fed

Kijött a hét legfontosabb adata: még mindig erős az amerikai munkaerőpiac

Kijött a hét legfontosabb adata: még mindig erős az amerikai munkaerőpiac

Csökkent a foglalkoztatottság növekedése az Egyesült Államokban, de még mindig erős a munkaerőpiac - derül ki a frissen közzétett márciusi számokból. A Fed kamatpolitikája még nem érezteti a hatását, a foglalkoztatottság jelentős növekedése arra utal, hogy a gazdaság nem lassul kellő mértékben, az inflációs kockázatok nem enyhülnek. Ennek megfelelően a dollár is erősödött a hírre.

Meglepően gyenge amerikai adat érkezett, mégis kamatemelésről beszél a Fed-döntéshozó

Meglepően gyenge amerikai adat érkezett, mégis kamatemelésről beszél a Fed-döntéshozó

A várt 54,5 pont helyett 51,5 pontra esett márciusban az amerikai ISM intézet szolgáltatói beszerzésimenedzser-indexe a februári 55,1 pont után, ami jókora meglepetésként kezdetben gyengítette a dollárt. Aztán megjelent egy Fed jegybankár nyilatkozata, aki azt mondta, hogy május elején továbbra is kamatemelésre lehet szükség, így 5% fölé mehetne az irányadó ráta célsávja, és ezen fejlemények együttesére végül a dollár erősödni kezdett, ami a nap végén a forintot is megbillentette.

Gyengébb lett az amerikai foglalkoztatási adat a vártnál, de a dollár meg se mozdul

Gyengébb lett az amerikai foglalkoztatási adat a vártnál, de a dollár meg se mozdul

A várt 200 ezer fő helyett „csak” 145 ezerrel nőtt a nem-mezőgazdasági foglalkoztatottak száma márciusban az ADP jelentése szerint, de az adatra lényegében nem volt piaci elmozdulás az euró/dollárban, illetve az amerikai határidős részvényindexekben. A jelek szerint kivárnak a befektetők a fontosabb pénteki átfogó munkaerőpiaci adatok előtt.

Komoly esély van rá, hogy meglepetést okoz az infláció

Komoly esély van rá, hogy meglepetést okoz az infláció

Meglepetést okozhat az USA inflációja az előttünk álló négy hónapban. A mostani 6 százalékos év/év infláció ugyanis nagyon könnyen akár 4 százalék alá is eshet júniusban. Ez pedig erős gazdasági-politikai-társadalmi nyomás alá helyezheti Jerome Powell csapatát.

Bankválság: megvolt a gamechanger esemény, most minden azon múlik, hogy sikerül-e a pénzügyi karantén

Bankválság: megvolt a gamechanger esemény, most minden azon múlik, hogy sikerül-e a pénzügyi karantén

A bankpánik-Fed-pivot birkózógép egy érdekes részvénypiaci jelenség, amelynek első hatásait az elmúlt bő két hétben már meg is figyelhettük. Utoljára 2007-ben és 2008-ban láthattunk hasonlót. Az egész helyzetben az a nagyon érdekes, hogy ha sikerül karanténba zárni a pénzügyi fertőzés potenciális okozóját, akkor sokszor jó időszaka jön a következő hónapokban a részvénypiacnak, mert tud a lazább monetáris pályára koncentrálni. Persze 2008 szeptemberében láttuk azt is, amikor nem sikerült felállítani a pénzügyi karantént.

Hatalmas a bizonytalanság: Powell után az amerikai pénzügyminiszter is ráijesztett a befektetőkre

Hatalmas a bizonytalanság: Powell után az amerikai pénzügyminiszter is ráijesztett a befektetőkre

Az előzetes várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelte az alapkamatot tegnap esti kamatdöntő ülésénén a Federal Reserve, a kamatdöntő ülést követően azonban mégis lefordulás következett a tőzsdéken, miután Jerome Powell jegybankelnök cáfolta a kamatvágásokról szóló híreket, emellett pedig Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter is meghallgatáson vett részt az amerikai kongresszusban, ahol fontos, bankrendszert érintő kérdéseket vitattak meg. A hallottak azonban alaposan elbizonytalanították a befektetőket, akik az előző napokban már inkább a kamatvágásokat kezdték el árazni.

Meglepő bejelentést tett Jerome Powell: Lehet, hogy nem lesz több kamatemelés a Fedtől

Meglepő bejelentést tett Jerome Powell: Lehet, hogy nem lesz több kamatemelés a Fedtől

A Fed 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatszintet, amely ezzel elérte az 5%-ot az USA-ban. A Fed a kamatelőrejelzésében 5,1%-os szintet jelzett előre év végére, ez effektíve azt jelenti, hogy a Fed döntéshozóinak többsége szerint a jelenlegi, 5%-os szinten lesz majd a kamat az év végén (mivel az 5,1%-os szint csak az előrejelzések mediánja, a jegybank jellemzően 25 bázispontonként lép). Jerome Powell elnök a sajtótájékoztatón megerősítette ezt az előrejelzést: szerinte már nem feltétlenül lesz szükség további kamatemelésekre, a bankválság miatt ugyanis maguktól szigorodnak a pénzügyi feltételek. Az infláció letörése viszont továbbra is kulcsfontosságú cél, ebből nem enged a Fed. Emellett a bankrendszer problémáiról is bőven beszélt ma a jegybankelnök.

