Tőzsde

Tovább száguldott az OTP

Annak ellenére, hogy a keddi kereskedés első felében kissé pesszimisták voltak a befektetők a nemzetközi piacokon, kora délután látványosan javult a hangulat. A hirtelen jött optimizmus Putyin szavainak köszönhető, aki arról beszélt az orosz parlament összevont ülésén, hogy nem akarják feldarabolni Ukrajnát. A hírre a nemzetközi tőzsdéken és a magyar piacon is látványos rali indult.

Új gyárat épít a Volkswagen

A Volkswagen közel 800 millió eurós beruházást hajt végre Lengyelországban. A projekt keretében Poznan városa mellett építenek új gyáregységet, ahol a jövőben a Crafterek készülhetnek, az első darabok 2016 negyedik negyedévében gördülhetnek le a gyártószalagról - írja a Reuters.

A kecskeméti Mercedes-gyár hatodik sebességbe kapcsol (2.)

Májusban indul a harmadik műszak a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában, ezért további 500 dolgozót vesznek fel - jelentette be Frank Klein, a gyár igazgatója kedden Kecskeméten. A bővítés nem véletlen, a németek tavaly rekord eladást értek el, amiben meghatározó szerepe volt a kompakt szegmensnek, ami olyan modelleket foglal magában, mint az idehaza is gyártott B-osztály, illetve a kizárólag idehaza gyártott CLA.

Ez már az összeomlás? Nem, de már alakul

Néhány napos fellángolásoktól eltekintve, nagyon messziről nézve egyre több tőzsdei termékben látszanak a "fáradtság jelei", több feltörekvő ország részvényindexe, az emelkedést korábban vezető technológiai részvények és ipari fémek is több mint 20 százalékot estek az elmúlt hónapokban. Adódik a kérdés: beköszöntött a medve piac?

Ezek a bankok bukhatják a legtöbbet az orosz szankciókon

Az orosz tisztségviselőkkel szemben már életbe léptetett pénzügyi szankciókon túl radikálisabb lépések is elképzelhetőek, ha tovább súlyosbodik a krízishelyzet. Ezt, és a tőkepiaci lejtmenetet is figyelembe véve egyáltalán nem mindegy, melyik bankok rendelkeznek jelentős kitettséggel Oroszországban - írja a Reuters. Több európai pénzintézet mellett az OTP Bank is jelentős kitettséggel rendelkezik Oroszországban.

A gáláns ajánlat ellenére hoppon maradt a Volkswagen

A Scania visszautasította a Volkswagen kifejezetten gáláns ajánlatát, a németek így egyelőre nem tudják megszerezni az általuk még nem birtokolt részvényeket a svéd gyártóban. A hírek szerint a Scania független testülete azért döntött így, mert a Volkswagen által kínált vételi ár nem tükrözte a Scaniában rejlő hosszútávú fundamentális értéket - írja a Financial Times.

Meghirdette a CIG Pannónia a közgyűlését

Közzétette a CIG Pannónia a közgyűlési meghívóját, mely szerint a társaság az éves rendes közgyűlését április 18-án tartja.

Kötélhúzás Krím körül (QUAESTOR)

Ukrajna kapcsán Oroszország és a nyugat közötti viszonyt egymás szankcionálása alakíthatja a héten, amely az egyedi részvényárfolyamokat negatívan befolyásolhatja. Nem számítunk azonban arra, hogy ebből bármilyen lefelé mutató spirál alakulna ki. Nem gondoljuk, hogy a nyugat egységes szankciókat tud érvényesíteni Oroszország ellen, hiszen az számos szállal (űrkutatás, pénzügyi tranzakciók, energiaellátás) kötötte magához a nyugat-európai államokat, ezzel megosztva a NATO-t is.

A Bitcoin lett a nagybank veszte

A Mizuho bank is dühös bitcoinosok célkeresztjébe került, ugyanis a japán bankóriás vezette az MT Gox becsődölt BTC-tőzsde számláit - írja a Finextra.com. A Mizuhót eddig két perben állítjották pellengérre emiatt, dollármilliókat követelnek rajtuk.

