feldolgozóipar

Lassult a kínai szolgáltatóipar növekedése

Júliusban hét hónapja a leggyengébb növekedést érte el a szolgáltatóipar teljesítménye Kínában a statisztikai hivatal beszerzésimenedzser-indexének (BMI) tanúsága szerint, miközben a feldolgozóipari BMI már ötödik hónapja zsugorodást jelez.

Felhúzza az orosz GDP-t a fegyverkezés

Felhúzza az orosz GDP-t a fegyverkezés

Az orosz statisztikai hivatal nem végleges adatai szerint a hazai össztermék (GDP) 4,9 százalékkal nőtt a második negyedévben éves összevetésben, miután az első negyedévben 1,8 százalékkal csökkent.

Rengeteg pénz kell ahhoz, hogy ne szennyezzen a nehézipar Magyarországon

Rengeteg pénz kell ahhoz, hogy ne szennyezzen a nehézipar Magyarországon

Magyarország vállalta, hogy 2050-re nettó nullára csökkenti az üvegházgáz-kibocsátásait, vagyis csak annyit bocsát ki, amennyit semlegesíteni is tud, például erdőkkel vagy mesterséges széndioxid-megkötési technológiákkal. Ez ma már nem „csak” klímapolitikai szempontból húsbavágó, hanem energiabiztonsági megfontolásokból is. A nehézipar nélkül pedig a klímasemlegesség nem érhető el, hiszen ez egy energiaintenzív iparág, amelyben fosszilis energiaforrásokat alapanyagként és energiahordozóként is nagy mennyiségben használnak. Az átállás forrásigénye nagy. De nagyságrendileg mégis mekkora? És ez hogy viszonyul a várhatóan rendelkezésre álló forrásokhoz?

Csúnya német ipari termelési adat érkezett

Csúnya német ipari termelési adat érkezett

A várt 0,5%-kal szemben 1,5%-kal esett júniusban az ipari termelés Németországban az előző hónaphoz képest szezonális és naptári kiigazítással – közölte a német statisztikai hivatal. Mindez a májusi 0,1%-os havi csökkenést követte, és júniusban éves alapon kiigazítva 1,7%-os esés mutatkozik az ipari termelés volumenében. A rendelésállományi adatok nem sok jóval kecsegtetnek egyelőre, így ez erősíti azt a várakozást, hogy a második félévben recesszióba süllyedhet a német gazdaság.

Bod Péter Ákos: az akkumulátorgyárak csapdájába kerül Magyarország - Megismétlődik a szénbányanyitások tévútja?

Bod Péter Ákos: az akkumulátorgyárak csapdájába kerül Magyarország - Megismétlődik a szénbányanyitások tévútja?

A gazdaság szerkezete csak nagyon lassan alakul át. Ezért általában nem is olyan izgalmas a makrogazdasági elemzők számára ez a téma. Most azonban olyan gyors változások zajlanak hazánkban, amelyek nagyban befolyásolhatják az iparstruktúrát. Magyarország sajnos éppen abba a hibába eshet most, mint ami a '70-es évek bányaprogramjaira jellemző volt.

Rossz képet fest a magyar gazdaságról a friss BMI

Rossz képet fest a magyar gazdaságról a friss BMI

Júliusban is bőven a recessziós tartományban volt a magyar feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index - derül ki a Magyar Logisztikia, Beszerzési és Készletezési Társaság. Az ipar hasonlóan nehéz helyzetben van az eurózónában is.

A vártnál jobban lassult az orosz ipar

A vártnál jobban lassult az orosz ipar

Oroszországban az elemzők által vártnál nagyobb mértékben lassult az ipari termelés növekedése júniusban. Júniusban éves szinten 6,5 százalékkal bővült a májusi 7,1 százalékos növekedés után. Az elemzői várakozások átlagában 6,7 százalékos növekedés szerepelt.

Európa gondban, de az amerikai gazdaság tartja magát

Európa gondban, de az amerikai gazdaság tartja magát

Az amerikai gazdasági aktivitás csökkenő ütemben nőtt júliusban a S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) hétfőn közzétett előzetes értékei alapján.

Gyengén muzsikál a magyar ipar

Gyengén muzsikál a magyar ipar

Áprilishoz képest kissé növekedett, az előző év azonos hónapjához viszonyítva visszaesett az ipari termelés májusban.

Hároméves mélyponton az amerikai feldolgozóipari BMI

Hároméves mélyponton az amerikai feldolgozóipari BMI

Az Egyesült Államok feldolgozóipari ágazatának júniusi beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 46,0 pontra, 2020 májusa óta nem látott szintre gyengült a májusi 46,9 pontról az Ellátásilánc-menedzsment Intézet (Institute for Supply Management - ISM) hétfői közlése szerint. Elemzők jobb adatra, 47,0 pontra számítottak júniusra.

Az olasz kormány optimista a gazdaságot illetően

Az olasz kormány optimista a gazdaságot illetően

Olaszország bruttó hazai terméke (GDP) 1,2 százalékkal bővülhet idén - nyilatkozta Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke hétfőn, ez meghaladja az áprilisban meghatározott 1 százalékos hivatalos célt.

Szenved a világ gyáripara

Szenved a világ gyáripara

A globális gyári tevékenység júniusban jelentős visszaesést mutatott az üzleti felmérések szerint. A visszaesés nagyrészt a kínai és az európai kereslet pangásának volt köszönhető, ami negatívan befolyásolta az exportőrök kilátásait.

Még mindig nem tud erőre kapni a kínai gazdaság

Még mindig nem tud erőre kapni a kínai gazdaság

Júniusban lassult, bár a vártnál kevésbé a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedési üteme a Caixin gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének az alakulása alapján.

Sokkal rosszabb állapotban van Kína gazdasága, mint hitték

Sokkal rosszabb állapotban van Kína gazdasága, mint hitték

Az elmúlt időszakban már több nagy elemzőcég és bank is visszavágta a Kínára vonatkozó idei növekedési várakozásait, de a legfrissebb bmi-adatok alapján még rosszabb lehet a helyzet, mint várták. Júniusban szinte az összes fontos feldolgozóipari alágazat gyengén teljesített.

Behúzza a féket az uniós csodagazdaság is

Behúzza a féket az uniós csodagazdaság is

Olaszország a lendületvesztés jeleit mutatja, a Confindustria, az ország fő gyártói szövetsége szerint. Annak ellenére, hogy az év első negyedévében a bruttó hazai termék (GDP) 0,6%-kal nőtt negyedéves szinten, a feldolgozóipar és az építőipar teljesítménye kezd visszaesni - számolt be a Bloomberg.

Romlanak az európai gazdaság kilátásai

Romlanak az európai gazdaság kilátásai

Kijött a francia és a német beszerzésimenedzser-index (BMI), mindkét adat jóval gyengébb lett a vártnál, továbbra is a feldolgozóipar van nehezebb helyzetben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.