December 23-ától sorra törölni kezdte a Youtube a kriptodevizákról szóló videókat. A videómegosztó oldal magyarázatnak annyit küldött az érintetteknek, hogy „veszélyes és kártékony” tartalmat gyártanak, de nem tért ki részletesebben arra, hogy miért szállt rá az alternatív devizákra.
Már majdnem 50%-ot esett az éven belüli 11800 dolláros csúcsáról a bitcoin, a Chainalysis elemzőcég szerint pedig nem várható trendforduló a következő hónapokban sem. Az elemzők arra számítanak, hogy a kriptodeviza árfolyamát folyamatosan lejjebb fogják nyomni a PlusToken, egy bedőlt, mintegy 2 milliárd dolláros kínai piramisjáték befektetői, akik szabadulni próbálnak tokenjeiktől – írja a Bloomberg.
Vádat emelt az amerikai ügyészség a BitClub Network nevű kamu kriptopénz-bánya öt üzemeltetője ellen, akik a törvényszéki dokumentumok szerint mintegy 722 millió dollárnyi tőkét gyűjtöttek befektetőiktől – írja az NBC News. A piramisjátékosokról kiderült az is, hogy "ostoba MLM-eseknek" és "idiótáknak" nevezték befektetőiket belső levelezésükben.
A kora esti-esti órákban határozott emelkedést mutatott a bitcoin és jelenleg 7600 dollár körül, 7% feletti pluszban jár az árfolyama, így a jelek szerint a hétfőn elért féléves mélypontról látványos felpattanás indult.
Hatalmasat esett a bitcoin, a kriptodeviza árfolyama a hétvégi, több mint 10 százalékos lejtmenet után hathónapos mélypontra zuhant hétfőn, az esés a Bloomberg szerint részben a kínai hatóságok szigorúbb hangvételű üzeneteinek volt betudható.
Egy új tanulmány szerint egyetlen, nagy játékos manipulálta a bitcoint két évvel ezelőtt, amikor a kriptodeviza árfolyama közel 20 000 dollárig emelkedett.
A kínai elnök támogató nyilatkozata és a bitcoin szárnyalása után a befektetők a rávetették magukat a blockchain-technológiával összefüggésbe hozható részvényekre, majd a heves árfolyam elmozdulásokat látva a kínai állami média igyekezett lehűteni a kedélyeket.
Hszi Csinping, Kína elnöke arra kérte országának népét, hogy kezdjenek el jobban foglalkozni a megosztott főkönyvi technológiával és a szavai nem találtak süket fülekre: csak az idei évben eddig 506 új blockchain-projtektet jegyeztek be a kínai Kibertér Adminisztrációs Hivatalánál – derül ki az intézmény bejelentésével.
Több hangsúlyt kellene fektetniük Kína kereskedelmi bankjainak a bitcoin mögötti technológia, a blockchain adaptációjára – nyilatkozta a kínai jegybank technológiai igazgatóságának vezetője Sanghajban a Reuters beszámolója szerint.
Úgy tűnik, beigazolódott, hogy a kriptopénzek mégsem teljesen lufi módon viselkednek, hanem az árfolyamuk függ bizonyos fundamentális tényezőktől. Egy friss kutatásban 5 jelentős kriptopénz esetében mutatták ki, hogy a blokkláncuk biztonsága, illetve az elterjedtségük mértéke nagyban befolyásolja az árukat. Ez a modell egyben arra is magyarázatot ad, hogy a bitcoin 2017-es szárnyalása után miért volt törvényszerű az erőteljes visszaesés: egyszerűen nem fejlődött még annyit a rendszer, mint amennyire megdrágult. Korábban itt, a Portfolio Prof hasábjain is hangsúlyoztuk, hogy milyen nagy szükség volna a kriptopénzek fundamentális elemzésére, immár pedig végre az akadémiai szféra is így gondolja.
