2021. november 05. 08:45 | Portfolio
New York új polgármestere bitcoinban kéri a fizetését
Eric Adams, New York City megválasztott polgármestere bitcoinban kéri az első három havi fizetését – írja a New York Post.
2021. november 05. 08:45 | Portfolio
Eric Adams, New York City megválasztott polgármestere bitcoinban kéri az első három havi fizetését – írja a New York Post.
2021. november 04. 21:11 | Portfolio
Mindhárom vezető amerikai index tegnap új történelmi csúcsra emelkedett a Fed kamatdöntését követően, melynek keretében a jegybank bejelentette az eszközvásárlási programjának visszavágását, azonban közölte, hogy a kamatemelés addig nem lesz terítéken, amíg foglalkoztatottság nem éri el a kívánt szintet. Ezek után az ázsiai tőzsdéken is többnyire pozitív hangulat uralkodott csütörtökön, és Európában is emelkedés látszik, a DAX és a BUX is új történelmi csúcsot döntött ma. Mindemellett úgy tűnik, hogy a kamatdöntés utáni eufória elillant csütörtökre az USA-ban, hiszen nincsen határozott irány a tőzsdéken.
2021. november 04. 14:17 | Portfolio
Miami polgármestere, Francis Suarez vállalta, hogy a következő fizetését teljes egészében bitcoinban veszi fel, ezzel ő lett az első ismert amerikai politikus, aki ilyen lépésre szánta el magát.
2021. november 03. 13:14 | Portfolio
A Goldman Sachs elemzésében arról írt, hogy az ethereum jelenleg fordulópontnál állhat és most dől, el hogy a történelmi csúcsra vezető rali kifullad, vagy újult erővel dübörög tovább. Ha a Goldman feltételezése igaznak bizonyul, és az erősödő inflációs várakozásokkal együtt az ethereum árfolyama is tovább szárnyal, akkor két hónapon belül a 8000 dollár dollárt is elérheti a jegyzés, ami 75 százalékos ralinak felelne meg a mostani szintekről.
2021. október 31. 18:47 | Portfolio
Megveszi a CoinCash a MrCoin márkát - jelentette be Mogyorósi Attila, a CoinCash vezérigazgatója.
2021. október 31. 10:39 | Portfolio
Az egyik legtrendibb sztárbefektető, Cathie Wood sokkolta a közvéleményt az 500 ezer dolláros Bitcoin-árfolyamjóslatával. Az öt éves időtávon is nagyon merész várakozás kapcsán a Yaho Finance szedte össze a legalapvetőbb befektetési lehetőségeket.
2021. október 29. 22:00 | Portfolio
Tegnap a vállalati gyorsjelentések által fűtött ralival új csúcsra emelkedett az S&P 500 és a Nasdaq is, azonban a zárás után lefordultak a határidős indexek, miután az Apple és az Amazon is a vártnál gyengébb negyedéves számokat közölt, amelyek a pénteki kereskedésben is rányomják a bélyegüket a kereskedés hangulatára. Európában emellett szintén rossz volt a hangulat pénteken, viszont a magyar tőzsde emelkedéssel tudott zárni, részben a Richter jó teljesítményének köszönhetően.
2021. október 29. 10:31 | Portfolio
A Netflix dél-koreai sorozata, a Squid Game világszerte hatalmas siker, és most már a saját márkájú kriptovalutája is van, a squid token (ticker: SQUID) amely hatalmas árfolyamrobbanással indult.
2021. október 28. 17:12 | Portfolio
Az elmúlt napok esése után úgy látszik, hogy megérkeztek a vevők a kriptovaluták piacára, a bitcoinnal együtt raliznak az altcoinok is.
2021. október 28. 09:26 | Portfolio
Volt legalább egy olyan eszközkezelő, amelyet az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet arra kért, hogy hagyja el egy tőkeáttételes bitcoin ETF-re vonatkozó terveit - írja a Wall Street Journal az ügyet ismerő forrásra hivatkozva.
2021. október 28. 08:19 | Portfolio
A salvadori kormány szerdán további 420 bitcoint vásárolt - közölte Nayib Bukele elnök a közösségi médiában.
2021. október 27. 18:35 | Portfolio
Új kedvence van a kriptovalutákban pörgő befektetőknek, egy mém token, a shiba inu árfolyama csak októberben közel tízszeresére emelkedett, és jelenleg már közel 27 milliárd dolláros piaci értékkel a 11. legnagyobb kapitalizációjú kriptovaluta, annyit ér, mint az OTP, a Mol és a Richter együttvéve.
