Nem tett le az OTP további bankvásárlásokról
Sajtótájékoztatót tartott az OTP a ma hajnalban közzétett gyorsjelentést követően, Bencsik László beszélt a bank eredményeiről.
Sajtótájékoztatót tartott az OTP a ma hajnalban közzétett gyorsjelentést követően, Bencsik László beszélt a bank eredményeiről.
Az első dolog, amit megnézünk egy friss OTP-gyorsjelentésben, hogy mekkora profitot ért el a bank, és az magasabb lett-e, mint amire az elemzők számítottak. Most különösen érdekes volt ez az adat, mert előzetesen arra lehetett számítani, hogy az OTP rekordprofitot ért el. A rekord meg is lett, nem is kicsit, a közel 90 milliárd forintos adózott eredmény sokkal magasabb, mint amire az elemzők számítottak, és jóval magasabb, mint a Garancia eladásával megtolt 2008 harmadik negyedéven kívül bármikor, a 91 milliárd forintos korrigált eredmény pedig új rekord. Csak hogy perspektívába helyezzük, 3 hónap alatt több profitot ért el az OTP, mint 2011-ben, 2013-ban vagy 2015-ben egy egész év alatt. Pénzgyár lett az OTP, írtuk ezt már korábban is, de nem lehet elégszer leírni.
Holnap hajnalban teszi közzé második negyedéves számait az OTP, az elemzői várakozások átlaga alapján a bankcsoport bevételei részben a horvát és a szerb akvizíció hatására mérsékelten emelkedhettek, a működési költségek megugrása miatt azonban a működési eredmény és az adózott eredmény nagyjából stagnálhatott az egy évvel korábbihoz képest, igaz, a profit mérsékelt emelkedés után új rekordra emelkedhetett.
A 681 millió eurós Reuters-konszenzusnál kissé magasabb, 692 millió eurós második negyedéves adózott nyereséget ért el a KBC. Bejelentették, hogy Írországban 1,9 milliárd eurós rossz minőségű hitelportfóliót adtak el a Goldman Sachsnak.
A második negyedéves eredmények közzététele után Szabó János beszélt a Magyar Telekom legfrissebb számairól és a legfontosabb trendekről.
A vártnál több mint harmadával magasabb, 357 millió eurós adózás utáni nyereséggel örvendeztette meg részvényeseit a második negyedévben a Raiffeisen Bank International. Az osztrák bankcsoport elsősorban azzal lepte meg az elemzőket, hogy nettó céltartalék-képzése lényegében nulla volt, valamint díj- és jutalékbevételei is szépen alakultak. A magyar leánybank 12 millió eurós profitot ért el, így idén már 26 millió eurónál, vagyis több mint 8 milliárd forintnál jár.
Erős lett a második negyedév a Telekomnál, a bevételek szépen nőttek, és az EBITDA is tovább hízott, biztos úgy van, ahogy a cég vezetése mondja, és erős a verseny a telkók között, de ebből egyelőre nem sok látszik a Telekom számain, sőt, a menedzsment meg is emelte az idei bevételvárakozását.
A vártnál magasabb bevételről, és a várakozásoknak megfelelő EBITDA-ról számolt be a Magyar Telekom.
A keddi piaczárás után tette közzé második negyedéves beszámolóját a Graphisoft Park, a társaság árbevétel és nettó profit soron is növekedésről számolt be a korábbi év hasonló időszakával összehasonlítva, az adózott eredmény több mint 50 százalékkal emelkedett, amely mögött a forint második negyedéves gyengülése mellett a társaság SZIT-státusza miatt a bázisidőszakhoz képest alacsonyabb adófizetési kötelezettsége húzódott meg. A menedzsment mindemellett lefelé módosította az idei évre vonatkozó árbevétel növekedési várakozásait, amit a cég a South Park irodaépület C és D blokkjainak az előzetesen vártnál későbbi átadásával indokolt.
Közel 6 milliárd dollárnak megfelelő adózás előtti nyereségről adott számot az Európa legnagyobb bankjának számító HSBC, ezzel valamennyivel felülmúlta az elemzők által várt 5,8 milliárdot. Júniussal bezárólag pedig az adózás előtti eredménye 10,7 milliárd dollárt tett ki, szemben az előző év azonos időszakában mért 10,2 milliárddal, ami így 4,6%-os növekedésnek felel meg. A bank részvényei a hongkongi tőzsdén 0,7%-os erősödést mutatnak.
