gyorsjelentés

Most kiderül, hogy hat a gyenge forint a hazai cégekre

2019. október 18. 13:30 | Nagy Viktor, Bosnyák Zsolt, Horváth Zoltán

Most kiderül, hogy hat a gyenge forint a hazai cégekre

Hamarosan kezdődik a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon a hazai cégeknél is, a nagyágyúk október végétől teszik közzé legfrissebb számaikat. Összegyűjtöttük, mik a legfontosabb tényezők, amik mozgathatták a nagy hazai tőzsdei cégek eredményét a negyedévben.

2019. október 17. 13:38 | Portfolio

10 milliárdos bevétel a Morgan Stanleynél

A várt 9,6 milliárd dollárhoz képest több mint 10 milliárdos bevételről adott számot a Morgan Stanley a harmadik negyedéves gyorsjelentésében. Az egy részvényre jutó 1,27 dolláros nyereség is jobb lett a várt 1,11-nél. A bank részvényeinek árfolyama a nyitás előtti kereskedésben több mint 4%-os erősödést mutat.

Rápörögtek az emberek a Netflixre

2019. október 17. 12:35 | Portfolio

Rápörögtek az emberek a Netflixre

A vártnál több új előfizetőt szerzett a harmadik negyedévben a Netflix, ami némileg megnyugtathatta a felpörgő streaming verseny miatt aggódó befektetőket, ahová hamarosan olyan nagy nevek lépnek be, mint az Apple vagy a Disney. A Netflix árfolyama 10 százalékkal ugrott meg a zárás utáni kereskedésben.

2019. október 16. 12:58 | Portfolio

A vártnál erősebb számokkal jött ki a Bank of America

A vártnál jobb bevételi és egy részvényre jutó nyereségről számolt be harmadik negyedéves gyorsjelentésében a Bank of America, miután a lakossági üzletág jó teljesítménye ellensúlyozni tudta a  kereskedési üzletág gyengélkedését. A bank részvényei a nyitás előtti kereskedésben 1,8%-os erősödést mutatnak.

Bírsága miatt szenvedett a Wells Fargo

2019. október 15. 14:22 | Portfolio

Bírsága miatt szenvedett a Wells Fargo

22 milliárd dolláros bevételről és 92 centes egy részvényre jutó eredményről adott számot az idei harmadik negyedévre vonatkozóan a Wells Fargo, előbbi nem számít meglepetésnek, míg utóbbi jelentősen elmarad az elemzői várakozásokhoz képest. A vártnál rosszabb eredményt ugyanakkor részben egyszeri tételek magyarázzák, összességében alig mozdult a bank részvényeinek árfolyama a gyorsjelentés után.

2019. október 15. 14:05 | Portfolio

A Citigroup is felülmúlta az elemzői várakozásokat

A JP Morganhez hasonlóan a Citigroup is kedvező számokat tett közzé: a várt 1,95 dollár helyett 1,97 dollár lett a bankcsoport egy részvényre jutó eredménye a harmadik negyedévben, a bevételek pedig a várakozásokban szereplő 18,545 milliárd dollár helyett 19,574 milliárd dollárra rúgtak. A nyitás előtti kereskedésben 0,2%-os emelkedést mutatnak a részvények.

Gyenge számokat jelentett a Goldman Sachs

2019. október 15. 13:51 | Portfolio

Gyenge számokat jelentett a Goldman Sachs

Gyenge számokat jelentett a Goldman Sachs: bár a bevételük 8,32 milliárd dollár lett, ami épphogy jobb a várt 8,31 milliárdnál, jelentősen elmaradtak a tavalyi, 8,65 milliárd dolláros bázistól és 4,79 dolláros egy részvényre jutó eredményük is gyengébb lett a várt 4,81 dollárnál, valamint jelentősen alulmaradt a 6,28 dolláros bázistól is. A nyitás előtti kereskedésben 1,64%-ot vesztettek értékülből a bank részvényei.

Itt az első banki gyorsjelentés, jobb lett a vártnál

2019. október 15. 13:10 | Portfolio

Itt az első banki gyorsjelentés, jobb lett a vártnál

A várt 2,45 dollárnál magasabb, 2,68 dolláros egy részre jutó eredményt ért el a harmadik negyedévben a JP Morgan. A bevételek a várt 28,49 milliárd dollár helyett 30,06 milliárd dollárra emelkedtek. A befektetők a nyitás előtti kereskedésben 1,8%-os árfolyam-emelkedéssel díjazták eddig a várakozásokat felülmúló gyorsjelentést.

Jó hírek a Molnak, az OMV-től

2019. október 09. 08:56 | Portfolio

Jó hírek a Molnak, az OMV-től

A kutatás-termelés (Upstream) túlsúlyos OMV ma közzétette a főbb harmadik negyedéves termelési és működési számait, mellyel már jó következtetéseket lehet levonni a hamarosan megjelenő harmadik negyedéves gyorsjelentésben szereplő eredmények kapcsán. A Downstream működési környezete javult, mely nagyon jó hír a Mol számára is, ugyanis a magyar olajtársaság tevékenysége inkább finomítás túlsúlyos.

