dollár

Felpattantak az amerikai tőzsdék

2025. május 12. 22:01 | Portfolio

Felpattantak az amerikai tőzsdék

Az elmúlt időszakban minden a kereskedelmi háborúról szólt, erre estek kezdetben a piacok, majd a feszültségek enyhülésének jeleire erre emelkedtek a tőzsdék. Most újabb pozitív hír érkezett, hiszen a Fehér Ház vasárnap bejelentette, hogy az USA-nak sikerült kereskedelmi megállapodást kötnie Kínával, majd ma a két fél közös nyilatkozatban közölte, hogy a megállapodás értelmében az amerikai vámok 145 százalékról 30 százalékra, a kínaiak pedig 125 százalékról 10 százalékra csökkennek május 14-étől, 90 napig. Ázsiában széleskörű emelkedést lehetett látni ma reggel, és az európai tőzsdék is emelkedtek, a DAX csúcsot döntött, és az amerikai tőzsdék is erősek voltak, az S&P 500 kéthavi csúcsra ment, a Nasdaq több mint 4 százalékot emelkedett.

Rogoff: Trump terve hibás elgondolásokon áll, amely a dollár gyengítését célozza

2025. május 11. 11:00 | Kenneth Rogoff

Rogoff: Trump terve hibás elgondolásokon áll, amely a dollár gyengítését célozza

Most, hogy Donald Trump amerikai elnök vámháborúja teljes erővel zajlik, a befektetők világszerte azt kérdezik: mi lesz a következő lépés a világgazdasági rend felforgatását célzó programjában? E téren sokak fejében az úgynevezett Mar-a-Lago-i egyezmény motoszkál. A Stephen Mirren, Trump gazdasági tanácsadói testületének elnöke által javasolt terv arra irányul, hogy Amerika kereskedelmi partnereivel egyeztetve a dollár gyengítését érje el.

Veszteséggel végződik a hét New Yorkban

2025. május 09. 22:06 | Portfolio

Veszteséggel végződik a hét New Yorkban

Az elmúlt napokban kedvező volt a hangulat a világ tőzsdéin, miután Trump tegnap bejelentette, hogy sikerült kereskedelmi megállapodást kötni az Egyesült Királysággal, a befektetők pedig már az USA-Kína tárgyalásokat várják, amelyekre hétvégén Svájcban kerül sor. A vámháborús feszültségek enyhülésére pozitívan reagált a piac, bár Ázsiában csak vegyes mozgásokat láttunk, Európában folytatódott az emelkedés az utolsó kereskedési napon. Az amerikai indexek is pluszban kezdtek, bár hamar elfogyott a lendület, látszik, hogy a piacok a kereskedelmi tárgyalások eredményeire várnak.

Itthon az OTP-re, és a Molra figyelt a piac, hiszen a két cég a hajnalban tette közzé első negyedéves számait. Nagy meglepetést nem okozott az OTP az első negyedéves számaival, több eredménysort telibe találtak az elemzők, adózott eredmény soron pedig mérsékelten jobb lett a tényadat, mint ami a konszenzusban szerepel. A Molnak eközben jóval a hosszú távú átlag felett sikerült zárni a negyedévet, ezzel az elemzőket is alaposan meglepve, különösen a Downstream tekintetében. A jelentések után emelkedett mindkét papír árfolyama, és a BUX index történelmi csúcson zárt.

Fontos előrelépés a vámháborúban, emelkedtek a tőzsdék

2025. május 08. 22:10 | Portfolio

Fontos előrelépés a vámháborúban, emelkedtek a tőzsdék

Kedvező hangulatban telt a kereskedés a világ tőzsdéin csütörtökön, a befektetők optimisták, hogy a különböző kereskedelmi megállapodások végül a vámháborús feszültségek csökkenését fogják eredményezni. Ezzel kapcsolatban Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Királysággal sikerült megegyezni egy jelentős kereskedelmi megállapodásról, miközben a héten elindulnak a Kínával való tárgyalások is. Összességében tehát a vámháborús fejlemények kapcsán optimista most a piac, az ázsiai tőzsdék is többnyire emelkedtek, Európában is kedvező volt a hangulat, és az amerikai tőzsdék is pluszban zártak.