Az előttünk álló héten tovább dübörög majd a hazai gyorsjelentési szezon, a blue chipek közül a Magyar Telekom szerdán, az OTP pedig pénteken publikálja legfrissebb számait, míg a Graphisoft Park és a Waberer's gyorsjelentése kedden érkezik majd. Azonban az európai befektetők sem unatkoznak majd, a héten több német nagyvállalat is jelent, az előttünk álló néhány nap folyamán teszi közzé beszámolóját többek között a Commerzbank, a Deutsche Telekom és az Adidas is.
Az április elejétől június végéig tartó első pénzügyi negyedévben a Zwack bevétele, a nettó értékesítési árbevétel 11,5 százalékkal emelkedett a korábbi év hasonló időszakához képest - derült ki a társaság beszámolójából. Az üzemi eredmény közel hasonló mértékben, 11,4 százalékkal nőtt, míg a társaság adózott eredménye 17,1 százalékos bővülést produkált az első negyedév folyamán.
1,89 milliárd eurós adózott nyereségről jelentett az Allianz az idei második negyedévre vonatkozóan, ami 5 százalékos csökkenésnek felel meg éves alapon. A biztosító azt is közölte, az új, július elején bejelentett részvény-visszavásárlási program szeptemberig lezajlik, és terveik szerint 1 milliárd eurós is lehet.
Közzétette 2018. második negyedéves eredményeit a Mol. Az időszak a vártnál jobban sikerült a legfontosabb eredményszám tekintetében. Az iparágban kiemelten figyelt tisztított EBITDA mutató ugyan a nem éppen támogató külső környezet - az olaj drágulásával összefüggésben zsugorodó árrések és az árfolyamhatás - miatt csökkent a tavalyi hasonló időszakhoz képest, de a fontosabb üzletágak felülmúlták az elemzői várakozásokat. Az első félév eredményei alapján a társaság megemelte idei EBITDA célkitűzését.
Erős negyedéves számokat ett közzé ma a BMW.
A fontosabb eredménysorokon összességében a várt feletti számokat tett közzé ma hajnalban a Richter, az összes árbevétel, és az üzleti tevékenység eredménye is felülteljesítette az elemzői várakozásokat, az igazi meglepetést azonban a második negyedéves, adózott eredmény okozta, a 24,3 milliárd forintos profit jelentősen meghaladta az elemzői várakozások mediánját. Az alaposan megugró második negyedéves profit mögött elsősorban a társaság pénzügyi nyeresége húzódott meg, amely a vevő- és szállítóállomány, devizakölcsönök és devizabetétek fordulónapi devizaárfolyamokon történt átértékeléséből származott, az átértékelési nyereségeket a rubel, a dollár és az euro időszak végi, forinthoz viszonyított felértékelődése okozta.
Az elemzők által vártánál jobb, 927 millió eurós nettó eredményről adott számot második negyedéves gyorsjelentésében a CIB anyabankja, az Intesa Sanpaolo.
647 millió svájci frankos profitról számolt be a Credit Suisse második negyedéves gyorsjelentésében, ami éves alapon 114%-os növekedésnek felel meg és jócskán veri a Reuters elemzői konszenzusában szereplő 550 millió frankos várt profitot is.
Tovább dübörög a második negyedéves gyorsjelentési szezon, az előttünk álló hét folyamán több, kiemelten várt gyorsjelentés is érkezik majd, a tengerentúlon elsősorban az Apple és a Tesla beszámolóira fókuszálnak majd a befektetők, míg Európában a bankok és az autógyártók gyorsjelentéseire figyelnek majd a piaci szereplők. Azonban a hazai befektetők sem unatkoznak majd, csütörtökön a hazai blue chipek közül elsőként a Richter jelent majd, ezt követően pénteken a Mol teszi közzé beszámolóját. Összeszedtük mire érdemes figyelni az előttünk álló hét folyamán.
Tegnap a Facebook részvényárfolyama esett közel 19 százalékot, ma a Twittert intézték el, közel 19 százalékot zuhant az árfolyama.
Ezt pedig akár a piac is megbüntetheti.
Vezetők nélkül marad az űrügynökség.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennyire erős a verseny?
Friss adatok érkeztek.
Sötét felhők a költségvetés felett.