kartell

Eljárást indított a GVH a kavicspiac egyik vezető regionális szereplőjével szemben

Eljárást indított a GVH a kavicspiac egyik vezető regionális szereplőjével szemben

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt indított versenyfelügyeleti eljárást a közép-magyarországi kavicskitermelés egyik fajsúlyos vállalkozása ellen. Az érintett vállalkozás a közép-magyarországi régióban feltételezhetően visszafoghatta kitermelési kapacitásait, hogy magasabb eladási áron értékesítse a kavicsot - jelentette be szerdán a versenyhivatal.

Több nagybankot kizár az EU a kötvényaukcióiból

Több nagybankot kizár az EU a kötvényaukcióiból

Az Európai Unió úgy döntött, hogy néhány nagyobb befektetési bankot kizár a kötvényeladási programjából, mivel azok korábban megszegték a szindikált állampapír-értékesítésre vonatkozó trösztellenes szabályokat – írja a Reuters.

Újabb közbeszerzési kartellt számolt fel a Versenyhivatal

Újabb közbeszerzési kartellt számolt fel a Versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy 10 vállalkozás felosztotta egymás között egy áramszolgáltató egyes, villanyórák cseréjére kiírt közbeszerzési tendereit. A versenyhatóság összesen mintegy 300 millió forintnyi bírságot szabott ki a jogsértésért.

Nem hiszed el, hogy pont a garancia lejárta után mennek tönkre a dolgok? Lehet benne valami!

Nem hiszed el, hogy pont a garancia lejárta után mennek tönkre a dolgok? Lehet benne valami!

Nem érdemes összeesküvés-elméletekben hinni – már amíg ki nem derül róluk, hogy igazak. Így történt ez a villanykörték esetében is, amikor régen a GE és a Phillips más gyártóóriásokkal összeállva kitalálta, hogy inkább előbb égjenek ki az izzók, mint utóbb. De különösen érdekes példát mutat az Apple esete is a furcsa módon belassuló telefonokkal, miután megjelentek az újabb változatok. Ebben a cikkben a termékek mesterségesen manipulált élettartamáról gondolkodunk, kitérve a mögöttes gazdasági logikára és két nagyon tanulságos történelmi esetre.

Árampiaci kartellt számolt fel a Gazdasági Versenyhivatal

Árampiaci kartellt számolt fel a Gazdasági Versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal összesen mintegy 130 milliós bírságot szabott ki 13 vállalkozásra, amelyek elektromos hálózatok tervezéséhez, kiépítéséhez és üzemeltetéséhez kapcsolódó tendereket osztottak fel egymás között.

Kartellt talált a GVH, 1 milliárd forintos büntetést szórtak ki

Kartellt talált a GVH, 1 milliárd forintos büntetést szórtak ki

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége belső szabályzatában korlátozta a versenyt a tagjai körében. A hatóság 1 milliárd forintos bírságot szabott ki a jogsértésért - írja a szervezet közleményben.

Alza.hu, Booking, Biotech USA: mi áll a százmilliós GVH-bírságok hátterében?

Alza.hu, Booking, Biotech USA: mi áll a százmilliós GVH-bírságok hátterében?

Gigabírságok, nagy, ismert cégek elleni fellépések – az utóbbi időben ettől hangos a sajtó a Gazdasági Versenyhivatallal (GVH) kapcsolatban. A szervezet áprilisban kinevezett elnökével, Rigó Csaba Balázzsal többek között arról beszélgettünk, valóban keményebben lép-e fel a hivatal az utóbbi időben, szigorúbb lett-e a hatóság vagy eddig voltak túl alacsonyak a bírsági összegek. A szakember új pozícióját jelentős szervezeti átalakítással kezdte, arról is beszélt, miért volt erre szükség, és szó esett arról is, követik-e az IT-világcégek ellen folytatott nemzetközi versenyjogi eljárásokat.

Továbbra is izgulhatunk összeül-e még a héten az olajkartell

Továbbra is izgulhatunk összeül-e még a héten az olajkartell

Továbbra sem derült ki, hogy lesz-e OPEC+ ülés a héten, azonban még mindig van rá esély. Oroszország és Szaúd-Arábia komolyan gondolják az ígéretüket nem teljesítő tagok megbüntetését. Alexander Novak, orosz energiaminiszter igen optimista az olajpiac kapcsán.