2021. október 27. 17:34 | Portfolio
Egy hete történelmi csúcsra emelkedett a bitcoin árfolyama, az öröm azonban nem tartott sokáig, másnap elindult az esés, ami kisebb megszakításokkal azóta is tart, a mai mínusszal a bitcoin árfolyama már 13 százalékot esett a rekordszintről, magával rántva az altcoinokat is.
2021. október 26. 11:00 | Portfolio
A kriptovilág szereplői hosszú évek óta várták már, hogy elindulhasson az első amerikai bitcoin ETF, amire végül múlt héten sor is került. Persze tudjuk, hogy ez határidős ETF és az igazi nagy dobás egy spot bitcoin alapú ETF lenne, de egyelőre arra még várni kell. Mindenesetre a bitcoin árfolyama a hype közepette új történelmi csúcsra került, pont az ETF indulásának napján, azonban nem mindenki van arról teljesen meggyőződve, hogy a rali az ETF indulásának hatására történt. A JP Morgan például amellett érvelt, hogy amit a bitcoin piacán láttunk az elmúlt hetekben-hónapokban, az sokkal inkább a kriptovaluta inflációs fedezeti eszközkénti mivoltából ered, sem mint az első amerikai ETF indulásából.
2021. október 26. 08:53 | Portfolio
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója tegnap elmondta, hogy a kriptovaluta-térben a bitcoin, a dogecoin és az ethereum a három egyedüli kriptopénz, amikkel személyesen rendelkezik. Emellett egy történetet is megosztott arról a milliárdos, hogy miért kezdett eleinte érdeklődni az "emberek kriptója" iránt.
2021. október 23. 18:30 | Portfolio
Az nem új dolog, hogy a lakossági befektetők imádják a kriptodevizák világát, a magas kockázatuk ellenére elképesztő pénzek áramlanak ebbe a befektetési őrületbe, amit egyébként már sok piaci szereplő lufinak tart. Újabban azonban komolyabb játékosok is megjelentek a pályán: a kockázatitőkések mellett a gazdagok pénzét kezelő bizalmi vagyonkezelők, a milliók nyugdíjáért felelő nyugdíjalapok és a nagy alapkezelők is rákaptak a kriptopénzekre.
2021. október 21. 22:06 | Portfolio
Csúcsközelben az amerikai részvényindexek, alapvetően az európai tőzsdéken is jó a hangulat, a bitcoin történelmi csúcson, mi ronthatja el a hangulatot? Például az Evergrande, most újra erre figyelnek világszerte a befektetők, a rossz hír most az, hogy a súlyosan eladósodott kínai ingatlanfejlesztő nem tudta értékesíteni leányvállalatát, vagyis nem jut friss forráshoz, amiből ki tudná fizetni a kötvényei után esedékes kamatokat. A napot végül az S&P 500 új csúcson zárta, a Dow viszont ha minimálisan is, de veszített értékéből.
2021. október 21. 15:43 | Portfolio
Nem unatkoztunk mostanában a főbb devizapárok, vagy a kriptovaluták gyors árfolyammozgását látva. Az euró például bő egy éves mélypontra süllyedt a dollárral szemben. A forint egy kulcsfontosságú ellenállás közelében van. A bitcoin ezen sorok írásakor pedig egy paraszthajszálra van mindenkori maximumától. Ezek pedig még korántsem jelentik az összes izgalmas befektetési, illetve spekulatív pozícióra vonatkozó lehetőséget. Ezért a mostani webináriumon átnézzük a fontosabb devizák és kriptovaluták helyzetét a technikai elemzés segítségével.
2021. október 21. 14:09 | Portfolio
Egymás után dőlnek a rekordok a kriptovaluták piacán, tegnap a bitcoin, ma pedig a piaci érték alapján második számú kriptovaluta, az ethereum árfolyama emelkedett új csúcsra.
2021. október 21. 10:55 | Portfolio
A vártnál is nagyobb befektetői érdeklődés övezi az első, amerikai tőzsdén jegyzett bitcoin határidős befektetési alapot, a forgalom szűk másfél nap kereskedés után már meg is haladta az egymilliárd dollárt. A bitcoin ETF-et övező elképesztő lelkesedés új történelmi csúcsra repítette a legjelentősebb kriptovalutát, és ez még nem minden: a befektetők két másik kibocsátásról is várhatják a bejelentéseket, ezen határidős alapok kereskedése várhatóan a következő héten indulhat el.
A balti állam szerint egyértelmű, ki a tettes.
Egy dolog kell hozzá.
Azt ígéri, a béke hangja lesz.
Azt is elárulta, ezt miből szűrte le.
Fennáll az esélye, már ha nem jutnak dűlőre.
Szerinte az elnök valódi zsarnokként viselkedik.
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Bár maradtak még kérdőjelek.