárolta saját részvényeit a piacon, összesen 10 ezer darabot vettek, 3745 forintos átlagáron. November 14. óta a társaság összesen 135 ezer darab saját részvényt vett.

Most épp divatóriás akar lenni az Amazon

Európa legnagyobb fotóstúdióját építené meg Londonban az Amazon, miután tervbe vette, hogy a divatcikkek terén a vezető internetes kereskedelmi cég akar lenni. Az Amazon leginkább az elektronikai termékeiről és a médiatartalom-értékesítéseiről ismert, annak ellenére, hogy már 2008-ban nyitott egy ruhaboltot az Egyesült Királyságban.

1700 ember elbocsátását tervezi az ING

Az ING Groep 1700 fő elbocsátását tervezi a következő három évben, ugyanis tovább kívánja erősíteni egyébként is kiterjedt digitális hálózatát - írja a Wall Street Journal. Az ING-nek jelenleg 82 ezer alkalmazottja van, ebből 64 ezer a banki és 18 ezer a biztosítási üzletágban dolgozik.

Ma lesznek az MSCI-átsúlyozások

Ma lépnek életbe az MSCI november 6-án közzétett, féléves index-felülvizsgálata során bekövetkezett változások, ezek azonban a magyar tőzsdét most sem érintik. Az MSCI-sztori a likviditási többlet követelmények eltörlésével aligha lesz már érdekes a magyar piac számára, egyedül talán még a Telekom miatt érdemes nyomon követni a folyamatokat, a piaci kapitalizációs jelentős növekedésével ugyanis egy befektetők számára fontosabb indexbe kerülhetne vissza.

Bécsre figyeljünk a héten! (Quaestor)

November 27-én tárgyalóasztalhoz ülnek a kőolaj-exportáló országok, hogy döntsenek a kitermelés esetleges csökkentéséről. A szaúdi olajminiszter szerint összehangolt cselekvés lenne szükséges, vagyis az OPEC termelésének csökkentése mit sem ér, ha az OPEC-en kívülálló olajtermelők nem redukálják a termelésüket (pl. Norvégia, Oroszország, Mexikó).

Opciós szerződést hosszabbított a MOL

A MOL bejelentette, hogy lezárta az ING-vel a tavaly novemberben kötött, a társaság részvényeire vonatkozó opciós szerződést, majd a felek új opciós szerződést kötöttek.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.