amerika

Balra rántaná a kormányt a leendő amerikai elnök, és húzná magával a világot is

2020. augusztus 31. 05:55 | Zsoldos Ákos

Balra rántaná a kormányt a leendő amerikai elnök, és húzná magával a világot is

Joe Biden immár hivatalosan is a demokraták jelöltje a novemberi elnökválasztáson, és a felmérések szerint sima győzelmet arathat Donald Trump felett. Biden gazdaságpolitikai programja kifejezetten baloldali: nagyvállalati adóemeléseket, magasabb állami újraelosztást, szigorúbb munkajogi szabályokat ígér, utóbbiakat a nemzetközi kereskedelemben is elvárná. Elsőre meglepőnek tűnik, de a Biden-program egyértelműen protekcionalista, az állami vásárlások során az amerikai termékeket részesítené előnyben, az ellátási láncokat pedig hazahozná a fejletlen országokból, és erre buzdítaná kereskedelmi partnereit is. Ha a program ígéretei teljesülnének, akkor Amerikának ritkán látott szociáldemokrata vezetése lenne, ezt azonban nem vehetjük előre készpénznek - a vállalások baloldali elemeit kompromisszumok eredményeképp vette át az egyébként centrista Biden, és a hangzatos baloldali elemek mellett kifejezetten kevés a konkrétum.

A demokraták törvényjavaslatban garantálnák, hogy megtartják a szavazást novemberben

2020. augusztus 19. 20:38 | Portfolio

A demokraták törvényjavaslatban garantálnák, hogy megtartják a szavazást novemberben

Az amerikai Képviselőház kongresszusi demokratái előterjesztettek egy törvényjavaslatot, amelynek értelmében a levélszavazatokat még aznap fel kéne dolgozni, valamint 25 milliárd dollárral növelnék a szervezet támogatását, valamint eltörölnék a hivatal új vezetője, Donald Trump szövetségese által hozott intézkedéseket - számol be a Reuters. A demokraták ezzel biztosítanák, hogy a szavazást akár levélszavazás formájában is meg lehet tartani. Donald Trump elnök korábban kivitelezhetetlennek nevezte a levélszavazást, és a választások elhalasztását vetette fel - holott ez a Kongresszus hatáskörébe tartozik, és még nem volt rá példa.

Kínaellenes összefogás formálódik a térségben, amelynek a világ 4 jelentős országa is a tagja lesz

2020. augusztus 11. 09:42 | Portfolio

Kínaellenes összefogás formálódik a térségben, amelynek a világ 4 jelentős országa is a tagja lesz

Az India és Kína közötti júniusi fegyveres konfliktus felgyorsítja India szemléletváltását, és a semleges pozícióból kimozdulva szorosabban integrálódhat a Quad nevű együttműködésbe, amelynek Ausztrália, Japán és az Egyesült Államok is tagja. Mindhárom országnak konfliktusokkal terhelt a kapcsolata Kínával, és utóbbi növekvő agressziója felgyorsíthatja a négyek együttműködését.

Áll a bál Amerikában: a két párt civakodása miatt késik a gazdaságvédelmi program, pedig nagy szükség lenne rá

2020. augusztus 07. 21:19 | Portfolio

Áll a bál Amerikában: a két párt civakodása miatt késik a gazdaságvédelmi program, pedig nagy szükség lenne rá

A második gazdaságvédelmi csomagról szóló, hetek óta tartó egyezkedések után az amerikai Demokrata Párt képviselői kompromisszumos megoldással álltak elő: amennyiben a republikánus kormány 1000 milliárd dollárral növelné a csomag összegét, a demokraták elfogadnák, és nem ragaszkodnának az eredeti javaslathoz képest kért további kétezer milliárdhoz. Donald Trump kabinetje gondolkodás nélkül elutasította a javaslatot, így már hetek óta csúszik a második gazdaságvédelmi program.

Feloldja Amerika a globális utazási korlátozást

2020. augusztus 06. 20:55 | Portfolio

Feloldja Amerika a globális utazási korlátozást

Ma jelentette be az amerikai kormány, hogy feloldják azt a márciusban bevezetett, globális egészségügyi ajánlást, amely azt tanácsolta az amerikaiaknak, hogy kerüljék a külföldi utakat a koronavírus miatt – írja a Reuters.

Több milliárdos vonta meg a támogatást Trumptól

2020. augusztus 03. 16:52 | Portfolio

Több milliárdos vonta meg a támogatást Trumptól

Több olyan milliárdos van Amerikában, aki 2016 után 2020-ban már nem támogatja Trump kampányát. Van köztük olyan, aki csalódott az elnökben, többeknél pedig egyelőre nem ismert a döntés háttere. Trumpnak persze így is maradtak milliárdos támogatói.

Hivatalos: tényleg megvenné a Microsoft a TikTokot

2020. augusztus 03. 09:03 | Portfolio

Hivatalos: tényleg megvenné a Microsoft a TikTokot

Folytatja a tárgyalásokat a Microsoft a TikTok felvárlásáról – erősítette meg a cég, most először hivatalosan. A megbeszélések az amerikai kormánnyal együttműködésben zajlanak, az amerikai szoftveróriás szeptember 15-ig kapott időt a megállapodás tető alá hozására.

Elkezdték venni a családi házakat az amerikaiak a koronavírus miatt

2020. július 24. 18:13 | MTI

Elkezdték venni a családi házakat az amerikaiak a koronavírus miatt

Az elemzők által vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júniusban, ami részben az alacsony jelzálogkamat következménye, de szerepet játszik az is, hogy a koronavírus-járványtól tartva megindult a városlakók kiköltözése.

Részletes keresés