Rángatják a tőzsdéket a Fed döntésére

2025. május 07. 22:11 | Portfolio

Rángatják a tőzsdéket a Fed döntésére

A régiós indexek felülteljesítenek ma az európai átlaghoz képest: amíg a régióban jó a hangulat, addig a vezető európai tőzsdéken egyre nagyobb esés figyelhető meg. Amerikában óvatos emelkedéssel indult a kereskedés.

A befektetők alapvetően pozitívan értékelik, hogy az USA és Kína tárgyalni fognak (és enyhülés jöhet a vámháborúban), de a mai nap a Federal Reserve esti kamatdöntéséről szólt: a jegybank végül nem nyúlt a kamatokhoz.

Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Most érdemes jelentkezni! Információ és jelentkezés

Mínuszban zárt Amerika

2025. május 06. 22:04 | Portfolio

Mínuszban zárt Amerika

Az ázsiai piacokon ma reggel pozitív volt a hangulat, miután több országgal kapcsolatban érkeztek hírek az amerikai kereskedelmi tárgyalásokról, beleértve Indiát és Malajziát. Ezt követően az európai tőzsdéken kis emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt elkezdtek lefordulni a vezető indexek. A hangulatot rontotta, hogy Friedrich Merz, a CDU/CSU kancellárjelöltje nem kapta meg a szükséges többséget a Bundestagban tartott első szavazáson, de délután aztán a második szavazáson végül megválasztották Merzt. Mindeközben az amerikai piacokon is esés látszik, a befektetők már a Fed holnapi kamatdöntésére készülnek, miközben a vállalati gyorsjelentésekre, és a vámháborús fejleményekre figyelnek.

Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Most érdemes jelentkezni! Információ és jelentkezés

Bezuhant az olaj, kettészakadtak a tőzsdék

2025. május 05. 22:00 | Portfolio

Bezuhant az olaj, kettészakadtak a tőzsdék

Több mint 4 százalékot esett az olajár hétfő reggelre, miután az OPEC+ tagországai megállapodtak a termelés növeléséről. Európában kifejezetten jó hangulatban telt a nap a tőzsdéken, a magyar tőzsde is kinyitott a múlt hét csütörtöki és pénteki szünnapokat követően: a BUX elsősorban az OTP-nek köszönhetően felülteljesítő volt ma, a magyar tőzsde és a nagybank is új történelmi zárócsúcsot ért el. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a szolgáltatóipari ISM index és a BMI is megérkezett, ezek  fontosak az amerikai gazdasági aktivitás szempontjából. A fókusz már a holnapi napon van, hiszen szerdán dönt a Federal Reserve a kamatokról - erre várva egyelőre rossz a hangulat az amerikai tőzsdéken.

Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Most érdemes jelentkezni! Információ és jelentkezés

Amit hosszú idő alatt elért Amerika, azt egy pillanat alatt lerombolhatja – A font példája tanulságos lehet az USA számára

2025. május 03. 10:00 | Barry Eichengreen

Amit hosszú idő alatt elért Amerika, azt egy pillanat alatt lerombolhatja – A font példája tanulságos lehet az USA számára

Donald Trump amerikai elnök azt állítja, hogy meg akarja őrizni a dollár tartalék- és fizetési valutaként betöltött nemzetközi szerepét. Ha ez igaz, akkor a font történelme azt mutatja, hogy a pénzügyi stabilitást kellene elősegítenie, korlátoznia kellene a vámok alkalmazását, és erősítenie Amerika geopolitikai szövetségeit.

Az utolsó pillanatban jött a felpattanás New Yorkban

2025. április 30. 22:03 | Portfolio

Az utolsó pillanatban jött a felpattanás New Yorkban

Bizonytalan volt a reggel a világ tőzsdéin a mai adatdömpinget megelőzően, felemás elmozduásokat mutattak az ázsiai részvénypiacok, az európai indexek viszont már kis emelkedésekkel nyitottak és a délutáni amerikai adatközlésekig ki is tartott a mérsékelten pozitív hangulat. Délelőtt a magyar GDP-adat mellett európai inflációs és GDP-adatok érkeztek, az Egyesült Államokból pedig foglalkoztatottsági, inflációs és GDP-adatok jöttek a délután folyamán, amelyek csalódást okoztak, ennek eredményeként pedig a tőzsdék is lefordultak. Végül a zárás előtti pillanatokban jött a felpattanás.

A magyar tőzsdén a mai a hét utolsó kereskedési napja, csütörtökön és pénteken nem nyit ki a hazai részvénypiac.

Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Információ és jelentkezés.

Emelkedés az amerikai tőzsdéken

2025. április 29. 22:04 | Portfolio

Emelkedés az amerikai tőzsdéken

Ázsiában vegyes mozgásokat lehetett ma látni, az európai tőzsdéken pedig mérsékelt emelkedés látszik, miután a STOXX 600 indexnek sikerült év elejéhez képest újra pluszba kerülnie a vámháború miatti nagy esés után. Az USA-ban ezzel szemben bizonytalanok a mozgások, a kezdeti esés után óvatos optimizmus kezdett el kialakulni, miközben a befektetők a vámháborúval, és a kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos fejleményeket figyelik. Közben érkeznek a vállalati gyorsjelentések, több nagy európai cég is közzétette első negyedéves számait, bár a vámháború időszakában inkább az előrejelzések az izgalmasabbak (már amelyik cég ebben a környezetben hajlandó előrejelzést adni).

Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Információ és jelentkezés.

Bizonytalankodnak a befektetők, keresik az irányt a tőzsdék

2025. április 28. 22:05 | Portfolio

Bizonytalankodnak a befektetők, keresik az irányt a tőzsdék

Felemás ázsiai kereskedés után pluszokat láthattunk hétfőn az európai tőzsdéken, az amerikai tőzsdén azonban már nem volt egyértelmű a kép, a befektetők bizonytalanságáról árulkodtak az irányadó indexek. A piacok a technológiai óriások gyorsjelentéseire várnak, a héten teszi közzé ugyanis számait az Amazon, a Meta, a Microsoft és az Apple, emellett a kereskedelmi háború hírei befolyásolták ma a hangulatot.

Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Információ és jelentkezés.

Több mint két hetes csúcsra erősödött a forint

2025. április 28. 20:59 | Portfolio

Több mint két hetes csúcsra erősödött a forint

Háromhetes csúcsközelbe ugrott hétfőn reggel a forint az euróval szemben 405 alatt azzal párhuzamosan, hogy a vámháborús retorika enyhült, és az orosz-ukrán háború mielőbbi lezárása felé mutatnak az amerikai erőfeszítések. Aztán délelőtt elakadt a forint erősödése, majd kora délután újra meglódult, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök háromnapos tűzszünetet jelentett be a győzelem napi ünnepségek környékére.

A forint kilátásaival is foglalkozunk május 8-án a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánkon, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag- vagy ingatlanpiacról. Információ és jelentkezés itt.

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén

2025. április 25. 21:35 | Portfolio

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén

Az ázsiai részvénypiacok után az európai tőzsdék is emelkedéssel zárták a pénteki kereskedési napot, az amerikai börzéken vegyes mozgásokat láthatunk. A magyar részvénypiac új történelmi csúcsra emelkedett, elsősorban az OTP és a Mol nagy ralijának köszönhetően.

Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Információ és jelentkezés itt.

Újra erős napjuk volt az amerikai tőzsdéknek

2025. április 24. 22:00 | Portfolio

Újra erős napjuk volt az amerikai tőzsdéknek

A tőzsdéken rossz hangulatban indult ma a kereskedés, miután Kína ma élesen bírálta az Egyesült Államokat, és kizárta a kereskedelmi tárgyalások megindulását, amíg Washington nem törli el az egyoldalú vámokat. Az európai indexek esésekkel nyitottak, bár a nap során elkezdték ledolgozni a mínuszokat, és a nap végére kis emelkedés alakult ki. Az amerikai tőzsdék vegyes mozgásokkal kezdtek, de hamar megérkezett a felpattanás a technológiai szektor vezetésével, és végül jelentős pluszban zártak a vezető indexek. Közben beindult a negyedéves vállalati jelentési szezon is, amit a vámháború hatásai miatt kiemelt figyelemmel követnek a befektetők.

Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Információ és jelentkezés.

Nem tud kitörni a forint – Mi lesz az árfolyammal?

2025. április 24. 16:55 | Szász Péter

Nem tud kitörni a forint – Mi lesz az árfolyammal?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében a forint árfolyamával foglalkoztunk, ugyanis a hazai fizetőeszköz az euróval szemben egy szűk sávban mozgott az elmúlt napokban, a 407–409 forintos szintek között. Vendégünk Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője volt. A második blokkban a ragadós száj- és körömfájás betegség aktuális helyzetét tekintettük át Braunmüller Lajossal, az Agrárszektor főszerkesztőjével.