Citi: továbbra is venni kell az OTP-t

Csökkentette a Citi az OTP részvényeire megfogalmazott célárát, a korábbi 5135 forintról 4730 forintra, az ajánlás azonban maradt vétel. A célárcsökkentést elsősorban az magyarázza, hogy a Citi az elkövetkező három évre jelentősebb mértékben rontotta profitvárakozásait.

Innen még 400%-ot emelkedhetünk?

Igen érdekes grafikont mutatott be legutóbbi stratégiai kitekintőjében a Raymond James szakértője, ami arra világított rá, hogy a mostani, immár 5 éve tartó bika piacban további jelentős emelkedési potenciál lehet, a tőzsdék innen akár még 300-400%-ot is emelkedhetnek. Persze kiemelte, hogy az ilyen ábrák félrevezetőek lehetnek.

Kieshet a sávból a font

Ma a GBPUSD mellett a Home Depot grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.

A Google-nek kellene megvennie az eBay-t?

A PayPal leválasztása helyett jobb lenne az eBaynek, ha felvásárolná a Google - fejtette ki a véleményét a Baird Equity Research elemzője. Ezzel egy valóságos internetes óriás jönne létre. A lépés mind a két fél számára jó lenne, nem is világos, hogy a milliárdos befektető, Carl Icahn miért nem ezt erőlteti - tette hozzá.

Felminősítették a Richtert

Csökkentette a Richter részvényeire vonatkozó célárfolyamát a UBS elemzője, mely a korábbi 4800 forintról 4700 forintra változott. Miután azonban az új célár is jelentősen felülmúlja a jelenlegi tőzsdei árfolyamot, a szakértő vételre javasolja a papírokat. A korábbi ajánlás semleges volt.

Mi lesz az OTP-vel a választások után?

Egyre közelebb kerülünk a parlamenti választásokhoz, így a Portfolio.hu a hagyományokhoz híven megkérdezte a hazai piacon aktív elemzőket és alapkezelőket az egyes választási kimenetelek lehetséges piaci hatásairól. Az összkép azt mutatja, hogy a szakértők véleménye nagyot változott 2010-hez képest, akkor szinte megváltásként tekintettek a Fideszre, míg most valamennyi Fidesz formáció esetén kedvezőtlen piaci hatásokkal számolnak. Egyedül a baloldaltól várnak pozitív tőzsdei hatásokat, ezt talán az magyarázhatja, hogy bíznak az ágazati különadók ilyen esetben történő kivezetésében, vagy legalább az adóterhelés mértékének csökkentésében.

Már nem kell félni az orosz-ukrán konfliktustól?

Az elmúlt napok esése után ismét jó a hangulat a világ tőzsdéin, a befektetők főként annak örülnek, hogy az ukrán helyzet nem romlott tovább, durva katonai konfliktustól egyelőre nem kell tartani. A nap folyamán kedvező amerikai makroadatok is napvilágot láttak, ezeknek is örültek a befektetők. Nem csak az orosz, de az európai és az amerikai részvényindexek is emelkednek ma, látható a megkönnyebbülés a tőzsdéken.

Raliztak a magyar blue chipek

A Krím-félszigeten népszavazást tartottak az Oroszországhoz történő csatlakozásról, ez egyértelművé tette, hogy a félsziget kiszakad majd Ukrajnából. A voksolást követően viszont nem indult újabb orosz katonai akció, ami jótékonyan hatott a nemzetközi és a magyar részvénypiacra egyaránt. A hazai blue chipek kivétel nélkül erősödtek, az OTP árfolyama közel 5 százalékot, míg a Richter árfolyama közel 6 százalékot ralizott.

Meghirdették a Rába közgyűlését

A Rába Járműipari Holding Nyrt. közölte: 2014. április 17-én 10:00 órakor tartja éves rendes közgyűlését a Rába Nyrt. Kereskedelmi Központjában (Hotel Konferencia, 9022 Győr, Apor Vilmos püspök tere 3.).

Indul a PannErgy miskolci beruházásának második szakasza

Az előzetes terveknek megfelelően elindította a Miskolci Geotermikus Projekt második fázisának kivitelezését a PannErgy. A beruházás célja a Miskolc Megyei Jogú Város Belvárosi -illetve Egyetemvárosi hőkörzetének geotermikus hővel történő ellátása - áll a társaság közleményében.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.