Feszültségek vannak az olajkartellen belül, esik az olaj ára

Feszültségek vannak az olajkartellen belül, esik az olaj ára

Elvesztette türelmét Szaúd-Arábia és Oroszország az ígéretüket be nem tartó tagok felé, és bár kitolnák a jelenlegi termelés-csökkentési megállapodást egy hónappal, azonban a renitens tagok miatt erre lehet mégsem kerül sor. Egyelőre még az is bizonytalan, hogy ma lesz-e OPEC+ ülés vagy sem.

Bekeményített Szaúd-Arábia és Oroszország, elmaradhat az olajkartell ülése, amennyiben potyáznak a tagok

Bekeményített Szaúd-Arábia és Oroszország, elmaradhat az olajkartell ülése, amennyiben potyáznak a tagok

Továbbra is nagy a bizonytalanság akörül, hogy megtartja-e az OPEC+ az előrehozott ülését a holnapi napon. Bár az oroszok megegyeztek a szaúdiakkal, hogy kitolnák egy hónappal a jelenlegi 9,7 millió hordó/napos termelés-visszafogásukat, azonban van néhány renitens tag, aki keresztülhúzhatja a kartell és ezzel a piac számításait is.

Az olaj már 40 dollár fölé kapaszkodott az oroszok kompromisszum-készségére

Az olaj már 40 dollár fölé kapaszkodott az oroszok kompromisszum-készségére

A legutolsó információk szerint Oroszország az előző héten állítottakkal szemben már belemenne a jelenlegi termelési szint július végéig való kitolásába, míg korábban a következő hónaptól már növelni akarta olajtermelését. Továbbra sem világos még, hogy lesz-e holnap OPEC+ ülés, a helyzet igen komplex, ugyanis továbbra sem lehet tudni, hogy lesz-e a járványnak második hulláma, illetve az emelkedő olajárak egyre több termelőt csábítanak vissza a piacra.

Megérkezett a felmentősereg az olaj piacára, de sok lehet még a vérveszteség

Megérkezett a felmentősereg az olaj piacára, de sok lehet még a vérveszteség

A mai naptól lépett életbe az OPEC+ termelés-csökkentési egyezménye, melynek keretében soha nem látott mértékű olajkínálat szűkítést hajthat végre a kartell, a globális kínálat 10 százalékát tűntetheti el az olajpiacról. Azonban az üzemanyagkereslet visszaesése olyannyira drámai mértékű, és a világ kőolajtárolói pedig annyira telítettek már, hogy félő, kicsit későn érkezik a felmentősereg.

SocGen: 40 dollár lehet az olaj ára év végére

SocGen: 40 dollár lehet az olaj ára év végére

A Societe Generale is kijött az olajelemzésével, melyben 40 dolláros Brent olajárra számít az év végével, mely a pénteki 21,8 dolláros záróárhoz képest 83 százalékos felértékelődési potenciált rejt magában. További jelentős kontangót vetít előre az elemzőház, azonban az árak rendkívüli ingadozása stabilizálódhat 2020 végére.

10 kérdés és 10 válasz a negatív olajárról

10 kérdés és 10 válasz a negatív olajárról

Ilyen még sohasem fordult elő a történelemben, hogy az amerikai típusú WTI olaj ára negatívvá vált volna. Az olajpiac és a negatív árazás kapcsán igyekeztünk minél közérthetőbben megfogalmazni a jelenlegi helyzettel kapcsolatos fogalmakat és történéseket.

Ez már történelem: soha nem látott pánik az olajpiacon, mínusz 40 dolláros olajár

Ez már történelem: soha nem látott pánik az olajpiacon, mínusz 40 dolláros olajár

A piacokon már többször láttuk azt a történelem folyamán, hogy bekerítik a shortosokat (short squeze), és a bepánikolt eladók csillagászati árakon kénytelenek visszavásárolni a korábban eladott eszközt, legyen akár részvényről, vagy árupiaci termékről szó. De az nagyon nem szokott jellemző lenni, hogy a vevők kerülnek bajba, és pánikszerű eladásokat kell emiatt végrehajtaniuk. Jelenleg az amerikai típusú kőolaj piacán ezt látjuk, ugyanis amennyiben elfogynak a tárolói kapacitások, akkor a vevők nem tudnak mit kezdeni a fizikai olajjal, így mindenáron szabadulni akarnak tőle. Történelmi események ezek, amikor akár 40 dollárt is fizet egy eladó, hogy vegyék át tőle a kőolajat, és ne kelljen neki fizikailag később bajlódni a termékkel. Ez a pillanat biztosan bele fog kerülni a gazdaságtörténeti könyvekbe, és még kitudja mi vár ránk, soha nem látott helyzetben tartózkodik jelenleg az olajpiac.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.