hongkong

Tízezrével menekülnek a hongkongiak Peking uralma elől – A nyugati tőke azonban rendíthetetlen

2021. december 19. 10:00 | Tar Gábor

Tízezrével menekülnek a hongkongiak Peking uralma elől – A nyugati tőke azonban rendíthetetlen

A Hongkong feletti kínai uralom egyre szorosabbá válásának újabb mérföldköveként olyan parlamenti választást tartanak ma az egykori brit gyarmaton, ahol csak Pekinghez lojális jelöltek indulhatnak el. A városállam 1997-es Kínának való átadásakor a hongkongi autonómia 50 éven át történő biztosítását vállaló Pekinget szószegéssel vádolja most a brit kormány. London a helyzetet kezelendő ez év elejétől speciális vízumot ad az erősödő kínai kontroll elől menekülni kívánó hongkongiaknak, amire szeptember végéig már közel 90 ezren jelentkeztek. Eközben úgy tűnik, a világ egyik legfőbb pénzügyi és kereskedelmi központjának számító Hongkong vonzereje a demokrácia korlátozása ellenére nem csökkent a nyugati befektetők szemében.

Kína elől menekülnek a hongkongi fiatalok, a britek nyújtanak segítséget

2021. november 29. 17:52 | Portfolio

Kína elől menekülnek a hongkongi fiatalok, a britek nyújtanak segítséget

Törvénymódosítást nyújtanak be brit parlamenti képviselők, hogy még több fiatal hongkonginak segítsenek Nagy-Britanniába menekülni. A számok azt mutatják, hogy a tiltakozással vádolt személyek 93%-a 25 év alatti, így őket kizárja a jelenlegi brit vízumrendszer.

Már a filmeket is cenzúrázni fogják Hongkongban

2021. október 27. 14:00 | MTI

Már a filmeket is cenzúrázni fogják Hongkongban

A hongkongi törvényhozás elfogadta szerdán a filmek cenzúrájáról szóló jogszabály olyan értelmű módosítását, miszerint tilos a nemzetbiztonságra veszélyesnek ítélt filmek vetítése - számolt be internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

Mit tud csinálni Amerika, ha Kína limitált támadással zaklatja Tajvant?

2021. október 27. 09:15 | Portfolio

Mit tud csinálni Amerika, ha Kína limitált támadással zaklatja Tajvant?

Nincs az Egyesült Államoknak érdemi válaszadási lehetősége arra az esetre, ha a Kínai Népköztársaság el akar hódítani kisebb szigeteket Tajvantól és el akarják kerülni a háborús eszkalációt – ez egy frissen lezárult hadijáték végkonklúziója.

Új kínai vakcinát teszteltek, a gyártó elégedett

2021. szeptember 23. 10:59 | MTI

Új kínai vakcinát teszteltek, a gyártó elégedett

A Clover Biopharmaceuticals nevű kínai biotechnológiai vállalat közölte, hogy az általa kifejlesztett, fehérjealapú oltóanyag hatékony védelmet nyújt a koronavírus több variánsával szemben - számolt be a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap csütörtökön.

Menedéket ígért Hongkong lakosainak Joe Biden

2021. augusztus 06. 10:47 | Portfolio

Menedéket ígért Hongkong lakosainak Joe Biden

Menedéket ígért Joe Biden elnök azoknak a Hongkongiaknak, akik az Egyesült Államokban tartózkodnak a városban leépülő demokrácia miatt – írja a Reuters.

Delta variáns: drasztikus döntést hozott Hongkong

2021. június 28. 20:11 | MTI

Delta variáns: drasztikus döntést hozott Hongkong

Hongkong megtiltja, hogy területére az Egyesült Királyságból utasszállító repülők érkezhessenek a delta, indiai eredetű koronavírus-variáns miatt - adta hírül hétfőn a volt brit koronagyarmat.

Letartóztatták a hongkongi repülőtéren az ellenzéki újság munkatársát

2021. június 28. 07:04 | MTI

Letartóztatták a hongkongi repülőtéren az ellenzéki újság munkatársát

Őrizetbe vették az Apple Daily hongkongi lap egyik vezércikkíróját a város repülőterén vasárnap este, amint éppen elhagyni készült a különleges közigazgatású kínai területet - adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap. Az 57 éves Fung Wai-kong a SCMP forrásai szerint Nagy-Britanniába utazott volna, amikor a rendőrség a repülőtéren feltartóztatta a nemzetbiztonsági törvény megsértésének gyanúja miatt.

Megszűnhet az egyik legjelentősebb ellenzéki lap Hongkongban

2021. június 21. 11:52 | MTI, Portfolio

Megszűnhet az egyik legjelentősebb ellenzéki lap Hongkongban

A lap kiadója állítólag péntekkel bezárólag leállíthatja az Apple Daily forgalmazását, ha a hatóságok nem biztosítanak számukra hozzáférést a működést finanszírozó bankszámlákhoz, derül ki a kiadó belső levelezéséből – írja a Bloomberg.

Megrohamozott a rendőrség egy szerkesztőséget Hongkongban

2021. június 17. 10:30 | MTI

Megrohamozott a rendőrség egy szerkesztőséget Hongkongban

A hongkongi Apple Daily lap több munkatársát, köztük a főszerkesztőt is őrizetbe vette csütörtökön a város nemzetbiztonsági rendészete több tucat, a nyomtatott, illetve internetes kiadásban is megjelent cikk tartalmára hivatkozva - számolt be a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

Érik a feszültség: Kína odaszólt az EU-nak és az USA-nak, mert azok megemlékeztek a Tienanmen téri vérengzésről

2021. június 05. 10:19 | MTI

Érik a feszültség: Kína odaszólt az EU-nak és az USA-nak, mert azok megemlékeztek a Tienanmen téri vérengzésről

Peking bírálta szombaton az Egyesült Államok és az Európai Unió hongkongi konzulátusának előző napi megemlékezését a Tienanmen téri vérengzésről, a kínai külügyminisztérium hongkongi irodájának szóvivője "destabilizáló szándékú ügyetlen politikai előadásnak" nevezte, hogy a konzulátusokon gyertyákat gyújtottak.

Részletes keresés