Nagyot fordulhat a világ: ismét eljöhet az egykori sztárszektor ideje

Nagyot fordulhat a világ: ismét eljöhet az egykori sztárszektor ideje

Látványos fordulatot hoztak az elmúlt napok a tőzsdéken, miután a két amerikai regionális bank és a svájci Credit Suisse csődje után rég nem látott eladási hullám söpört végig a piacokon. A körülmények javulásával egyre inkább körvonalazódni látszik, hogy mely szektorok lehetnek az előttünk álló időszak legnagyobb nyertesei, és ugyan a befektetők számításait még keresztül húzhatja a Fed ma esti kamatdöntése, a vártnál alacsonyabban kamatszintek kedvező hatással lehetnek a technológiai szektor vállalataira.

Jön az eddigi legfontosabb mérföldkő a bankválságban: mire számítsunk a ma esti döntés után?

Jön az eddigi legfontosabb mérföldkő a bankválságban: mire számítsunk a ma esti döntés után?

A két amerikai bankcsőd és az európai bankmentés után az egész világ arra vár, hogy mit mond mai kamatdöntő ülésén az amerikai Federal Reserve. A jegybank gigantikus csomaggal biztosította a bankrendszer likviditását, de a bankszektor híreit a Fed a mai kamatdöntő ülés miatt érvényben levő nyilatkozattételi moratórium miatt nem kommentálta érdemben. Döntő fontosságú lesz a mai ülés: kiderül ugyanis, hogy a Fed szerint a bankszektor helyzete hogyan érintheti a makropályát, ez pedig az általános piaci felfogást is meghatározhatja a kilátásokkal kapcsolatban.

Bankválság: tovább szakadnak a hozamok, nagy kamatvágást áraz a piac – bedől a gazdaság is?

Bankválság: tovább szakadnak a hozamok, nagy kamatvágást áraz a piac – bedől a gazdaság is?

A múlt heti történelmi hozamcsökkenés után ezen a héten tovább estek a legfontosabb európai és amerikai kötvények hozamai, ahogy egyre csökken a kamatpályára vonatkozó várakozás, és a befektetők a biztonságos kötvényekbe menekülnek. A piaci érzület nem változik, továbbra is úgy vélik a befektetők, hogy a bankproblémák átírják a kamatpályát, és ezzel potenciálisan a makropályát is az USA-ban és Európában egyaránt. Egyelőre lehetetlen megmondani, hova fut ki ez az egész: a megalapozatlan aggodalmaktól a súlyos pénzügyi válságig még minden benne van a pakliban.

Mit gondol a Fed az amerikai bankcsődökről? Hamarosan megszólal a jegybank

Mit gondol a Fed az amerikai bankcsődökről? Hamarosan megszólal a jegybank

A hét legfontosabb eseménye egyértelműen a Fed kamatdöntő ülése lesz, főleg úgy, hogy az utóbbi napokban az amerikai bankrendszer problémái új feladat elé állították a jegybankot. A fő kérdés az lesz, hogy a pénzügyi stabilitási kockázatok hogyan befolyásolják majd a Nyíltpiaci Bizottság döntését, illetve hogyan kommentálja ezeket a nehézségeket a Fed. Itthon a külföldi hírek mellett az állampapírpiaci fejleményekre és a friss munkanélküliségi adatra lehet érdemes figyelni, illetve kiderülnek a hatalmas februári költségvetési hiány okai is.  

Elképesztő bejelentések jöttek vasárnap Svájcból, ezt a napot még világszerte megemlegetik

Elképesztő bejelentések jöttek vasárnap Svájcból, ezt a napot még világszerte megemlegetik

Brutális hatósági beavatkozás, és megingott Svájc, mint pénzügyi központ tekintélye, így mostantól banánköztársaságként fogják kezelni – ilyen és ehhez hasonló markáns szakértői vélemények érkeztek vasárnap este annak láttán, hogy milyen rapid módon és milyen tartalommal menti meg a Credit Suisse (CS) bankházat a rivális UBS a svájci hatóságok döntései mellett. Az ugyanis világos, hogy ez egy kényszerházasság, amely még komoly hullámokat vethet világszerte, hiszen akár 10 ezer Credit Suisse dolgozó is utcára kerülhet, illetve a UBS elnöke vasárnap éjjel maga mondta: nagy kihívás lesz leépíteni a Credit Suisse befektetési banki pozícióit. Ráadásul a CS speciális kötvénytulajdonosai igencsak dühösek, mivel az összesen 16 milliárd franknyi névértékű papírjukat mind elbukták, így ez náluk is kiválthat további pozícióeladásokat a veszteségek fedezése érdekében. Nyilván nem véletlen, hogy amint bejelentették a UBS-CS kényszerházasságot, a világ hat nagy jegybankja egy külön összehangolt lépést is bejelentett a piaci feszültségek csillapítására.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.