Tegnap a demokratákhoz ezer szálon kötődő Kennedy család számos tagja bejelentette, hogy Joe Biden hivatalban lévő demokrata párti elnököt támogatják az Egyesült Államok idei választásán. A Kennedyk mindezt annak ellenére tették, hogy egyik testvérük, Robert F. Kennedy Jr. függetlenként aktívan kampányol Biden és a várható republikánus jelölt, Donald Trump ellenében - írja a CNN.
A Kongresszus házszabályi bizottsága átengedte azt a négy részre bontott segélycsomagot, amely biztosítaná Ukrajna, Izrael és a csendes-óceáni régió amerikai szövetségeseinek támogatását. Mivel a tervezetet ellenzi a republikánusok trumpista szárnya, elsősorban az Ukrajnának juttatandó 61 milliárd dollár miatt, Mike Johnson házelnöknek a bizottság demokrata tagjaira volt szüksége, hogy a három radikális republikánus ne akadályozza meg annak túlélését. Hasonlóra évtizedek óta nem lehetett példa, ami jelzi, mekkora a széthúzás a republikánus képviselők között.
Az Egyesült Államok korábbi elnöke és a republikánusok várható idei jelöltje, Donald Trump is megszólalt az Arizonában tegnap hozott bírósági ítélet ügyében, amely alapján egy 1864-ben elfogadott törvény nyomán az anya életének a megmentésén kívül minden esetben törvényellenesnek minősítették a terhességmegszakítást az államban. Ahogy az állami republikánusok nagy része, úgy a nemrég nyilatkozó Donald Trump sem támogatja a szigorítást, emellett azt is elárulta, hogy elnökként aláírna-e egy szövetségi abortusztilalmat - írja az Axios.
Az Axios tudósítása alapján Joe Biden elnök annak a lehetőségét fontolgatja, hogy rendelettel zárja le az Egyesült Államok déli határát az illegális határátlépések megakadályozása érdekében. A bevándorlás kérdése továbbra is égető kérdés az amerikaiak szerint, amit a republikánusok fel is használnak Biden ellen.
Miután múlt héten Floridában engedett utat az ottani legfelsőbb bíróság a 6. hét utáni abortusztilalomnak, tegnap az elnökválasztási szempontból még jelentősebb csatatérállamban, Arizonában egy ennél is szigorúbb jogszabályt hagyott jóvá a legfőbb bírói testület. Döntésük értelmében egy 1864-es törvény felülírja Arizona 2022-ben elfogadott szabályozását, így az anya életének a megmentésén kívül minden esetben törvényellenesnek minősítették a terhességmegszakítást. Bár a határozatot republikánusok által kinevezett bírók hozták, a párt legtöbb politikusa sietve elhatárolódott a döntéstől - írja az Axios.
A Wall Street Journal beszámolója szerint annak ellenére, hogy Joe Biden amerikai elnök elődeihez képest kimagaslóan sokat tett a klímavédelem területén, a választók, köztük a demokraták bázisát alkotó fiatalok ebből nem sokat érzékeltek. A Biden-kampány változtatni szeretne ezen az elnök klímaváltozás ellen tett lépéseit hangsúlyozva.
A közvélemény-kutatások összesített átlaga alapján hónapok óta nem volt ilyen szoros a verseny a hivatalban lévő amerikai elnök, Joe Biden és az újrázni szándékozó elődje, Donald Trump között. A héten volt, hogy kevesebb, mint egy százalék választotta el a két jelöltet egymástól, ami statisztikai döntetlennek tekinthető, hiszen jócskán a hibahatáron belül található. Az elnökválasztáson azonban nem az nyer, aki országos szinten több voksot szerez – ahogy ezt 2000-ben és 2016-ban is saját bőrükön tapasztalták a demokraták –, hanem a tagállamokban kell összegyűjteni 270 elektori szavazatot. A legnagyobb versenyhelyzettel az úgynevezett csatatérállamokban találkozhatunk, itt viszont a felmérések szerint egyelőre nem sikerült Bidennek behoznia a lemaradását.
Bejelentette a centrista "No Labels", azaz a Címkék nélkül névre hallgató amerikai politikai szervezet, hogy mégsem indít egységjelöltet az idén novemberben esedékes elnökválasztáson, ugyanis nem találtak megfelelő személyt, aki vállalta volna a felkérést.
Nebraska állam kormányzója a támogatását fejezte ki azzal a választási törvénymódosítással kapcsolatban, amely ismét a győztes mindent visz elv alapján osztaná ki az állam mind az öt elektori szavazatát. A változtatás Donald Trumpnak kedvezhet, ugyanis bár az államban a republikánusok számítanak egyértelműen a domináns erőnek, 2008-ban és 2020-ban egy nebraskai elektort a demokraták is bezsebeltek - írja a The Hill.
Az eredetileg demokrataként, majd október óta független elnökjelöltként kampányoló Robert F. Kennedy Jr. tegnap bejelentette Kaliforniában, hogy Nicole Shanahan jogászt, üzletasszonyt választotta alelnökjelöltjeként - számol be a The Hill. Kennedy harmadik párti jelöltként évtizedek óta nem látott népszerűséggel bír, így könnyen lehet, hogy befolyásolni fogja a novemberi elnökválasztás kimenetelét.
A mostanra gyakorlatilag lezárult demokrata előválasztás nem sok izgalmat tartogatott: Joe Biden amerikai elnök minden egyes államban elsőként futott be a célvonalba, és hivatalosan is elég delegáltat gyűjtött a párt jelöltségének megszerzéséhez a 2024-es elnökválasztáson. Ám Biden sorozatos diadalainak árnyékában felsejlik egy olyan hiányosság, amely, ha nem kezelik, igazán fájdalmassá válhat: amellett, hogy Trump egyre több függetlent és színesbőrűt, különösen munkásosztálybelieket csábít át magához, a fiatal szavazók körében is csökken Biden támogatottsága. Ez pedig az elnök Izrael-politikájának is köszönhető.
