ingatlan

Optimistán látja a jövőt az építőipar

Magyarországon 10-ből 7 építőipari cégvezető gondolja úgy, hogy a növekedés 2015-ben, ha lassabb ütemben is, de folytatódik. A magasépítésben érdekelt vállalatok igazgatói az optimistábbak: ők átlagosan 4,5 százalékos bővülést várnak a következő évben, míg a mélyépítésben ugyanez az érték csak 2,6 százalék - derül ki a CEEC Research építőipari piackutató elemzéséből.

H&M nyílik a legkedveltebb budai plázaszentélyben

Sokan nem értették, hogy vajon mi lehet annak az oka, hogy az egyik legsikeresebb és legagreszívabban terjeszkedő divatcég, a H&M nem nyitott még boltot a Mammut bevásárlóközpontban, holott az számít a legforgalmasabb ilyen intézménynek Budán, ahol a budapesti és az országos átlagnál is jóval magasabb vásárlóerővel rendelkeznek a potenciális vevők. Most azonban mindneki megnyugodhat, mert 2015 tavaszától érkezik a Mammutba a H&M.

Ezek a cégek voltak a kormány kegyeltjei - Itt a lista!

Bár iparági értesüléseink szerint várhatóan elkaszálja az Európai Bizottság az idén kivezetésre váró plázastop intézményét, egy friss törvénytervezet alapján mégis jöhet a hosszabbítás, ráadásul extrákkal. A Minisztérium szerint a törvény jól vizsgázott, a piaci szereplők közül ugyanakkor pozitívan vélhetően csak a 130 felmentést kapó beruházó értékeli a plázastopot.

Újabb stadion épül 9 milliárdból

14 ezer férőhelyes, UEFA IV. kategóriájú stadion épül Székesfehérváron. A 2016 végére elkészülő, 9 milliárd forintba kerülő létesítményben egy természetvédelmi látogatóközpontot is kialakítanak - áll a Nemzeti Sportközpontok közleményében.

Nincs pénz a múzeumi negyedre?

Az uniós források nem használhatók fel a városligeti múzeumi negyed felépítésére, a jövő évi költségvetésbe pedig a szükséges pénz töredékét tervezték csak be - értesült a Népszabadság.

Megérkezett az Uber, a taxisok rémálma!

Megérkezett hazánkba az Uber, szerdától Magyarországon is lehet használni a telefonos applikációt, amivel az önjelölt sofőrök és utasaik találhatnak egymásra.

A régi plázák fenyegetik az újakat

Hogyan lehet két, teljesen ellentétes érdekekkel rendelkező ügyfelet egyszerre kiszolgálni, ráadásul mindezt egy egyre élesebb versenyhelyzetben? Az elmúlt évek változásai miatt többletszolgáltatások nyújtására kényszerült ingatlankezelési üzletág szereplői osztották meg tapasztalatikat az RICS Tea&Talk kerekasztal-beszélgetésén.

200 új busz érkezik Budapestre

2015 májusától a Budapesti Közlekedési Központ által lefolytatott buszüzemeltetési tender eredményeként több ütemben mintegy 200 új, klimatizált, alacsonypadlós, a legkorszerűbb környezetbarát motorral felszerelt MAN Lion's City A21 és Mercedes-Benz Conecto G autóbusszal bővül a fővárosi buszflotta. A buszok érkezéséről szóló szerződést Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója, valamint Dósa Mátyás és Szepesi Péter a VT-Arriva Kft. ügyvezetői írták alá. A fejlesztés az új autóbusz-üzemeltetési modell része, amellyel a BKK autóbuszvonalain közlekedő járművek immár több mint 70%-a alacsonypadlós lesz. Az új buszok összértéke megközelítőleg 19 milliárd forint. Az új járművek a Fővárosi Közgyűlés határozata alapján Budapest déli városrészeiben közlekednek majd a VT-Arriva Kft. üzemeltetésében.