Egyhetes mélyponton a forint

2025. április 23. 20:50 | Portfolio

Egyhetes mélyponton a forint

A dollár húsvéthétfői zuhanását kedden jelentős erősödés követte, amelyet előbb Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter zárt ajtók mögötti üzenete generált, miszerint enyhül majd a vámháború Kínával, a késő éjjeli órában pedig az fűtött tovább, hogy Donald Trump kijelentette: nem tervezi leváltani a Fed elnökét. A dollár keddi szárnyalása a forinttal szembeni árfolyamon is igencsak meglátszott és ez dollárerősödés folytatódott szerdán is.

Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Jelentkezés itt.

Már nem jó menedék a dollár az UBS szerint

2025. április 23. 20:32 | Portfolio

Már nem jó menedék a dollár az UBS szerint

Az UBS Group másodszor csökkentette a dollárra vonatkozó várakozását két hónapon belül, arra hivatkozva, hogy az amerikai fizetőeszköz teljesítménye az USA-Kína kereskedelmi konfliktus kimenetelétől függ - közölte a Bloomberg.

Trump szavaira tépik a dollárt

2025. április 22. 23:52 | Portfolio

Trump szavaira tépik a dollárt

Az, hogy Donald Trump amerikai elnök élesen támadta a hosszú hétvégén is a Fed-elnököt, és megelőző kamatcsökkentéseket követelt, komoly részvénypiaci hangulatromlást és a dollár folytatódó hanyatlását okozta, így az euróval szemben 3,5 éves mélypontra bukott, ez pedig kapóra jött a forintnak, amely héthavi csúcsra ugrott a zöldhasúval szemben. A nap második fele azonban komoly fordulatot hozott, miután erősödni kezdett a dollár Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter szavaira, aki azt mondta, hogy a Kínával fennálló vámháború fenntarthatatlan, és arra számít, hogy a helyzet hamarosan enyhülni fog. 

Ezt követően az amerikai piaczárást követő időszak is tartogatott izgalmakat kedd este, ugyanis Donald Trump kijelentette, hogy nem tervezi Jerome Powell, a Federal Reserve elnökének elbocsátását. A hírre mintegy fél százalékot erősödött a dollár az euróval szemben.

Pozitív jel érkezett a vámháborúról, raliztak az amerikai tőzsdék

2025. április 22. 23:17 | Portfolio

Pozitív jel érkezett a vámháborúról, raliztak az amerikai tőzsdék

Az ázsiai tőzsdéken nem volt határozott irány ma reggel, az európai indexek pedig mérsékelt csökkenésekkel nyitottak, majd délutánra elkezdtek pluszba fordulni, a magyar tőzsdén is jó volt a hangulat. Mindeközben az arany történelmi csúcsot döntött ma, a bitcoin pedig ismét 90 ezer dollár fölé emelkedett. A mai kereskedésben már felpattantak az amerikai indexek, miután Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter arról beszélt, hogy a Kínával való kereskedelmi konfliktus hamarosan enyhülhet.

Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Jelentkezés itt.

Amerikának lépnie kell egy fontos kérdésben, különben gyengülhet a dollár globális pozíciója

2025. április 21. 15:30 | Bill Dudley

Amerikának lépnie kell egy fontos kérdésben, különben gyengülhet a dollár globális pozíciója

A globális pénzügyi rendszer átalakulás előtt áll. Amint arra a Bretton Woods-i Bizottság nemrégiben megjelent tanulmánya rámutat, a stablecoinok – olyan digitális eszközök, amelyeket általában egy fiat valutával, egy árucikkel (commodity) vagy egy másik kriptovalutával fedeznek (backed by) a volatilitás minimalizálása érdekében – gyorsabbá, olcsóbbá és átláthatóbbá tehetik a fizetési tranzakciókat, átutalásokat, miközben a pénzügyi inklúziót is erősítik. Éppen ezért számos állam, köztük az Európai Unió és Japán már igyekszik kihasználni az ebben rejlő potenciált azáltal, hogy egyértelmű szabályozási keretet biztosít az iparág számára. Végső soron azonban az Egyesült Államok van a legjobb helyzetben ahhoz, hogy az élére álljon ennek a folyamatnak, mivel a ma forgalomban lévő 200 milliárd dollárnyi stablecoin túlnyomórészt dollárban denominált.

Részletes keresés