Joe Biden amerikai elnök gúnyosan reagált republikánus elődje, Donald Trump közösségi médiában nyilvánosságra hozott, golfozásról szóló bejegyzésére. A demokrata elnök ezzel is rá kívánt világítani arra, hogy Trump az elmúlt hetekben kisebb hangsúlyt fektetett a kampányeseményekre, és inkább a saját és kampányának pénzügyei miatt aggódott. Eközben a demokrata elnök több államot is meglátogatott, hogy újraválasztási üzenetét népszerűsítse.
A történelem legszörnyűbb atrocitása történhet meg, ha az Egyesült Államok nem támogatja tovább Ukrajnát – mondta Joe Manchin demokrata szenátor az amerikai sajtónak a The Hill tudósítása szerint.
Tegnap újabb államokban tartottak előválasztásokat mind a republikánusok, mind a demokraták az Egyesült Államokban, annak ellenére, hogy már múlt héten bebiztosította a jelöltségét mindkét elnöki várományos. A legnagyobb figyelem ezúttal Ohióra összpontosult, ugyanis ott csapott össze a republikánusok Donald Trumpot támogató szárnya a párt régivágású, mérsékeltebb irányvonalát képviselő csoportjával. Bár mindenhol győzedelmeskedett Trump és a hivatalban lévő demokrata elnök, Joe Biden, néhány figyelmeztető jel továbbra sem hagyhatja őket nyugodni a novemberi választás előtt.
Donald Trump volt amerikai elnök egy hétfőn megjelent interjúban erősen kritizálta a Demokrata Párt és Joe Biden elnök Izraellel kapcsolatos álláspontját. Azt állította: a demokraták utálják Izraelt, és azok a zsidó vallású amerikaiak, akik a demokratákra szavaznak, "gyűlölik a vallásukat." Chuck Schumer, a demokraták szenátusi vezetője beszédében nemrég erősen bírálta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Ezzel kapcsolatban nyilvánított véleményt tegnap a republikánus exelnök, akit idén is az elnöki szék republikánus várományosának tekintenek.
Joe Biden amerikai elnök kampánya februárban 53 millió dollárt gereblyézett össze, így eddig rekordmennyiségű, összesen 155 millió dollárnyi készpénzt halmozott fel a 2024-es választási kampány során. Ez az összeg jóval meghaladja várható a republikánus ellenfele, Donald Trump jogi kiadások miatt megcsappant pénzállományát. A demokrata Biden és Trump is a múlt héten szerezte meg pártja jelöltségét, miután elegendő küldöttet gyűjtöttek az előválasztáson.
Tegnap az amerikai Kongresszus képviselőházának igazságügyi bizottsága meghallgatta Robert Hur különleges ügyészt, aki februárban Joe Biden szellemi alkalmasságára nézve kétségeket ébresztő kritikákat fogalmazott meg. Az elnök ellen azután indított vizsgálatot az Igazságügyi Minisztérium által megbízott ügyész, hogy a demokrata politikus tulajdonában számos titkosított dokumentumot találtak. Hur a zárójelentésében Biden emlékezőképességét "jelentősen korlátoltnak" nevezte, továbbá azért sem javasolt bírósági eljárást az elnök ellen, mert Biden "valószínűleg egy szimpatikus, jószándékú, idős, rossz memóriájú emberként mutatkozna be az esküdtszék előtt, ahogyan azt a vele készült interjúnk során is tette." A kongresszusi képviselők ezek után kérték vallomástételre az ügyészt.
Az Egyesült Államok négy szövetségi államában tartanak kedden előválasztást, amelyen a republikánus Donald Trump és a demokrata Joe Biden is összegyűjtheti a hivatalos elnökjelöltséghez szükséges delegálti szavazatokat.
Az elmúlt hét igazán mozgalmas volt az amerikai elnökválasztás szempontjából: láthattunk Donald Trumpnak kedvező bírósági ítéletet és nem annyira meglepő szuperkeddi eredményeket, tanúi lehettünk egy korábban szárnyaló kihívó földbe zuhanásának, és meghallgathattuk, Joe Biden hogyan próbálja eloszlatni az újraválasztása körül felmerült kétségeket. Úgy tűnik ezek alapján, hogy a szokásosnál hamarabb kezdődhet az általános választási kampány a demokrata Biden és a republikánus Trump között. De egyet hátrébb lépve láthatóvá válik, hogy Trump 2024-es újbóli megválasztását egy olyan tényező is veszélybe sodorhatja, amely sem kacifántos bírósági ügyeivel, sem a rendelkezésére álló kampánypénzekkel nem függ össze. A probléma az, hogy Nikki Haley, korábbi republikánus elnökjelölt-aspiráns támogatói nem igazán lelkesednek iránta, nélkülük pedig nem lesz könnyű megvernie Joe Bident, különösen, ha a volt Haley-szavazók inkább a demokratára voksolnak majd.
Ma további államokkal folytatódik az amerikai előválasztás mind a demokrata, mind a republikánus oldalon, így a hivatalos elnökjelöltté válástól jelenleg karnyújtásnyira lévő Joe Biden és Donald Trump ugyanazon a napon biztosíthatják be pártjuk támogatását. Bár a két politikus jóformán végig akadály nélkül haladt a győzelem felé, az amerikaiak nagy része egyáltalán nem örül a 2020-as választás újbóli lejátszásának.