biotechnológia

Koronavírus: járványgócban Magyarország

Koronavírus: járványgócban Magyarország

Röst Gergely járványmatematikus számba vette a magyar koronavírus-járvány kialakulásának okait, a közép-európai trendfordulót, és a lehetséges folytatást. Az Egyesült Államokban mától már 5 éves kortól oltják a gyerekeket. A koronavírus hírei percről percre.

Koronavírus: indul az oltás 5-11 év között az Egyesült Államokban

Koronavírus: indul az oltás 5-11 év között az Egyesült Államokban

November elején megkezdhetik az Egyesült Államokban az 5 és 11 év közötti gyermekek beoltását az amerikai Pfizer gyógyszeripari és a német BioNTech biotechnológiai vállalatok által közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinával - jelentették be szerdai sajtótájékoztatójukon a Fehér Ház egészségügyi szakemberei.

Új kínai vakcinát teszteltek, a gyártó elégedett

Új kínai vakcinát teszteltek, a gyártó elégedett

A Clover Biopharmaceuticals nevű kínai biotechnológiai vállalat közölte, hogy az általa kifejlesztett, fehérjealapú oltóanyag hatékony védelmet nyújt a koronavírus több variánsával szemben - számolt be a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap csütörtökön.

Megszólal a hírvivő: ez az antiallergiás orrspray életeket menthet meg, és a vírus terjedését is gátolhatja

Megszólal a hírvivő: ez az antiallergiás orrspray életeket menthet meg, és a vírus terjedését is gátolhatja

Jelentős részben magyar kutatókra épül az a csapat, amely több laboratóriumi kísérletben megállapította, majd fázis-2 klinikai vizsgálatokkal támasztotta alá, hogy az azelasztint tartalmazó orrspray több szempontból is hatásos lehet a koronavírus fertőzés ellen. Nagy Eszter, a bécsi központú CEBINA biotechnológiai cég alapítója vezeti ezt a csapatot. A Portfolio-nak adott interjújában a legutóbb bemutatott, 90 koronavírus-fertőzöttet bevonó fázis-2 vizsgálat eredményeire hivatkozva azt nyilatkozta, hogy azok prediktálják a hatóanyag hatásosságát a vírus ellen, vagyis gátolja a vírus terjedését a fertőzés korai szakaszában, amivel életeket lehet menteni. Leszögezte ugyanakkor, hogy bizonyítani egy gyógyszer hatásosságát csakis fázis 3 vizsgálatban lehet, amelybe több száz, vagy ezer pácienst vonnak be. Ennek előkészítését már elkezdték egy német gyógyszergyártóval. Veszélyhelyzeti engedélyt (mint a vakcinák) pedig nem kapott, így az egyének döntése marad, hogy ezzel a plusz eszközzel védekeznek-e a fertőződés ellen. Ez az oka annak, hogy bár Magyarországon is népszerűvé vált az azelasztint tartalmazó spray vásárlása a patikákban, nem érdeklődnek iránta tartósan tömegek, hanem különböző - az oltóanyag hatásossága szempontjából kedvező - fejlemények mozgatják a gyógyszer iránti keresletet. A kutató azt is elárulta nekünk, hogy a hatóanyag a vírus minden eddig tesztelt variánsa, így a most domináns delta ellen is hatásos a vizsgálataik szerint.

Két gyógyszercég, amelyekre érdemes lesz odafigyelni augusztusban

Két gyógyszercég, amelyekre érdemes lesz odafigyelni augusztusban

A biotech szektort leginkább az acélidegekkel rendelkező befektetőknek szokták javasolni, kifejezetten volatilis, változékony miliőről van ugyanis szó az iparág esetében. Az orvosi és gyógyszeripari kutatás egyszerre jár magas általános költségekkel és hosszú évekig tartó kutatási idővel, amely kombináció miatt a befektetőknek rendkívül megfontoltnak és türelmesnek kell lenniük, és gyakran akár 5-10 éves időkeretekkel kell számolniuk addig, amíg révbe nem ér egy-egy kiszemelt vállalat - vagy éppen egyáltalán nem jön össze a történet, és a részvény kiválasztásába fektetett energia és természetesen a tőke is odavész. De ha egy biotech vállalat egyszer piacra dob egy új gyógyszert, ami egy jelentős betegbázis igényeit elégíti ki valamilyen úttörő módon, akkor akár többszörösen is megtérülhet a befektetett tőke és idő. Cikkünkben két olyan, kifejezetten alacsony piaci értékkel rendelkező vállalatot nézünk most meg, melyek gyógykészítményei az amerikai Élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet engedélyeztetésére vár.

A géndopping lehet az új csodaszer a sportban?

A géndopping lehet az új csodaszer a sportban?

Az edzők mindig is tudták, hogy különleges sportteljesítmény eléréséhez különleges adottságok is szükségesek, ma már azt is tudjuk, hogy ez a genetikának köszönhető. Egyes kutatások szerint akár 80%-ban is meghatározhatja a sportsikereket a genetika. Jelenleg legalább 200 génvariánsról tudjuk, hogy hatásuk van a sportteljesítmény különböző aspektusaira és ez a szám a jövőben nagymértékben emelkedni fog. Az izomrostjaink genetika által meghatározott típusa determinálja például, hogy inkább gyors, nagymértékű erőfeszítésre, sprintszámokban való versenyzésre vagy lassabb, de tartósabb erőkifejtésre, maraton típusú versenyekre vagyunk alkalmasak.