Kivárnak az amerikai befektetők

2019. október 07. 20:18 | Portfolio

Kivárnak az amerikai befektetők

A kezdeti vegyes elmozdulások után mérsékelt emelkedést mutattak a vezető amerikai részvényindexek az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások újabb köre előtt, majd a kereskedés végére romlott a hangulat.

Felülvizsgálja az Appeninn célárát a Concorde

2019. szeptember 30. 18:54 | Portfolio

Felülvizsgálja az Appeninn célárát a Concorde

Kiadta friss elemzését a Concorde az Appeninnre a vállalat péntek reggeli gyorsjelentésére reagálva, egyelőre a korábbi ajánlás (felhalmozás) és a korábbi célár (743 forint) felülvizsgálat alá kerül, új ajánlást és célárat nem fogalmazott meg az elemző. Az ok, hogy a Concorde modelljében az eredményvárakozások az előző menedzsmenthez kapcsolódnak, de az Appenin azóta más úton jár - olvasható az elemzésben.

Masszívan bővülő árbevétel és eredmény az AutoWallisnál

2019. szeptember 25. 08:23 | Portfolio

Masszívan bővülő árbevétel és eredmény az AutoWallisnál

Erős félévet zárt az AutoWallis, miután árbevételét 21 százalékkal, 38,4 milliárd forintra, átfogó eredményét pedig 148 százalékkal 458 millió forintra növelte. Az erős számokhoz az AutoWallis mindhárom üzletága hozzájárult, melyek közül eredményesség tekintetében a nemzetközi disztribúciós és az autóipari szolgáltatói üzletág emelkedett ki. A menedzsment megítélése szerint az eredményességét legjobban bemutató pénzügyi tételektől tisztított, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény, az EBITDA 24 százalékkal közel 1,4 milliárd forintra emelkedett.

2019. szeptember 05. 10:12 | Portfolio

OTP: Továbbra is venni kell a Pannergyt

A Pannergy keddi gyorsjelentése után elemzést adott ki az OTP, melyben változatlanul 1106 forinton tartja célárfolyamát és továbbra is vételre javasolja a társaság papírjait. A részletes elemzés a BÉT honlapján található.

2019. szeptember 02. 14:59 | Portfolio

Dübörög a hitelkihelyezés a K&H-nál

A K&H Bankcsoport 2019 első félévében 26,3 milliárd forint nettó nyereséget ért el, ami 9%-os éves növekedést jelent egyszeri tételektől tisztított, összehasonlító alapon; a K&H Biztosító nettó eredménye pedig 2019 első félévében 2,7 milliárd forint volt, ami éves összehasonlításban 19% os növekedésnek felel meg - derül ki a bankcsoport sajtóközleményéből.

2019. szeptember 02. 14:50 | Portfolio

Harmadával nőtt az Alteo profitja

Az Alteo bevétele több mint harmadával nőtt, EBITDA-ja pedig több mint duplájára emelkedett az idei első félévben. A vállalat több éves, intenzív befektetési időszakot zárt 2019 első felében, amely során több mint 20 milliárd forint értékben valósított meg, illetve kezdett el befektetési és beruházási projekteket.

2019. augusztus 29. 07:54 | Portfolio

Ilyet még nem láttunk az MKB Banktól

Bár a június 17-ei tőzsdei bevezetés óta még egyetlen MKB-részvény sem cserélt gazdát a BÉT-en, ma reggel nemcsak a bank történetének első tőzsdei gyorsjelentése jelent meg, hanem befektetői prezentációt is mellékelt hozzá a társaság. A bank az első félévben visszaeső, 8,2 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el az alacsony hozamkörnyezet és az EU-s vállalások miatt nem túl kedvezően alakult bevételi szint mellett.

2019. augusztus 27. 09:23 | Portfolio

Dübörög az üzlet a Masterplastnál (2.)

Továbbra is kedvező az iparági környezet a Masterplast számára, az építőipar még mindig erős a legnagyobb piacán, Magyarországon - derül ki a társaság ma reggel közzétett gyorsjelentéséből. Az építőipari anyagokat gyártó cég bevétele egyszámjegyű ütemben nőtt az április-júniusi negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Eredményszinten viszont (részben a saját gyártásnak köszönhetően) 10 százalék feletti bővülésről számolt be a társaság, ezzel a második negyedévben megfelelve annak a hosszabb távú menedzsment célnak, hogy az árbevételt meghaladó mértékben növekedjen az adózott eredmény. Az év hátralévő részében fennmaradhat a pozitív iparági környezet és egyébként is egy szezonálisan erősebb időszak következik - közölte a cég.

2019. augusztus 22. 07:55 | Portfolio

Csúnya veszteségbe szaladt bele a CIG Pannónia

A már-már szokásosnak mondható félmilliárd forint körüli nyereség helyett 1,118 milliárd forintos adózott veszteséget szenvedett el a második negyedévben a CIG Pannónia. Egyrészt egy jelentős olasz nem-életbiztosítási káresemény, másrészt a biztosító tulajdonában lévő Konzum-részvények bevonásán realizált árfolyamveszteség okozta ezt. Előbbi nagyobb (negatív) meglepetést okozhat a részvényeseknek. A biztosító alaptevékenységében biztató folyamatok láthatók, a díjbevételek és az új szerzések is szépen alakultak, utóbbiba immár takarékszövetkezetek és az állami közművek is besegítenek.

Részletes keresés