A Facebook magáévá tette a kriptopénzek forradalmi szellemét, és ha a szabályozók nem vetetik el, akkor hamarosan megszülethet a Libra. A sajtóban csak a Facebook szuperpénzének nevezett technológia valójában sokkal egyszerűbb megoldást kínál a digitális pénzek kihívásaira, mint a Bitcoin vagy az Ethereum. Egy központosított modellben működne, ahol eleinte csak egy szűk csoport felügyelné a tranzakciókat, ezzel teljesen szembemenve a Satoshi Nakamoto által képviselt értékekkel. A többségnek ugyanakkor ez valószínűleg nem lesz ellenére, a Libra pedig nagyon erős rajttal indulhat, hiszen kapásból ott lesz a számára 2,4 milliárd facebookozó. A kriptopénzek sikerében óriási szerepet játszik a mögöttük álló közösség, a jobb technológia önmagában nem feltétlenül nyer. Mindebből viszont mégsem következik, hogy a Libra veszélyt jelentene az olyan típusú kriptopénzekre, mint amilyen a Bitcoin. Az alábbiakban részletesen átbeszéljük, hogy pontosan milyen is közöttük a viszony.
Az elmúlt hónapokban több olyan hír is napvilágot látott, amely új pénzforgalmi szolgáltatók feltűnéséről szól. Ilyen volt többek között a Facebook bejelentése a Libra létrehozásáról, amelynek kapcsán számos, a pénzügyi szolgáltatásokat kevésbé ismerők számára nehezebben érthető, fogalom és kifejezés is felmerült. Cikkünk célja, hogy áttekintse, hogy ezen új piaci szereplők megjelenése hogyan formálhatja át a pénzforgalmi piacot globális és nemzeti szinten, továbbá hogyan befolyásolhatja a bankszektor, valamint a lakossági és vállalati ügyfelek életét. Emellett segítünk értelmezni, hogy mi áll a kriptopénz, blockchain, mobiltárca, elektronikus pénz kifejezések mögött. Bár az új szereplők megoldásainak számos egyéb jegybanki (pl. monetáris politikai, pénzügyi stabilitási, digitalizációs) vetülete van, jelen cikkünkben csak a pénzforgalmi szempontokat vizsgáljuk. E cikk szerzői az MNB munkatársai.
Az év elején sokan temették a bitcoint, azonban a kriptodeviza a hatalmas tavalyi zuhanása után szép lassan magára talált és az árfolyam április végétől június végéig valósággal szárnyalt. A nyár folyamán azonban megtört a lendület, majd heves csapkodás kezdődött. Szeptemberben úgy tűnt, hogy folytatódhat az emelkedés, a bitcoin azonban szeptember végén hatalmasat zuhant. Az esés mögött álló lehetséges okok mellett megnéztük, hogy mit mutat a grafikon és merre mehet az árfolyam.
A Facebook nagyon trükkösen kitalálta, hogy milyen kriptopénzzel hódítsa meg a világot. Úgy alakította ki ugyanis a Librát, hogy az egy elapadhatatlan, kockázatmentes pénzcsapként szolgáljon az idők végezetéig. Konzervatív becslésünk szerint minimum dollártízmilliárdok folyhatnak majd be a Libra-tartalék tulajdonosai zsebébe azáltal, hogy a Facebook pénze nem fizet kamatot a tulajdonosainak, míg a felhasználók által befizetett tartalékon még óvatos portfóliókezelés mellett is több százalékos hozam jöhet létre. Ha a globális pénzmennyiségnek akár csak a töredéke kerül át Librába, akkor is iszonyú nagy nyereségről van szó, amin érdemes elgondolkozni. Ezt tesszük most mi is ebben a cikkben.
„Vedd meg” – ezzel válaszolt Mark Yusko, veteran hedge fundos a CNBC riporterének, amikor arról kérdezte, hogy érdemes igazítani a bitcoin-kitettséget most, hogy ismét 8000 dollár alá esett a virtuális deviza értéke.
Csak idén eddig 4,26 milliárd dollárt (kb. 1285 milliárd forintot) loptak el különféle kriptodeviza tőzsdékről és tárcákból – derül ki a CipherTrace friss tanulmányából. A bűnözők közül sokakat letartóztattak, de volt, aki megúszta, megnéztük a Business Insider gyűjtése alapján, melyek voltak az idei év legnagyobb kriptodeviza-botrányai.
A befektetési iparág lépéseket tett annak érdekében, hogy az amerikai értékpapírfelügyeletet (SEC-et) meggyőzze egy kriptopénzes ETF (tőzsdén kereskedett alap) elindításáról – árulta el a SEC elnöke a CNBC-nek.