Orbán egy Buddha-szobor mellett mond majd beszédet 2018-ban?

Újabb látványtervek látták napvilágot a Liget Budapest projektről a designboom.com oldalon. Bár a nyertest csak december közepén ismerheti meg a nagyközönség, már most megnézhetjük, hogy öt nemzetközileg elismert tervezőiroda hogyan képzeli el az Új Nemzeti Galéria - Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum épületét.

A C&W képviseletében hosszabbít az ESAB

A Cushman & Wakefield kereskedelmi ingatlan tanácsadó képviselte az ESAB vállalatot, annak 2320 négyzetméteres irodabérlet hosszabbítási tranzakciójában, mely egy 500 négyzetméteres bővülést is magában foglalt, az Europa Fund és a ConvergenCE által fejlesztett és tulajdonolt, budapesti Eiffel Square Irodaházban.

A TriGranit újabb díjakat vehet át a londoni Tőzsdén

A World Finance magazin által alapított Real Estate Award visszajelzés azon iparági szereplők számára, akik gazdasági és szociális szinten is minőséget és hozzáadott értéket teremtenek a társadalom számára. A TriGranit Fejlesztési Zrt. az európai cégek sorában a Real Estate Award 2014 "Legjobb Vegyes Hasznosítású Fejlesztő" (Best Mixed Use Developer) és a "Leginnovatívabb Fejlesztő" (Most Innovative Developer) kategória díját is elnyerte, Európában egyedüliként két díjat is megszerezve.

Luxushotel lesz a Párisi Udvarból

Az Óbuda-Újlak Zrt. megbízást nyert a Párizs Property Kft.-től (Mellow Mood Group), amelynek keretein belül a Párisi Udvar luxushotellé és vendéglátó egységek komplexumává alakításában vesz részt: teljes körű műszaki projektmenedzsment, illetve műszaki ellenőri munkálatokat végeznek.

Ózd - Lágymányos: 54 - 265

Az országos lakóingatlan-áresést valamivel meghaladó mértékben, hozzávetőleg 18%-kal csökkent az eladott lakótelepi lakások átlagára Magyarországon 2008 óta. Több nyugat-magyarországi városban ugyanakkor a válság előttinél magasabb árakat találunk jelenleg - derül ki az OTP Jelzálogbank 2014-es Lakótelep Értéktérkép elemzéséből, amely Budapest mellett a húszezer főnél népesebb városok lakótelepeit vizsgálta. Az elemzés egyebek közt megállapítja, hogy a legolcsóbb és legdrágább lakótelepek átlagárai közötti olló tovább nyílt, így jelenleg már ötszörös a különbség.

Keddtől torlódás várható a Kerepesi úton

Az 1-es villamos pályájának felújítását követően 2014. november 11-én, keddtől megkezdődik a Kerepesi út és a Hungária körút kereszteződésében lévő útburkolat és a járdaszigetek rekonstrukciója, mely várhatóan november 30-áig tart - közölte hétfőn a Budapesti Közlekedési Központ. A járdaszigetek felújításának idejére - várhatóan 10 napig - a Kerepesi úton a városközpont felé a buszsávot, illetve a kifelé vezető oldalon a szélső sávot lezárják a csomópontban, ennek következtében kisebb torlódásokra lehet számítani.

Nemcsak Magyarországon pörög a lakáspiac

Magyarország legnagyobb lakóingatlan fejlesztője, a Cordia ünnepélyes keretek között átadta lengyelországi első lakóingatlan projektjét Krakkóban, mellyel sikeresen debütált a lengyel lakáspiacon.

Drága lesz az M1 új csomópontja

Az eredetileg becsült nettó 3 milliárd 111 millió forint helyett nettó 4 milliárd 665 millió forintból építheti át a nyertes S-K 813. Konzorcium Győr határában az M1 autópálya győrszentiváni csomópontját - az eredmény a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Eljöhet a benzinkutak bosszúja
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.