Biotech: szárnyal a meglepetések ágazata

Biotech: szárnyal a meglepetések ágazata

A múlt héten tovább folytatódott az egészségügyi szektor menetelése. Az eddigi cikkek és híradások inkább a gyógyszergyártók és a szolgáltató cégek szerepét emelték ki, pedig van a szektoron belül még egy olyan ágazat, ami nemcsak szignifikáns mértékben hozzájárul a jó teljesítményhez, de már csak jellegéből adódóan is számos izgalmas és ígéretes részvényt tartalmaz. A biotechnológia az évszázad egyik legfontosabb tudományága és az ebben utazó vállalatok egy része előtt elképesztő növekedés áll. A patikamérleg másik ágán nagyon erős kockázatok vannak: nemcsak a technológia, hanem a hosszadalmas engedélyeztetési eljárások és a fejlesztések monetizálási kérdőjelei kapcsán is. Ezért a piaci reakcióknak kiemelt szerepe van, így érdemes a leginkább érdekes papírokat a technikai elemzés szemszögéből is megvizsgálni.

Koronavírus: újabb vélemény jött, miszerint nem lesz még idén vakcina

Koronavírus: újabb vélemény jött, miszerint nem lesz még idén vakcina

Nincs rá biztosíték, hogy még idén elérhető lesz a koronavírus-vakcina, senki nem tud garantálni semmit – nyilatkozta a CNBC-nek egy, az oltóanyagon dolgozó amerikai biotechnológiai cég, az Emergent Biosolutions vezérigazgatója. Az elmúlt napokban többen hangot adtak véleményüknek, köztük a WHO is, miszerint nem valószínű, hogy 2021 előtt lesz oltás a koronavírus ellen.

5 részvény, amivel rommá kereshetted magad a koronavírus-járvány alatt

5 részvény, amivel rommá kereshetted magad a koronavírus-járvány alatt

Leolvadtak a világ tőzsdéi a koronavírus-pánik miatt az elmúlt hetekben, mégis akadt néhány részvény, amivel degeszre kereshették magukat a befektetők. Ha belenyúltunk 1-1 olyan gyógyszeripari vagy vegyipari cégbe, ahol gyártanak a Covid-19 elleni védekezéshez szükséges eszközöket, gyógyszereket, akár több száz százalékos hozamot zsebelhettünk be rövid idő alatt. Megnéztünk ötöt azok közül a cégek közül, melyeknek részvényeivel igen jelentős hozamokat lehetett elérni az elmúlt hónapokban.

Biotechnológiai épületszárnnyal bővül az ELTE

A Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központok kialakítására nyújtott, illetve egyéb magyar költségvetési támogatásból egy sokfunkciós, biotechnológia fókuszú épületszárnnyal bővülhet az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi kampusza - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.

Magyar egészségügyi startup nyert európai díjat

Nagyszabású startup-versenyt rendeztek pénteken Budapesten, a kelet-közép-európai, valamint a dél-európai régió innovatív vállalkozásai gyűltek össze az Európai Innovációs és Technológiai Intézet eseményén. Hét kategóriában díjazták a versenyzőket, akik a magyar fővárosban igyekeztek meggyőzni a szakmai zsűrit. Az InnoStars Awards harmadik helyezettje a hazai HepC Zrt. lett.

Jövőre törzskönyvezhetik a Richter új készítményét

a biotechnológiai úton előállított, a kemoterápia mellékhatásainak orvoslására szolgáló, pegfilgrastim hatóanyagú készítményük hatósági regisztrációja a várakozások szerint jövő év elején zárul le az Európai Gyógyszerügynökség eljárásában - fejtette ki Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója a Medicines for Europe csütörtöki konferenciájának sajtóbeszélgetésén.

Megvették a világhírű magyar biotech-céget

A Citoxlab Group megvásárolta a biotechnológiai szektorban érdekelt magyar Solvo Zrt. közel 90%-os részesedését - jelentette be a transzporter fehérjék vizsgálatában globális piacvezető hazai vállalat. Az alapító tulajdonos-menedzsment azonban nem szállt ki teljesen a cégből, 10%-os részesedésük maradt, és a vállalat vezetésében sem történik változás.

Pest megyei cégek, figyelem! - 17 milliárdos pályázati lehetőség nyílt

Egy 17 milliárd forintos keretösszegű pályázat nyílt meg új digitális gyártástechnológiai, agrárinnovációs- és biotechnológiai fejlesztési programok megvalósítására - jelentette be a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal. A pályázaton a közép-magyarországi vállalkozások konzorciumvezetői szerepvállalása fontos feltétel, amelyeknek így kutatóhelyekkel és felsőoktatási intézményekkel kell összefogniuk. Egy másik, a magyar tudomány eredményeinek nemzetközi láthatóságát erősítő pályázat is megjelent 1 milliárd forintos keretösszeggel.

Széttépik a biotech részvényeket Trump győzelmére

Masszívan elkezdték venni a befektetők a biotechnológiai részvényeket Trump győzelmének hírére, a Nasdaq Biotechnology index az amerikai piacnyitás előtt 6 százalékkal ugrott meg, jelenleg pedig 7 százalék feletti emelkedést mutat.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.