Emelkedhet a Covid-19 halálos áldozatainak a száma ősszel Európában - mondta hétfőn újságíróknak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodájának vezetője.
Bár a magyar honvédelmi képesség korszerűsítése 2014 óta zajlik, az elmúlt néhány hónapban igencsak felgyorsultak a dolgok: a kormány sorra jelenti be a rekordösszegű, több milliárd eurós, dolláros fegyverbeszerzéseket. Az ügy kapcsán sokszor kapunk a beszerzések szükségességét firtató kérdéseket, gyakran találkozunk kifejezetten azzal a kérdéssel, hogy „mégis kivel akar háborúzni Magyarország?” A rövid válasz az, hogy senkivel, a magyar védelmi képesség fejlesztése zajlik, melyre az eszközök elavultsága és a gyorsan változó európai biztonsági helyzet miatt égető szükség van. Ennél azért persze egy kicsit komplikáltabb a helyzet, megpróbáljuk röviden összeszedni a haderőfejlesztés főbb indokait.
Egy hétre csökken az elkülönülés ideje a koronavírusos fertőzöttek és a velük kapcsolatba kerültek számára Franciaországban az eddigi két hétről - jelentette be pénteken Jean Castex miniszterelnök, egy nappal azután, hogy csaknem 10 ezer új fertőzöttel megdőlt a koronavírus-járvány regisztrált napi esetszáma.
Zalaegerszegen, a Zala Zone mellett épül meg az a német-magyar harcjárműgyár, ahol a világ egyik legkorszerűbb gyalogsági harcjárművét, a KF41 Lynxet gyártják majd – mondta el Maróth Gáspár védelmi beszerzésekért felelős kormánybiztos a Portfolio-nak. A projekt mintegy 2 milliárd euróból valósul majd meg, az üzem számos rendkívül korszerű, Ipar 4.0-hoz köthető technológiát használ majd.
Magyarország az elmúlt években rendre az EU egyik legdinamikusabban növekvő gazdasága volt, de a koronavírus egészen mást hozott: a felülvizsgált adatok szerint az előző negyedévhez képest a negyedik legnagyobb visszaesést szenvedtük el, az egész első félévet tekintve pedig az utolsó harmadban vagyunk.
Franciaországban az elmúlt 24 órában 4203 új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak, ezzel 328 980-ra nőtt a járvány kezdete óta feltárt esetek száma - közölte az egészségügyi tárca hétfő este.
A francia kormány a karantén idejét 7 napra csökkentené miután több tanulmány is kimutatta, hogy a vírushordozók a tüntetek megjelenését követő első öt napban adják tovább a vírust.
Az óvodai és az alsóbb osztályokban tanító pedagógusok, valamint azok, akik nagyothallókat tanítanak, olyan átlátszó maszkot kapnak Franciaországban, amelyen keresztül a tanulók tudnak szájról olvasni és követni a velük foglalkozó felnőttek mimikáját.
Pénteken amerikai egységek és tankok érekznek Litvániába egy kéthónapos hadgyakorlatra, de a kormány szerint ennek nincs köze ahhoz, hogy a szomszédos Fehéroroszországban forrnak az indulatok az elnökválasztás óta - számol be a Reuters.
Ismét meghaladta a 7 ezret az elmúlt 24 órában regisztrált új koronavírusos esetek száma Franciaországban - közölte szerda este az egészségügyi minisztérium. A 7017 fős adatnál csak néhány nap volt magasabb adat, amióta kitört a járvány az országban, az eddigi maximum május végén 7578 eset volt, azaz közel járunk a rekordhoz.
A környékünkön az ukrán után most a cseh koronavírus járványhelyzet is elkezdett gyorsan romlani, a nagyobb európai országok közül pedig a spanyolokra és franciákra kell figyelni, mert magas napi esetszámokat produkálnak. Világszinten egyébként azzal együtt is magas, 257 ezer új esetet jelentettek az utóbbi egy napban, hogy hétvége lévén kevesebbet tesztelnek. Az indiai esetszám napi 80 ezer körül jár, ami minden ország eddigi összes napi adatközlését felülmúlja, és fél szemmel a dél-koreai számokra is figyelni kell, ahol mától léptek életbe az újabb korlátozó intézkedések a járvány lefojtására.
Spanyolország bejelentette, hogy minden 6 évnél idősebb gyerek számára kötelező lesz a maszk viselése az iskolákban a szeptemberi iskolakezdéstől. Mindeközben a franciák is szigorítanak.
Belső válságba került a NATO a görög-török ellentét miatt - véli Fabrice Pothier, a Rasmussen Global stratégiai igazgatója, aki a CNBC-nek nyilatkozott. A katonai szövetség helyzetét még nehezíti a fehérorosz helyzet és az Egyesült Államok Németországból való részleges kivonulása is.
Ha a politikai elit nem cselekszik és implementál fontos reformokat, Libanon azt kockáztatja, hogy „végleg eltűnik” – figyelmeztetett Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter.
Egy francia kormányzati tanácsadó tájékoztatása szerint a koronavírus második hulláma novemberben várható Franciaországban – számol be a hírről a Reuters.
A koronavírus-válság jelentős változásokat okozott az intézményi ingatlanbefektetők befektetési stratégiáiban. Az Union Investment felmérése szerint a befektetők az alacsonyabb kockázatú és alacsonyabb hozamú befektetéseket részesítik előnyben - írja a CRE Herald. Íme a felmérés részletei.
Megoszlanak a vélemények arról, pontosan kinek a nevéhez fűződik a befektetési alapok ősének mondható befektetési struktúra, de az biztos, hogy a 18-19. századi Hollandiába kell visszamenni a válaszért. A befektetési alapok pár évtizeden belül meghódították Európát, majd Amerikát is, de a modern kori alap létrehozása az USA-hoz köthető. Itthon 1992-ben indult útjára az első befektetési alap, azóta pedig már mintegy 750 különféle sorozatból válogathatnak a befektetők.